A királyi hintón ülve nézegettük útközben Lucy-val a gyönyörű nyári erdőket. Rengeteg varázslatos lény, és rejtély. Elakartam terelni a lányom figyelmét, hogy ne merengjen a semmibe annyit, mint Tomas. Persze láttam, hogy nincs jól, de mit tehetne egy anyuka ha gyermeke szomorú? Ezért játszani kezdtünk. Ahányszor láttunk egy olyan varázslényt az erdőben, amit az addigi útunk során nem egy pontot szereztünk. Lucy szerencsétlenségére kitűnő érzékelő képességem van a természetben, így egyből megéreztem ha egy-egy új varázslény a közelben járt, de persze hagytam nyerni. Éjszaka indultunk, és alkonyatra már a Sagar-i királyságba értünk. Babilon északra lévő legközelebbi királysága.
Mikor Babilon mai arca kialakult a négy mágus által négy részre szakadt a birodalom. A négy király külön alakította ki királyságát, de együtt irányították azt. Így maradt egységes az egész ország, de mégis különálló. Ám az idő változtatott ezen. Babilonnak, mint birodalomnak van egy királya, akinek a négy kiskirály évenkénti beszámolóval tartozik. A birodalmat a Braveford-ok irányítják, már évtizedek óta viszont ezzel nem nagyon értenek egyet a külső királyságok. Jobban szeretnének különállók lenni, mint egy nagy részei.
- Királynőm, estére azt javaslom szálljunk meg egy Sagar-i fogadóban aztán holnap útnak indulhatunk Spalding-nak. – mondta az oroszlánképű aki elől utazott a királyi hintó vezetőjével.
- Rendben, de ne valami olcsóba vigyél minket. – mondtam, majd szorosan magamhoz öleltem Lucy-t.
- Anya... mit fogunk csinálni REGE-ben? – kérdezte, majd felnézett rám kék szemeivel. Rá néztem, de nem a lányomat láttam, hanem azt a valamit amivé alakult. Hiába akartam azt hinni hogy ő még mindig az életvidám, dióbarna hajú lányom... Már nem volt az.
- Hogy kiderüljön az igazság. – mondtam, majd hangzavarra lettem figyelmes. Messze voltunk még, de én pontosan jól hallottam, ahogy a szél elvezette a hangot. Egy tömeg. Őrjöngő tömeg.
Ahogy a város kapuján átmentünk láttam az őr katonákon, hogy szigorú tekintettel figyelték a fővárosi katonák páncélját. Beljebb merészkedvén pedig a meg megálló emberek savanyú tekintetét láttam.
- Mi ez a tömeg zaj? – kérdeztem Polivert, aki aggodalmasan szól:
- Helena! Vagyis... királynőm! Azonnal menjenek el a katonákkal. Keressenek egy védett helyett. A hintót azonnal el kell tüntetnünk. – mondta, majd mind kiszálltunk a királyi hintóból. A távolból csak a füstöt láttam, majd azt ahogy a fővárosi jelképet égetik el máglyán. Lucy kezét úgy megszorítottam, hogy szegénynek majd eltörtek csontjai. Az egyik közeli városi negyedbe rohantam, utánam a fővárosi katonák arany páncéljukban. Egyszer csak egy Gublin családot láttam, ahogy integetve hívogatnak. Szinte nem is gondolkodtam csak rohantam feléjük. Oda érve betessékeltek minket a házba, a katonáim pedig a ház előtt őrt állva vártak.
- Köszönöm! – mondtam, majd megnéztem őket tüzetesebben. Utoljára cirkuszban láttam Gublinokat. Féltörpe, féltroll lények kik az ember derekáig érnek. Nagyon ügyes bányászok, kertművelők és az ő főztjeik a legfinomabbak.
- Királynőm! Megtiszteltetés hogy meglátogatjátok királyságunkat! – mondta a női Gublin, akit Sün-nek hívtak.
- Nem látod Sün? Valószínűleg fontos ügyben vannak itt. Ne is foglalkozzon az odakint őrjöngő csürhétől. A királyság nagyrésze még mindig hűséges az egy királyhoz, aki Braveford. – mondta a férfi, Parity.
- Milyen gyönyörű a hajad, és a szemed is. Lerajzolhatlak? – kérdezte a lányuk Leba, aki Lucy kezét megfogva elvitte szobájába. Nem tudom miért, de egyből megbíztam ebben a kis családban. Úgy éreztem mintha haza érkeztem volna.
Egy sárga holló közeledett a fő templomba. REGE csodálatos fő temploma a főtérre néző ablakokkal. A holló leszállt én pedig kivettem csőréből a tekercset. Helena, az özvegy útban van felénk. Más korokban egy Babiloni királyné érkezte háborút is jelenthetett.
- Gondolom nem írt róla hogy sereggel érkezne-e. – mondta zaklatottan a nővérem Violett, aki mint mindig most is feketébe öltözött.
- Csak a lányáról írt. Szóval kezd elfajulni a varázslat, amit belé helyeztek. – mondta Fiona, az én gyönyörű rózsaszín fürtös nővérem. Leült a székbe, majd még egyszer átolvasta a levelet.
- Háborúra készülnek. Elakarják venni REGE-ét most hogy meghalt Valentos. Ki tudja mit jelenthet az hogy ide vonszolja az egész birodalmon keresztül a leányt. – fakadt ki magából Violett, majd dühösen az ablakhoz sietett.
- Túl aggodalmaskodsz mindent Violett. Miért akarná REGE-ét a Babiloni özvegy? Semmi értelme. – mondta Fiona mire Violett farkas szemet nézve vele szikrákat kezdett szórni.
- Nővérem! Nyugodj meg! – mondtam, majd oda sétáltam hozzá, de megrázott az egyik kiszikrázó elektron. Elővettem késemet, majd Violett torkának szegeztem. A nővérem lassan hátrálni kezdett majd kisietett a teremből.
- Mégis mi a jó fene baja van neki? – kérdezte Fiona zaklatottan.
- Túl sok időt töltött délen. – mondtam, majd leültem Fiona elé. Kezemet összekulcsolva merengtem el a történteken.
- Mióta a fél halandó meghalt minden megváltozott. Érezni a levegőben, hogy a feszültség egyre csak nő. Már nincs egy személyben a fenyegetés... Babilon az egyik legnagyobb birodalom szerte a világon, és most király nélkül van. Ebből háborúk lesznek Fiona. Tegnap jöttek hírek mindenfelől. Paludemben, a gombák birodalmában titkos csoportok jellenek meg, és fosztogatnak. Át akarják venni a hatalmat. Electronic-Sem újra elzárta magát tőlünk. Dignissim-Saltus dzsungeleiben is egyre gyakrabban érkeznek hírek összecsapásokról. CAECUS pedig... hát ott mindig is harcok dúltak így ott nem ért meglepetésként a hír, de mégis Fiona. Ha Valentos gyermekei nem fognak össze a világ összefog omlani az ősi erő nélkül is. – mondtam mire Fiona megfogta a kezeimet.
- Én hiszek benne, hogy minden helyre fog jönni. – mondta, majd rámosolygott.
Pirkadatra oda értünk a troll főhadiszállásra. A hat katona velem együtt hátrább hagyta a lovakat, majd lassan közelitettünk, és elbújtattuk magunkat egy álcázó bűbájjal. Körül néztünk. Ketrecek tele fenevadakkal. A trollok szövetségre léptek ogrékkal, vérfarkasokkal, sötét tündérekkel. Miért kell nekik ennyire az Andruák ereje? Minden esetre nem volt sok lehetőségem minthogy megkeresem a probléma forrását: A királyt.
Kiléptem az álcából és az egyik ogre nő torkához szegeztem a késemet. Az ogre nő egyméretű volt velem, amit kicsit furcsáltam is. Visszanéztem az embereimre de már nem láttam őket sehol.
- Hol van a királyotok? – kérdeztem az ogre nőt, aki elkezdett harcolni hogy kiszabaduljon. Csettintettem egyet mire elálmosodott, de valami történt. A mágiám egyre csak gyengült, így az ogre nő újra teljes erejével próbálta leszedni magáról a kezeimet, majd sikerült is neki. Ellökőt, elővette baltáját, majd suhintott egyet. Az egyik férfi társa aki kétszer olyan magas volt állította meg a kezét. Az ogre nő szeppentem állt előttem.
- Hakeavuth guler! dol-inor glogusakum gulavuth guleum. [Hagyd őt! Ő a királyé.] – motyogott valamit ogre nyelven, majd felállított és a földön húzva vezetett el a királyukhoz.
A király egy fából és vasból összeeszkábált trónszerű széken ült. Körülötte fenevadjai, előtte pedig egy zsák volt. A troll király magas volt, és izmos. Szemei nagyok, szája pedig szélesre mosolyodott mikor meglátott.
- Rád vártunk! – mondta, majd látta meglepődésemet.
- Ismered a nyelvünket. – jelentettem ki, mire elnevette magát a király.
- Ohhh! Ismerem én… Utoljára gyermek koromban ettem emberi nyelvet. – mondta, majd felállt a trónról. Lassan közeledni kezdett mire két ogre társa megszorítottak a karomat miután levették páncélomat.
- Az én nevem Vuzashi! – kérdezte, majd lassan zsákhoz sétált – Te pedig ne is mond melyik nemesi mágus család sarja vagy az egyik sehonnan jött királyi birodalomból, mert csak untatnál és amikor unatkozom… Hát akkor fejeket szoktam levágni. – majd kiborította a zsákot, amiből katonáim lefejezett fejei borultak ki. Könnyeimmel küszködtem, de nem sírtam! Nem mutattam ki a gyengeséged. Rideg arccal bámultam a mosolygó képére.
- Mi az? Talán nem tetszik? Pedig egészen szép vágás volt. Na de téged nem fogunk így levágni… Oh nem! Felhasználunk a bejutásra. – mondta a troll király majd vissza ült trónjára engem pedig elhurcoltak és egy ketrecbe zártak. A sáros talajon feküdtem összetörten. Azt kívántam bár hallgattam volna Robertre.
Benjamin Braveford szemszöge – Babiloni királyi vár
Anya és Lucy elmentek REGE-be. Robert és Samanatha távol vannak küldetésen. Apa… elment. Tomas eltűnt. Egyedül maradtam. A szobám ürességét hallgattam, majd kimentem a folyosóra ahol szintén minden üres volt. Csak a takarító kis koboldokba botlottam, akik valami furi nyelven jajveszékeltek. Kimentem hát az udvarra és lenéztem a földi városra. A sok emberre, és szekérre. A füstöt eresztő háztetők, játszadozó gyerekek… Én pedig itt vagyok fent a felhők felett lebegő kastély udvarán egyes egyedül. Felnéztem a porcelán szörnyekre, a lévákra. Újakat teremtettek miután a régiek meghaltak. Az egyik rám nézet, majd leszállt hozzám.
- Mi a baj fiú? – kérdezte. A hangja annyira ismerős volt. Mintha Lester mestert hallottam volna.
- Unatkozom. – mondtam, majd elmentem a léva mellett vissza a folyósokra. Egyszer csak halottam ahogy Marcusius és Zyhn beszélgetett:
- Tomas-t látta egy kereskedő a kikötő felé menet. Elvileg azt is látta hogy felszállt egy hajóra… A helyzet az hogy bárhol lehet. – mondta az idős mágus Marcusius.
- De akkor most mi tévők legyünk? Mire Robert haza tér az akár több hét is lehet. Lucy az anyával hónapokig nem tér vissza. Tomas eltűnt… - mondta majd hirtelen eszébe ötlöttem.
- BENJAMIN! – mondták ki egyszerre a nevem. Gyorsan a szobámba rohantam, és elővettem a fa bábuimat. Úgy tettem mintha játszanék, majd bekopogott a két tanácsadó. Tudtam mi következik… Én leszek a király.
Babilon-ban a király halála elindított valamit. Felszakadtak sebek, amiken a tapasz a legerősebb volt. Feltörtek az ajtók, amiken eddig szuper erős volt a kilincs. Felborult minden, mert tudták már nincs itt az a király, aki egy suhintással képes lett volna eltörölni az egész várost, birodalmat.
Lucy Braveford Szemszöge
– Hogy mi lettem? Fél elf? – kérdeztem a kuruzslót, aki szinte teljesen biztos volt benne, hogy fél elfé változtam. Én úgy tudtam ők már kihaltak. Anyám is ferde szemekkel tekintett a kuruzslóra.
- Ne vicceljen velem. Fél elf? Hisz hófehér lett a haja! A fülei hegyesek lettek. A barna szemei kéké változtak. Ha rá nézek én egy teljesen kifejlett elfet látok. – mondta, majd dühösen megragadta a karomat, és a tanácsosok termébe rohantunk. Miközben anyám idegesen elhurcolt úgy éreztem minden szétesik körülöttem. Meghalt az apám, és sehol nincsenek a testvéreim. Anyám pedig tehetetlenül küzd… velem aki a probléma.
- IDE FIGYELJENEK! – rontott be a terembe anyám. Dühétől a vár körül a felhők villámot kezdtek szórni. Anyám nagyon értett a természet manipulációs varázslatokhoz.
- A lányomnak elvágták a torkát, majd egy rejtélyes alak valami varázslatot helyezett a bele. Most átalakult, és senki sem tesz semmit. A férjemet megölték! Mit tesznek maguk amivel a birodalmat támogatják és védelmezik? Szóval a kezembe veszem a dolgokat, és elutazom REGE-be! Küldjenek levelet a három tündérnek az érkezésünkről. Keressék meg Tomast! Ha bármi történik Benjaminnal vagy vele nem szeretnének majd az utamba kerülni! – fordult ki magából az anyám.
- Helena! Kérlek! Veled tartok! – mondta az oroszlánarcú Poliver. Felállt, majd lila köpenyét felkötve a nyakába elindult.
- Rendben. Akkor rátok marad a munka Marcusius, Zyhn! – mondta anyám majd követte a siető Polivert. Az égi épületből való levezető korongra álltunk, anyám pedig fölénk varázsolt egy energia esernyőt. Leérve egy szekérre ültünk, ami nem tetszett anyámnak.
- Miért pont egy paraszti szekér? Mégis… királyné vagyok. – mondta, majd a ziháló Poliverre nézett.
- Asszonyom ha királyi hintóval akar végig masírozni északra két Babiloni királyságon, és CAECUS-on keresztül akkor királyi katonaság is kell maga mellé. – mondta Poliver.
- Akkor menj és hívj katonákat. – mondta anya, majd szorosan magához ölelt. Úgy éreztem legbelül mintha valami forrna bennem. Az erő amit eddig elkellett nyomnom most olyan volt mint a köhögés. Minél jobban vissza akarod fogni annál jobban erőlködik kifelé.
A temetés után elrohantam a kedvenc fámhoz, ami a földön lévő sárkánylehelet kertben van. A kertben minden virág szirom tűzpiros. Az embernek olyan mintha egy égő természetben üldögélne. Kikapcsolta az agyam. Nem leszek király. Soha nem akartam, nem kívánom és nem akarom hogy az emberek megtudják ki vagyok.
Másnap Lester mesterrel volt óránk Benjaminnal. Éppen történelmet tanultunk, ami marha unalmas. Szinte sose engedte apa hogy a mágiánkat használjuk tanulás közben, mert félt hogy kiengedjük azt az erőt… Nem mintha az számomra akkora probléma lenne. Minden esetre végig hallgattam az öreget majd kérdeztem tőle valamit:
- Hogyan jutottak be a kalózok anélkül hogy a Lévák vagy bárki észre vette volna? A mi birodalmunk a legerősebb, de mégse tud kivédeni egy támadást? – kérdeztem cinikusan.
- Tomas úrfi! Na de mégis hogyan képzeli! Természetesen észre vették, de túlerőben voltak. Nem csak Babilonnak vannak hatalmas mágusai. De legyőztük őket. Felégettük a hajókat. – mondta, majd elnevettem magam.
- De persze amin az apám gyilkosa volt azt hagyták elmenni. Néha úgy gondolom az ellenség nem odaát van hanem pont az orrunk előtt. – mondtam dühömben majd varázslatommal felborítottam az összes szekrényt a teremben és kimentem a szobából. A szobámba vettem az irányt. Elkezdtem bepakolni egy hátizsákba. Az ajtóban megjelent Benjamin.
- Lester bácsi szólt hogy szóljak hogy szólt hogy gyere vissza és beszéljétek meg a dolgot. – mondta a kisöcsém aki ledermedve nézte ahogy pakolok. A ruhákat elbűvöltem hogy maguktól másszanak a hátizsákba amíg leguggoltam kisöcsémhez.
- Most elkell hogy menjek, hogy igazságot szolgáltassak apánk halála miatt. De ezt nem mondhatod el senkinek Ben! Meg kell ígérned! – mondtam mire Ben a karjaimba ugrott. Egy puszit adott az arcomra, majd vissza futott a mesterhez. Tudtam hogy nem fogja tartani a száját, így gyorsan felkaptam a hátiszákot és a szobám ablakán kiugrottam. Zuhantam, és zuhantam, majd megálltam a levegőben. Használtam AZT az erőt. Lassan földet ért a lábam, majd elindultam a kikötő felé. Az általában zsúfolt kikötőben most csak egy hajó állt. Oda siettem a hajót el kötöző férfihez.
- Kérem! Merre tart? – kérdeztem majd felém fordult a férfi. Sötétzöld szemeit egy nagy heg szelte át, és feje tetejét közepén egy tenyér nagyságú kék folt fedte.
- A déli vizekre. Merre lenne az utad – kérdezte.
- Dead Port. – mondtam halkan mire elmosolyodott az idegen.
- Zarauya vagyok. A hajó kapitánya. Szívesen látlak a fedélzeten úrfi. – mondta, majd felpattantattam a hajóra ami lassan elhagyta a szánalmast várost, ahova nem térek vissza soha többet.
Samantha Braveford szemszöge
Sosem vettek komolyan akkor amikor ott volt a bátyám. Robert mindig többet tudott nekik nyújtani. A szüleinknek, tanárainknak, kiképzőinknek. Az egyetlen erényem hogy mindig jobb eredménnyel végeztem a vizsgáinkon, de a fenét se érdekelte hisz ő lesz a korona örököse. Hamarosan betölti a tizennyolcat és vége annak hogy egyenrangúan vezetünk küldetéseket. Azután parancsolgatni fog nekem, amit még jobban fogok utálni. Na de még most nem tehet nekem keresztbe.
A sátrában leptem őt meg az éjszaka közepén. Már csak 1 nap és a trollok szövetségeseikkel támadást indítanak neki pedig még egy épkézláb terve sincs.
- Elkéne lovagolnunk hozzájuk és tárgyalni a vezetőjükkel! Diplomácia! Erre tanított apánk! – érveltem neki, de tudtam bármit mondok makacs lesz.
- A troll királyt és szövetségeseit megöljük ha elkezdik a támadást, mert szövetségi szabályt szegnek meg. Nem kell a tárgyalás. – mondta, majd az asztalra dobott egy tőrt.
- Ez micsoda? – kérdeztem meglepődötten.
- Ezzel a tőrrel akartak valakit megölni a trollok. Az éjszaka közepén fogták el a bérgyilkost. – mondta, majd leült a tűz elé.
- Nem lesz itt semmi tárgyalás… Csak vér, és holtak majd hazamegyünk, és mindenki minket ünnepel majd. – mondta, majd a tűzbe dobott egy papír pergament.
- Mi volt benne? – kérdeztem, mire Robert szomorúan nézett rám. Nem tudtam elképzelni mi teheti őt szomorúvá.
- Most ezzel nincs időnk foglalkozni. – mondta, majd aggodalmamban oda siettem hozzá. Leguggoltam hozzá és mélyen a szemébe néztem.
- Otthon történt valami? Anya? Apa? Lucy? Bökd már ki! – mondtam, majd lenyugtatásul megölelt Robert.
- Semmi. Egy támadás volt Babilonban de apa vissza verte. Minden rendben. – mondta majd felálltam és kiléptem a sátorból. Körülöttem az éjszaka erdeje a kis lámpafényekkel megvilágítva. A kapunál már várt a hat hozzám hűségesebb katona.
- Na mit mondott? – kérdezte az egyik.
- Nem értett velem egyet, de akkor is meg kell próbálnunk. – mondtam, majd lóra ültem és elindultunk az éjszaka közepén útban a trollok főhadiszállására.
Miután kémekkel elszöktem Electronic-Sem-ből és elbújtattak a Babiloniak azt hittem sosem leszek már boldog. Egy idegen helyen, ismeretlenként semmim sem volt, amíg Valentos rám nem talált. Gyönyörű dióbarna szemébe néztem és egyből elvarázsolt. Attól a ponttól kezdve tudtam, hogy egész életemben itt lesz hogy megvédjen a világtól. Most pedig aranyban tündöklő halotti lepellel takarom őt le. A fekete egybe ruhámba kapaszkodott Benjamin, aki törölgette szemecskéit. Leültem és az ölembe vettem. Mellettem ült Lucy, és Tomas. Tomas-tól megszoktam a komoly, érzelem mentes arcot, mint aki folyamatosan bosszúra vágyva mereng a semmibe. Lucy viszont mindig életvidám volt. Most pedig csak úgy mint bátya érzelem mentesen merengett a semmibe. Megszólalt a Pap Mágus:
- Valentos egy igazi kincs volt a világunk számára. Bebizonyította hogy származásunk nem befolyásolja erőnket, és kitartásunkat. Az erő ami benne lakozott oly hatalmas volt, hogy az idegen kézben mindannyiunk halálát jelentette volna, de ő gondoskodott róla hogy ez nem történjen meg. Épp ezért nemzett öt gyönyörűséges gyermeket. – mondta majd Tomen-hez sétált. – Tomen, mivel te vagy jelenleg Babilon legidősebb férfi örököse ezért te leszel bátyád, Robert távollété alatt az ideiglenes vezetőnk. – mondta, mire Tomen felállt és kirohant a teremből. Gyorsan levettem magamról Benjamint, majd utána rohantam, de mire kiértem eltűnt. Leugorhatott a fellegekben lévő templomból.
Este sikoltásokra ébredtem. Rohantam a háló ruhámban az üres folyosókon. Visszatértek a Dead Port-i kalózok? Biztosan nem hisz vissza vertük őket. Belépek Lucy szobájába és csak annyit veszek észre hogy a levegőben lebegve átalakul. Fülei megnyúltak, bőre fényesebb lett, a barna haja szőke lett mint a tej. Elf? A lányom egy elf lett?
Utálom ezt a kastélyt. Utálom a sok kiszolgálót, kuruzslót, dadát, tanárt, mestert... Egyszerűen nem akarok mást mint normális gyerek lenni, de ez az olyasfajtáknak mint nekem nem igen adatik meg. Bementem Lucy, a kishúgom szobájába ahol éppen lábadozott.
- Héj! Húgocskám. Szeretnél játszani? – kérdeztem mire ő igenlően biccentet egyet a fejével.
- Játszunk mágus bújócskát. – a mágus bújócska kicsit más mint az eredeti. A feladat nem csupán elbújni, de mágiával is elrejteni magad. Természetesen a rejtett mágiákhoz legjobban értő mindig én vagyok a fogó.
- Hol van kisöcsink? BENJAMIN! – üvöltöttem ki a folyóson mire álmos szemekkel megjelent a picike uraság.
- Akkor itt az idő. Tízig számolok, mire a nullára érek bújjatok el úgy ne találjalak meg titeket. – tenyerembe fektettem az arcom majd elkezdtem visszaszámolni. A nullához érve kinyitottam szememet, de Ben csak előttem állt és bámult rám.
- Ez egy buta játék! – mondta, majd sértődötten elviharzott. Lucy még kicsit sem volt elég jó hogy eltudja magát rejteni előttem. Szinte azonnal tudtam, hogy a szekrény mögött van. Papírvékonnyá változtatta magát. Amatőr varázslat.
- Hugom ennél jobbal kell próbálkoznod. – mondtam mire elhúztam a mágiámmal a szekrényt. Mögötte a falra feltapasztott lapra vékonyított húgom, aki vissza alakult. Éppen mondani akart valamit amikor is egy hatalmas durranást hallottunk.
Az ablakhoz siettünk. Egy hatalmas repülő kalózhajót láttunk, de egy élő Lévát sem. A kalózhajóról aztán láttam, ahogy kalóz mágusok ugranak le a kastély épületébe.
- Bújj el! – parancsoltam Lucy-ra, majd elindultam apánk felé. Úgy rohantam mintha az életem múlna rajta szó szerint. Sajnos a gyorsaság varázslatát még nem tanultam ki. Oda értem óriási ajtajához. Berontottam, de a kép ami fogadott bár ne láttam volna. Apánk nyakát egy kalóz elmetszette. Éppen két szemembe nézett az apám amikor kihalt belőle az élet.
Samantha-val lóháton indultunk el a seregünkkel CAECUS egyik erdei fajnak a városába, a Sásfanyál erdőbe. Az ott élő andruák konfliktusba kerültek a trollokkal, ami egyre inkább kezd elfajulni. Az andruák csendes, és érdekes lények. Gyermek kinézetűek egész életükben, és képesek az erdő állataira rákapcsolódni. Átveszik felettük a teljes uralmat. A jobbak képesek átalakulni is. A trollok ezt az erőt akarják megkaparintani ezért indult el a háború a két faj között. Az andruák fő helye az erdő mély-i falujuk, amit körös körül egy fakéreg varázslat véd. Ezáltal a trollok nem tudnak áthatolni. Mégis rengeteg harcra kerül sor a két faj között az erdő többi részén, amik rengeteg kárt okoznak. Ezért hívott minket a CAECUS-i vezetőség. Aranypáncélos katonákkal lovagolunk az Andrua falu kéreg kapujához.
- Na mi van hugicám? Talán beijedtél? – tettem fel a kérdést hencegően a húgomnak. Hisz neki ez lesz az első éles bevetése, mint haladó mágus küldetés.
- Csak féltem a jó híred bátyám. Tudjuk jól hogy én jobban fogok teljesíteni. – mosolygott rám gúnyosan, majd tűz varázslattal egy főnixet küldött a kapu felé. A kéreg lassan le engedett, majd a kapuban egy alacsony termetű gyermek arcú kisfiú várt. Szemei kéken ragyogtak, bőre pedig szinte csillogót. Beleszorított a vörös palástjába, majd kezét kitárva beinvitált minket.
Odabent egy csoda világ teremt elénk. A fakérgekből kinőtt faházak előtt kiskertek, kis utcák. Igazán hangulatos volt ez a falu.
- Sziasztok! Az én nevem Nozia. Látom számos létszámmal érkeztetek, de sajnos ennyi embernek nem lesz szállásunk. – kinézetre kisfiú volt, és a hangja is de mintha egy idős emberrel beszéltünk volna. Mondatait jól kihangsúlyozta, beszéd közben hátul összekulcsolta a kezét.
- Ne haragudjon meg... uram... - furcsállottam a kisgyermek kinézetű lényt uramnak szólítani. Hisz akkora mint a kisöcsém Tomas. – Maga mégis hány éves? – tettem fel az irtó kínos kérdést, de tényleg érdekelt.
- Nos, hogy őszinte legyek háromszáz után már nem nagyon számoltam, így néha én is töprengek rajta. Várjon csak! Maga Robert! Robert Braveford! Az egyik az öt Mor Agars-ból. – térdet hajtott a lény.
- Én is itt volnék. – szólalt meg sértődötten a húgom.
- Jaj megbocsátson hölgyem! Csak kegyed elég sokat változott mióta láttam. Bizony a híretek még a legeldugottabb erdökbe is eljutott. Ha ti itt vagytok akkor vehetjük úgy hogy meg vagyunk mentve! Igaz? – kérdezte Nozia.
- A helyzetről nincs tiszta képünk. Esetleg felvilágosítanál mivel is állunk szemben? – kérdezte a húgom a kis embert.
- A troll király, Vuzashi szövetségeseket keresett szerte az erdőben és maga mellé állított több fajt is hogy harcoljanak ellenünk. A szemeinket akarják megkaparintani hogy kinyerjék titkos mágiánkat. Két hold múlva egy közös csapást akarnak mérni a falunkra, és attól félünk ezúttal nem tart ki a kapu, mert szövetségesük lettek az ogrék is. – mondta elkeseredetten a kisember.
- Nyugodj meg! Megtesszük amit tudunk hogy elsimítsuk ezt az ügyet. A katonáim a kéreg falon belül sátorokat vernek majd. – mondtam, majd leszálltam a lovamról. – viszont nem fogom engedni hogy elvegyenek tőletek bármit is akármibe is kerül. – fogtam meg a kis Nozia vállát. Belenéztem két kéken ragyogó szemébe, majd a húgom kezeit éreztem a vállamon.
- Beszélnünk kell majd a döntéseidről. – mondta, majd intett a katonáknak akik elkezdték a sátrak felállítását.
Valentos, a múlt utódja magában hordozza az ősi energiákat ezzel pedig az egyik leghatalmasabb mágusnak tekinthető. Ám ez a hatalom nagyon törékeny, és eléggé két oldalú. Az ősök közé tartozik a jó és a rossz eredete. Meredy a fény és Sataya a sötétség. Ha Valentos nem figyel oda és túlságosan eluralkodnak rajta az energiák egyike felébresztheti magában azt az erőt, ám ez pusztulást hozna a világra. Így Valentos úgy határozott ezt az erőt öt felé vágja és öt gyermekébe helyezte. Velük együtt ez az erő örökre öröklődni fog, és nem szállhat majd át másra aki talán nem bánna vele ilyen óvatosan. Az erő ami megtalálta Valentost születésekor bárkit megtalálhatott volna, ezért is ennyire óvakodó. Az erő őrzőiről szerte a világon hallottak, és úgy nevezik őket Mor Agars.
Babilon gyönyörű utcái a földön sosem voltak még ilyen gazdagok, ám az egekbe ahol a királyi család is él. Az ám a gyönyörök gyönyöre. A porcelánból készült elvarázsolt gólemek, a Lévák védik mindentől-e várost de néha még az ő figyelmüket is elterelik az ügyesebb varázslók. Ez így volt ezen az éjjelen is, amikor a gyermekek tragédiája elkezdődött.
Lucy Braveford Szemszöge
Apa nemrég ment ki a szobámból. Egy jókora cuppanóst adott a homlokomra. Ahogy ment kifelé utána akartam futni és a hátára felmászni, de már bezárta az ajtómat. Újra itt ebben az óriási szobában, ezen az óriási ágyon a sok vörös, és arany lepedőben. Hiába próbáltam nem tudtam elaludni. Folyton azon agyaltam vajon milyen játékot játszhatnék holnap az udvari gyerekekkel. Talán végre bevallhatnám a kis Will-nek hogy szerelmes vagyok belé... Bár sosem kedvelne engem. Hisz olyan ronda vagyok. Az elmélkedésemet egy üvegcsörömpölés szakította meg, de ez nem csak egy szokványok pohár eltörése volt. Vagy amikor eltörtem a bájitalkészítő mester meg annyi bájitalos pohárját. Nem ez most hangosabb volt. Hátra néztem, majd csak azt vettem észre hogy egy nagy lyuk tátong az ablakon. Előre fordultam mire egy csuklyás alak egy suhintással vágást ejtett a torkomon. Pánikomban hirtelen oda kaptam a torkomhoz, de nem volt erre időm. A csuklyás alak egy zöld lepke szerű energiát helyezett a sebbe, majd begyógyította azt. Mikor elillanni készült csuklyája alatt megláttam egy hegyes fület.
- Tündér! Elf! Ne merj elszökni! – Üvöltöttem, majd pánikomban újra a nyakamhoz nyúltam, de nem volt helye a vágásnak. Anyuékhoz siettem. Csak úgy szedtem a lábam az óriási folyósokon mire oda értem. Betörtem az ajtón és apához rohantam.
- APA! APA! APA! Betörtek hozzám! Egy csuklyás alak de láttam a fülét és hegyes volt. Elvágta a torkom és belém helyezett valami zöld valamit! Apa nagyon félek! – mondtam majd zokogva ugrottam apa kezei közé. Láttam rajta a megdöbbenést. Talán nem hisz nekem hisz nincs sebem.
- Engedj oda Val. – mondta anyu, majd torkomra helyezte kezét ami zöldes lilán kezdett világítani.
- Valamit belé helyeztek Val! – mondta, majd megfogta apa a kezemet és elindultunk a kuruzslóinkhoz.
Valentos Braveford szemszöge
- Kedves tanács! A lányomat megtámadták és maguk azt tanácsolják hogy ne tegyek semmi? – keltem ki magamból.
- Valentos! Tudod jól hogy nem volna jó ötlet elkezdeni az egymásra mutogatást. Ki lenne az akinek mersze lenne megölni egy Mor Agars-t? – szólalt fel Violetta, az egyik tündérleány REGE királyságból, aki mint követ van jelen Babilonban.
- Királyom ez valamilyen suhanc mágus műve, aki egy újabb háborús időszakot akar elindítani. Ha elkezdi a gyanúsítgatást abból csak bajok lesznek. – mondta a már nagyon idős Marcusius varázsló. Hatalmas és hosszú szakálla a földik ér. Ruhája koszos, és szakadt, de nem engedi lecseréltetni. Babilon elmúlt száz esztendőjében végig tanácstag volt már kiskorától kezdve.
- A birodalom még sosem volt ennyire bőséges és nyugodt. A háborúk tüzei kihunytak, és sikeresen elkerültük a háborúzást mégis most arra kérsz minket bólintsunk rá hogy elkezdj valamit, ami elvezethetne egyhez. – Emelete fel a hangját Poliver, az idős oroszlánképű mágus.
- Tünde füleket látott a lányom. Torkába valamiféle ismeretlen varázslatot ültettek. EZ FENYEGETÉS! – üvöltve keltem ki magamból.
- Kérlek nyugodj le! A lányok életben van, és a varázslat nem mérgezte meg sem elméjét, sem testét. Ez a varázslat talán egy bomba lehet, talán jelentéktelen, talán egy lekövető mágia. Bármi lehet. Én azt mondom várjuk meg a végeredményeket és döntsünk utána. – mondta nyugalmasan Zyhn a törpe.
- Sajnálom Violett. Tudom hogy ez neked fáj, de ami igaz az igaz. Úgy vélem egy REGE-i tette ezt. Talán a múltbéli konfliktusok miatt. Talán mert még mindig zavarja őket az hogy gyermekeimben van halandó vér is. – néztem Violett elsötétül szemeibe. A tündér leány felállt, majd az asztalra csapott.
- Persze! Bármi rossz történik a birodalmatokban azért máris a REGE-i tündérek tehetnek, de ne feledjétek a világon mindenfelé élnek elfek nem csak REGE-ben! Babilonban is. Valentos paranoiás lettél! Mitől félsz ennyire? Talán idegeskedsz két idősebb gyermeked küldetése miatt? Minden esetre nem hallgatom tovább-e vádakat. Haza utazom és elmondom nővéreimnek a híreket. – mondta mire szólni szerettem volna, hogy fogják le, de nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni sem őt sem magamat.
Felmentem a kuruzsló szobájába, majd Lucy-hoz aki az álmok álmát aludta. Homlokára egy csókot nyomtam, majd megsimogattam dióbarna haját. Egy vörös foltot véltem felfedezni füle végén. Lassan tapogatni kezdtem mire Lucy torka zölden kezdett világítani, majd elmúlt a hatás. Nem tudom mit tettek vele de én mindenképpen kifogom deríteni.
AJÁNLOM AZ OLDALT
