|
Témaindító hozzászólás
|
2019.03.17. 23:44 - |
 |
[17-1]
Benjamin Braveford
Tomas Braveford
Robert Braveford
Samantha Braveford
Lucy Braveford
Helena Braveford
Violett Wildlight
Fiona Wildlight
|
10.Fejezet folytatás
Nem értettem mi folyik itt, majd Berthold holteste mellé ültem. Fejét az ölembe fektettem, majd Sabrina és Kain is közelebb merészkedett. Sabrina leült mellém, majd becsukta Berthold szemét.
- Nem szabadott volna neked megölni őt. Ez volt az első gyilkosságod és ezzel elindultál a sötétség útján. Innentől kezdve minden jó tett egy pont a fényoldaladnak. De minden rossz tett táplálja a rosszat, és ha bármelyik fölénybe kerül a tested nem fogja kibírni. Felfogsz robbanni és az energiáidból újra testet ölt majd valamelyikük. Meredy a jóságos vagy Satay a pokoli. Nem használhatod többet a képességeidet, mert az végzetes lehet. Remélem megértetted. – mondta nekem Kain.
- Ti honnan érkeztetek? – kérdeztem mire Sabrina letörölve könnyeit így szólt:
- A hegyeken túlról. – mondta mire a földre helyeztem tenyerem, és megpróbáltam a végtelen hegyek után nézni, de nem láttam semmit.
- Nem látom. Nincs arrafelé semmi csak hegyek. – mondtam mire Kain elnevette magát.
- A sárkánykirálynő hatalma erősebb még Meredy, és Satay-é nál is. A tükör ami elválasztja világainkat a legerősebb mágiával sem látható. – mondta, majd leült mellém a sötét hajú, zöld szemű férfi.
- Még soha nem történt olyan, hogy ide kellett volna jönnünk. Mikor voltak a világháborúk eljöttünk páran hogy segítsük a békét, de sosem avatkoztunk bele. Viszont most hogy te megszülettél kénytelenek voltunk. De erről nem beszélhetsz senkinek vagy annak szörnyű következményei lesznek. – mondta.
- Miért kell elrejtőznetek? – kérdeztem.
- Miattatok. Ti vagytok a sárkánykirály népe, mi pedig a sárkánykirálynőjé. Persze ezt nem mi választottuk, de ez már így van egy ideje, és ha ez napvilágot látna eljönne az apokalipszis ezért erről nem beszélhetsz! – fenyegetett meg újra az idegen, majd felálltam és így szóltam:
- Ennek a harcnak vége. Klaudius megbűnhődött családom meggyilkolása miatt. Én féken tartom majd a bennem rejlő képességeket, és gyermekeket nemzek, hogy ez az erő sose szabaduljon el a világon olyasvalakibe aki talán nem bánna ezzel az erővel ily óvatosan. Babilont fogom vezetni, és nem szólok a titkotokról de cserébe megígéritek, hogy soha nem lépitek át ezt a tükör határt amiről beszéltetek. – mondtam majd Sabrinára néztem kinek tekintete elmerengett a kifénylő égbolton.
- Elvihetem a testét? – kérdezte.
- Vihetitek. – mondtam, majd lassan elsétáltam egy utolsó pillantást vetve a két idegenre… Igen Sabrina számomra most már csak egy idegen.
20 év múlva…
- Apám! Apám! Megérkezett! A tündérkirálynő lányai itt vannak! – húzogatta ruhámat a kis Lucy.
- Jól van már te kis ördög! Állj a helyedre a fogadásukra. – mondtam, majd beálltam én is a sorba. Mellettem a feleségem Helena kinek megfogtam a kezét, majd megérkezett a három tündér leány. Nagy katonai kisérettel érkeztek a Babiloni főtérre köszönteni. Elsőnek Fiona Wildlight lépett elő, kinek gyönyörű mandula rózsaszín haja volt. Utána jött Denery, a jól ismert akivel az évek alatt barátságot kötöttünk. Utána pedig a sötétbe öltözött Violett Wildlight. Sötét, szőke és rózsaszín. A három tündérkirályné, REGE uralkodói meglátogatták egyik legnagyobb támogatójukat és szövetségesüket.
- Félhalandó. – köszöntött engem Denery.
- Téged is öröm látni itt. – vágtam neki vissza mire Lucy-hoz hajolva egy puszit nyomot homlokára.
- Gyakoroltam Denery! Alig várom hogy lásd mennyit fejlődtem. – mondta a kislány miközben körül ugrálta Denery-t.
- Ne haragudj meg érte Valentos, de én most járok családodban elsőnek. Bemutatnád nekem ezen gyönyörű gyermekeket? – kért meg engem Fiona a legtisztább szívű közülük.
- Hát persze! Ő itt a legidősebb fiam, Robert. Hamarosan betölti a tizennyolcadik életévét.
- Tiszteltem szépséges hölgyem! – csókolt kezet Fionának a hölgyszíveket elrabló fiam.
- Mellette a középső fiú, Tomas és a legkisebb Benjamin. – mutattam a két kisebbik fiúra. Benjamin épp hogy nemrég lett hét éves. Tomas pedig tizenkettő.
- Na és téged hogy hívnak leány? Úgy tűnik te egy igazi harcos vagy! – mondta Violett a sötét tündér miután oda lépet idősebbik lányomhoz.
- Üdvözöllek Babilonban, Violett királyné. – üdvözölte a mindig udvarias, és precíz gyönyörű dióbarna frizurájú lányom Samantha.
- Gyönyörűek a gyermekeid Valentos. Csak ámulok és bámulok, de majd egy nap remélem te jössz meglátogatni minket. – mondta Denery.
- Hát persze! Nos, akkor befáradtok?! Vannak megbeszélnivalóink. – mondtam majd bementünk a Babiloni fő kastélyba. |
10.Fejezet
A vég kezdete
Lecsapott, majd kardommal vágtam egyet rajta, de a kard mint egy szellemen úgy hatolt át rajta. Feljebb szálltam, és előhívtam a napot. A nap energiáját magamba szívtam, majd kicsaptam rá, de ő összehívta hollóit és sötét energiákkal elnyelte azt. Kardomat megfürösztettem a napban, majd sebesen a szörnyeteg Klaudius-ra csaptam le vele de szintén kivédte a csapást varjúival. Éreztem hogy valami mintha mászna kifelé a torkomon, majd egyszer csak olyan tüzet okádtam mint egy óriási király sárkány. Klaudius varjúi messze szálltak. Most eltűnt a védelme, így újra tüzet okádtam, de ezúttal vízvarázslattal egy vízfalalt varázsolt.
– NEM GYŐZHETSZ LE! – Üvöltötte furcsán elváltozott hangján a szörnyeteg, mire láttam ahogy a távolból érkezik valami, de sebesen.
- Egy sárkány? – nem hittem a szememnek. Egy vörös sárkány érkezett hátán Sabrinával aztán miután földet értek egyszerre csak a sárkány összement egy parányi emberré. A földről néztek felfelé reánk. Kihasználva az alkalmat lecsaptam Klaudius-ra, akit figyelmetlensége miatt sikerült eltalálnom. Miután lila vére a földre ért ő eltűnt előlem. Az időjárás hideg lett, és a napot felváltotta hirtelenjében a hold. Majd lenéztem és láttam hogy a távolban egy lila erőmezőben fekszik amiből energianyalábok csapnak elő. Leszálltam Sabrinához, és különös barátjához.
A sárkányember rám nézett tűz vörös szemeivel, majd így szólt:
- Te lennél a múlt utódja? – kérdezte, de egy furcsa akcentust véltem felfedezni a hangjában.
- Az ősök ereje lakozik bennem… - mondtam majd Sabrinára néztem kinek haja vörösre változott.
- Tudod sosem hittem volna hogy eljön majd ez a nap. Mióta megszülettél vártunk rá. – nem akartam elhinni egy újabb titok?
- Vártatok? Talán Nemesis-el aki az anyád?! – kérdeztem szemrehányóan.
- Sajnálom ha hazugságaim fájdalmat okoznak neked. Beszeretném neked mutatni Kain-t. Ő egy hibrid. Félig sárkány, félig ember. Ő nem a mi világunkról származik. – mondta, mire egy óriási üvöltésre lettem figyelmes. A távolban a lila erőtér amiben Klaudius feküdt felemelkedett és egy portállá alakult, amin egy hatalmas sárkány feje bukkant elő, majd az egész sárkány kirepült.
- Nincs idő a beszédre. – mondta Kain majd félre lökte Sabrinát, majd engem. Előrefelé futva átalakult vissza a tűzpiros sárkánnyá.
- Most nincs időm elmagyarázni miért, de te is képes vagy rá Valentos. Változz át! – mondta, majd levágott egy tincset a hajából és oda adta a markomba.
- Szorítsad jól és kezd el futni arra felé, majd érezni fogod az energiát. Csak ragadd meg. Benned van minden ősi energia. Az olyanoké is mint Kain. Menni fog. – mondta majd elkezdtem futni és éreztem ahogy testem átalakul már nem csak egy isteni erővel felruházott ember voltam, hanem egy istenien szent erővel felruházott sárkány kinek egyik szárnya fehéren világított míg a másik sötéten mint az éjszaka. Fényem réseket ütött az éjszakai égbolton. Mellettem eltörpülő Kain sárkány alakban. Előttem pedig egy nálam is óriásibb sötét sárkány, kinek a hátán a szörnyeteg Klaudius ült.
Üvöltésem sötétségben és fényben tündöklő sugarakat zúdított a sötét sárkányra, aki szintúgy viszonozta a támadást. Kain tűzzel kerítette be az egész krátert, majd hátulról kezdte támadni a sötét sárkányt. Megpróbálta eltalálni Klaudiust, de nem sikerült neki, mert hirtelenjében minden varjuja átvette az alakját, és minden oldalról támadni kezdtek minket. Sabrina-ra néztem sárkányi szemeimmel és láttam, amint frizurája fegyverekké alakul. Sosem láttam még hasonló mágiát. Éreztem, hogy ez nem a mi világunk ismert mágia. A sötét sárkány egyre erősebb lángokat, és energia bombákat szórt ránk, így összeszedtem magam és a magasba repültem el. Egészen az űrig repültem, majd onnan lefelé sebesen repültem, és lángommal kardot formázva a sötét sárkány hátára zuhantam. A sötét sárkány összeesett, majd teste köddé vált. A lila ködben aztán egyszer csak alvilági holt katonákat láttam. Tüzemmel megtisztítottam a területet, majd vissza alakultam emberi formába. A köd semmivé lett és láttam ahogy a távolban újra megnyitni készül a portált Klaudius, de nem vette észre hogy háta mögé került valaki.
- BERTHOLD?! – Üvöltötte Sabrina, mire Klaudius észrevette a mögötte esenkedő Bertholdot. Megfordult, majd egy suhintással elvágta fia torkát. Sabrina a földre rogyott én pedig tűzre lobbantam. Elértem az ősi mágia legfelsőbb szintjét. Most már olyan sebességgel mozogtam mint a fény. Úgy éreztem magam mint egy isten. Klaudius közvetlen közelébe kerültem. Arcunk szinte miniméterekre volt egymástól. A dühöt újra felhasználva elüvöltöttem magam, mire egy fénycsóva lövelt ki a számból, ami átszúrta Klaudius koponyáját. Éreztem ahogy meghalt belém áramlott sötét energiája.
- A tervünk nem sikerült. – mondta Kain Sabrinának. A messzi távolból is hallottam. Éreztem ahogy valami a hatalmába kerített. Egyfajta sötét erő, majd az egyik szemem ami eddig fényes volt hirtelen átalakult sötétté.
|
9.Fejezet
A sötétség és fény gyermeke
CAECUS erdejét járva hallgattam a cicerók ciripelését. A kis vörös madarak tűzcsóvákat hagytak miközben elsuhantak a fák között. Az erőmmel a természet gyökereire kapcsolódva tudtam hogy hol van, és oda találtam hozzá. Egy kis faházikó, amit körülölel egy óriási fakéreg. Beléptem poros ajtaján. Odabent minden olyan volt mint ha valaki sietett volna valahova. Szekrényajtók nyitva, az asztalon szanaszét a tányérok és evőeszközök.
- Azt hittem nem szeretnél többet látni engem. – nyitott be az ajtón Berthold.
- Én sem hittem volna hogy ide jövők, de az utam ide vezetett. Hozzád. – mondtam majd leültem a piszkos konyha asztalhoz.
- Nemesis azt mondta a szüleim halálára a választ itt kapom meg CAECUS-ban. Így eljöttem. – mondtam, majd Berthold egy pohár friss vizet töltött nekem.
- Bocsáss meg a kupleráj miatt. Én is nemrég érkeztem. Ez volt a régi házunk anyámmal. – mondta, majd leült mellém.
- Sosem tartottam Klaudius-al a kapcsolatot Valentos… Csak tudtam hogy van és ennyi. – végig a konyha pultját bámulva mondta ezt, majd felnézet rám, mélyen a szemembe majd ezt mondta:
- Le kell őt győznöd, Valentos. – remegő kezeit az enyémre helyezte.
- Ő volt? Ő tette igaz? – kérdeztem őt.
- A képességeid határtalanok… Képes vagy látni. Eddig eszedbe sem jutott, hogy ha a jelent képes vagy látni a föld energiáiból, akkor a múltat is? – kérdezte Berthold, majd gyorsan keresgélni kezdett az asztalon, majd felkapott egy villát, majd letette elém.
- Fogd meg ezt a villát, és próbálj visszaemlékezni arra a napra, de nem úgy mint amikor egy jó emléket vissza idézel. Láss mindent. Lásd az emberek arcát, tudd mit mondanak. Érezd az illatokat, a hőmérsékletet. – megfogtam a villát, behunytam a szememet és láttam.
Ott ültem újra az asztalnál, előttem a koronázásom vendégei. Magam mellé néztem majd láttam anyámat, és apámat. Megfogtam kezeiket, és elmondtam nekik hogy szeretem őket. De a múlt már megtörtént, ami egyszer már megtörtént újra megfog. Hiába üvöltöztem velük, hogy ne egyenek a mérgezett étekből mind hiába. A tragédia megtörtént, és már emlékeztem. Akkor robbant ki belőlem az őserő. A csuklyásra néztem, majd az árnyékból kicsillant az átvágott szeme. Ez ő volt! Klaudius.
- Most már láttam az igazságot. – mondtam, majd felálltam és kirohantam. A földbe helyeztem az öklöm, majd láttam ahogy egy kráternél vár engem.
- Megfogod ölni!? Ígérd meg nekem hogy megölöd! – jött ki utána Berthold.
- Miután megöltem soha nem találkozhatunk. – mondtam neki mire ő elnevette magát.
- Előző alkalommal is ezt mondtad te fa fej. – mondta nevetve, majd oda jött hozzám és megölelt.
- Sabrina… Tudtad hogy Nemesis lánya? – kérdeztem mire láttam az arcán hogy számára is új az információ.
- Nem… Hol van most? – kérdezte aggódóan.
- A végtelen hegységek felé tart. Nem tudom mi dolga van ott, de arra érzem a jelenlétét. Berthold! Amit mondtam viszont komolyan gondoltam. Miután megöltem Klaudius-t visszatérek Babilonba. Ezzel az erőmmel amim van megtudom fékezni majd a többi sötét erőt ami fenyeget minket. Érzem hogy az ősök ereje egyre jobban elhatalmasodik bennem. Átfogok alakulni. – mondtam mire Berthold elmosolyodva búcsúzott el tőlem. Én pedig a kráterbe teleportáltam magam. Ott álltam Klaudius előtt akit körülvett több mint száz holló korona formában.
– Hát eljött ez a nap is. Már régóta várunk erre. – mondta Klaudius akinek szemei most lila szikrákat szórtak. A kráter akkora volt, hogy alig volt látható a vége.
- Mi állt itt pontosan? – kérdeztem.
- Ez a hely volt az ahol a négy REGE-i mágus legyőzte Dommiel-t. A többit már te is tudod fiú. A négy kis király felépítette a hazugságokra alapuló Babilont, és REGE-t követve kialakították a jövő nemzedékeinek új városait. Mindezt egy olyan embernek az élete árán, aki kivételes volt. De a világmindenség kegyes, és nyitott a második esélyekre, ezért születtél te. – mondta, majd varjúit az égbe küldte. A korona szertefoszlott.
- Ezen a szent helyen halt meg a hajnalcsillag, a letaszított angyal, az apokalipszis hírnöke. Most pedig meg kell,hogy öljelek hogy a véreddel eláztatott földből újra éledjen! – mondta, majd körülötte lila szikrák kezdtek gyulladni. Lerántotta magáról csuklyás ruháját, majd előbukkant két fekete szárnya. A tollai szanaszét szóródtak. A magasba emelkedett.
- Te vagy az első a mágusok vérvonalából, akiben egyesült Meredy és Satay vérvonala. Az első mágus aki félig halandó. Az első mágus akiben ott a fény és a sötétség. Az első mágus vagy aki ide teremtett a földre azért hogy feltámasszuk őseinket. Én pedig az utolsó vagyok aki hűséges az úrához. DOMMIEL LÉGY ÁLDOTT! – üvöltötte el magát, majd egész teste mintha kifordult volna egy lilás, fekete színű szörnyeteggé változott. Egyenesen felém vette az irányt, majd éreztem, ahogy hátamból kitörik valami. Felszakította a csontjaimat, izmaimat, és láttam igen az árnyékból szárnyak. Az egyik fekete, a másik fehér. Szemeim fénylettek, és előhúztam az első kardját. Klaudius és én össze csapódtunk. A csapódás oly erőket szabadított fel amik szétszedték a közeli erdőket. |
8.Fejezet
Tündér korona nélkül
Ott álltam a kitört fal előtt. A folyósó végén volt a szobája Denerynek. A távolból mér láttam, ahogy a székében ülve egy cigárt füstöl. A füst szivárványszínekben pompázott. Lassan közeledtem felé, majd mikor oda értem az ajtóba így szóltam:
- Csak nem valami hallucinációs bűbájra készülsz? – kérdeztem mire Denery megfordul a székével. Szemeit kisírva nézett rám.
- Ölj meg félhaladó! Győztél. – mondta, majd kitárta karját majd szívére biccentett.
- Oda szúrd de gyorsan, és kérlek inkább az elsők kardját használd. Fenének sincs kedve bezárva lenni egy kardban az örökké valóságig. – mondta, majd felállt a székéből és közelebb jött.
- Mire vársz? Hisz ez a végzeted nem? Megölni a nagy gonosz varázsló királyokat, akiknek köze lehet családod gyilkosságában. – mondta cinikusan.
- Mondd el ki tette. Ennyivel tartozol. – mondtam mire Denery elmosolyodott.
- Fogalmam sincs, de amikor halottam a hírt elszomorodtam, hogy tiszta varázslók haltak meg egy félhaladó miatt. – mondta továbbra is cinikummal a hangjában.
- Mondd el nekem! Mondd el miért utálsz ennyire! Értem én a tiszta vér fontos számodra, de akkor is. Így utálni valakit, akit nem ismersz. – mondtam mire Denery visszaült a székébe.
- Anyám volt az egyik leghatalmasabb, legősibb lény aki élt aztán haladó vált belőle, és gyönge lett. Mégis mikor megszült minket bennünk tovább élt a mágiája. Ha rád nézek őt látom ahogy halandóként kimúlik belőle az élet lángja. A halandóság egyenlő a gyengeséggel… A tehetetlenséggel. Mégis te olyan erőt birtokolsz amit még nem láttam. – vallott nekem miközben cigárját szívta.
- Tévedsz. A halandók lehet hogy nem rendelkeznek olyan erőkkel mint mi, de épp oly harcosok mint mi. Az erő amit birtoklok… Te is érezhetted. Hasonló, mint az övé. Ez az ősök ereje Denery. Az anyukád energiái itt áramlanak az ereimben. – mondtam mire Denery örült kacagásba kezdett.
- Már mindegy… Ha akarod tiéd ez a mocskos birodalom tele az állszent elfeivel. A hazugság bűn nálunk. Nos, akkor az egész fajuk egy bűn. Azt szajkózták mikor a mérgezett kristály seregről beszéltem, hogy badarságokat beszélek mikor ők pontosan jól tudták hogy eljöhet ez a nap és lám tessék. A fél városom zöld lángokban áll, és még csak meg sem tudtam őket védeni. – mondta majd az ablakpárkányra lépett.
- Te mire készülsz? – kérdeztem de már nem volt mit tenni. Denery egy ugrással pillangóvá alakult, és elszállt a távolba.
Lépéseket halottam a folyósóról. Megfordultam majd ő állt előttem. Nemesis REGE volt uralkodója.
- Azt hittem ő lesz a legalkalmasabb, mert hasonlított rám, de tévedtem. – mondta az ő egyenletes kiejtéseivel. Sokkal jobban beszéli az elfek nyelvét, mint a közös nyelvet. Ott állt talpig páncélban hátán a két lánccal ami olyan mágiát rejt, mint a tőr amivel kész voltam megölni Denery-t.
- Mi történt a húgaival? – kérdeztem egy kis idegességgel a hangomban.
- Ők inkább hímeztek, főztek és dajkáltak mintsem, hogy koronát emeljenek fejükre. Persze én arra akartam kérni őket hogy hárman vezessenek egy helyett, de ők messze menekültek-e birodalomból… REGE már nem az ami egykoron volt Valentos, ahogy te sem és már Babilon sem. – mondta majd beült a székbe ahol nemrég Denery ült.
- Egykoron mindenki félt tőlem, de ma már fellázadnának, ha én ülnék a vezetői székben. Le kellett mondjak róla, de nem akartam egy ügyetlen leány kezébe adni a birodalmat és lám mégis így lett. Vannak dolgok amiket nem akarunk, de a végén a sors vagy az istenek azok akik mégis arra az útra vezetnek bennünket. Úgy halottam az igazságot keresed a szüleid gyilkosával kapcsolatban. A maradék mérgezett kristály sereg hadakat most is éppen gyilkolják és hamar véget ér a pánik, és a pusztítás utána viszont tudni fogják mit tettél REGE jelenlegi királynőjével. Ezért nem tartalak fel, mert sietni fogsz. Messze innen, és akkor elfelejti REGE hogy Babilon királya háborút indított. Az igazságot itt nem fogod megtudni Valentos. Az igazságért CAECUS-ba kell menned. Mielőtt pedig elmennél tudasd a lányommal, Sabrina-val, hogy ha még egyszer REGE területére lép letartóztattatom és kivégeztetem. – Arcomon biztosan látta a meglepettséget. Csak bámultam rá ő pedig a kijárat felé mutatott.
- Gyorsan Valentos mielőtt meggondolom magam. – mondta mire elindultam a kiszakadt fal felé, hogy CAECUS felé vegyem az irányt.
|
7.Fejezet
A múlt utódja
Ott álltunk ketten az épület tetején miközben körülöttünk mindent elözönlött a mérgezett kristály sereg. Mintha megzavarták volna a méhkast.
- Mi történt Sabrina? – kérdeztem mire az épület oldalán felmászó eltérített katonák támadtak ránk. Sabrina kristály pajzsot vont magunk köré odabent válaszolt:
- Azt hittem csak babona… Nem hittem volna hogy léteznek. – még sosem láttam Sabrinát ilyen zaklatottnak. A félelem látszódott arcán.
- Délen Dead Port hegységei alatt lévő már szinte kihalt területeken szoktak lenni mesék, amikkel riogatják a gyerekeket… A mérgezett kristály seregről, és a mérgezett kristály királyról. Nem hittem volna, hogy léteznek és főleg nem azt hogy eljutnának idáig. De ezek szerint számukra a víz nem számít. – mondta Sabrina. Dead Port és az északi kontinensek között az óriási víz van, így furcsállottam is hogyan kerülhettek ide.
- Ha be is válna a tervünk, és sikerülne… Már nem lesz min uralkodnom Valentos. – mondta Sabrina, majd egy kard tört át a kristály védelmen. Nem volt más választásunk menekülnünk kellett.
Az eltébolyultak körül állták a kristály védelmünket, így mikor Sabrina véget vetett annak hirtelen támadott ránk egy tucatnyi gyilkos katona. Ám ekkor visszaszereztem azt az erőt. A levegőbe üvöltöttem mire messzire repítettem a sok holtat. A levegőben repült velük Sabrina is, akiért oda teleportáltam, majd elteleportáltunk a Boszorkánytanyára, ami a REGE-i fővárostól északra fekszik.
Ott álltunk a sötét erdőben, amit még nem ért el a mérgezett kristály vész. Sabrina sokkoló arccal nézett rám, ahogy szemeim még mindig sárgán fénylettek.
- Ezt meg hogy csinálod? – kérdezte, majd megszólalt mögüle egy hang:
- Mert ő az, akit megszállt a múlt szelleme. Akiben megbújtak az ősök energiái. Minden nagy vezető hatalmas energiája talált otthont benne, amikor megszületett. Az hogy egy ily hatalmas ember született egy varázslótól és egy halandótól mindent megváltoztatott, és ezt akarják felhasználni Dommiel követői. – lépett elő az egyik fa árnyékából Berthold.
- Te meg miről beszélsz Berthold? Mellesleg hova a francba tűntél miután… - Sabrina elpirult, miközben megszidta Bertholdat.
- Ezt honnan tudod Berthold? – oda sétáltam közel hozzá.
- Én… Én Kaludius fia vagyok. – mondta majd szégyenkezve bámulni kezdte a földet.
- Ki az a Dommiel? Ismerős ez a név, de nem emlékszem pontosan. – kérdeztem sértődötten mint aki meg se hallotta amit az imént mondott.
- A holló király. Ő volt aki rettegésben tartotta Babilont még CAECUS létrejötte előtt. Egy vezető volt, aki sok kínt és szenvedést hozott. Kaludius az utolsó hívője a vallásának a Mashi-nak. Úgy tartják a mágiát egy holló maszkot viselő nő terjesztette el a világba, és más szentségtelen gondolatot. De akiket a legfőbbképpen utálnak azok a halandók. Valentos… elkel menekülnöd. Azt akarják hogy a sötétség útjára lépj hogy majd véredből rituálé mágiával megidézzék őt. – mondta Berthold miközben a vállamat szorongatta.
- Csak elfelejtettek valamit… Éppen a mérgezett kristály sereg gyilkolja a mágusokat, és a halandókat is. Nincs szűkség jelenleg egy ősi rémvezérre, amikor van egy hordányi sereg, akik nincsenek tudatuknál csak két dolgot tudnak: Gyilkolni, és terjeszkedni. Egyszerre csak egy probléma. – mondta Sabrina, majd lekevert Bertholdnak egy pofont.
- Ezt azért mert otthagytál miután megcsókoltál, és amiért elárultál minket. – mondta neki, majd hozzám fordult:
- A kristály seregeket a kristály király irányítja. Ha ő meghal nem lesznek képesek fertőzni, és ezáltal növelni seregüket. Meg kell őt ölnünk. – mondta Sabrina, majd lassan elkezdtem letérdelni. Megfogtam a földet, és a látásommal képes voltam a gyökereken keresztül utazni. A távolban láttam ahogy egy mágus a kristály király meggyilkolt teste felett áll.
- Mit művelsz? – kérdezett Sabrina aki tétlenül állt felettem.
- Már halott. – mondtam, majd Bertholdra néztem:
- Nem öllek meg mert őszinte voltál velem, de soha többé nem szeretnélek látni. Az apádat pedig megfogom ölni. – mondtam, majd vissza teleportáltam a REGE főtérre.
Körülöttem egy csapatnyi halott, akik rám támadtak, de egy üvöltésemmel elpusztítottam őket. Elporhadt tetemeiket elfújta a szél. Úgy éreztem ez az ősi erő egyre és egyre erősebb bennem. A távolba néztem és láttam, ahogy a sárkány zöldellő tűzével pusztítja a várost. Elé kerültem a hatalmas sárkánynak. Oly magas volt, hogy feje a főtemplom tornyai felett voltak. A sárkány rám nézett majd üvöltött egyet. Szájából kilehelte zöld tűzét rám, de mind hiába. A tűz körülöttem úgy elillant, mint ahogy a patakban a köveket a víz folyása. Kezemet magam elé helyeztem és elképzeltem, ahogy a sárkány kővé dermed. A bestia nyüszítő hangokat adott ki majd láttam, ahogy kővé kezd dermedni, de valamiért megállt a varázslat. A sárkány kitört a kőből és erősebben üvöltött reám. A tüze már megégette a karomat. Elővettem az elsők kardját. Kezemben szorítottam oly erősen, hogy hirtelen villámokat kezdett szórni magából. Sebesen neki ugrottam a sárkánynak, majd a szívébe szúrtam a kardot. A sárkány mágiáját elnyelte a kard, majd a sárkány össze eset. A földön fekvő fejére tettem tűzzel sebes kezemet és elképzeltem kővé dermedve. A sárkány egy kőmaradvány lett. Feljebb repültem majd körülnéztem.
Láttam ahogy a mágusok a halandókat védve küzdenek a maradék holttal. Aztán a főtemplom tornyára tekintettem a kitört falfelé ahol Denery állt. Rám nézett, majd mint aki megijedt beszaladt a templomba. Menjek utána? Hisz nálam a tör amivel megölhetném… De akkor a sötétség útjára lépnék? Mit tegyek? |
6.Fejezet
Az üvöltés
Denery egy lila fényszerű energiasugarat lőtt ki rám, ami a folyósó végéig lökött engem. A távolból tekintettem rá, aki szélsebesen rohant felém az ő páncélszerű ruhájában. Nem gondolná az ember hogy ennyi páncéllal is ily gyors lehet valaki. Az elsők kardjáért nyúltam mikor eszembe jutott, hogy mit mondott Klaudius. Elővettem tehát a tört, miközben Bertholdra néztem ki földmágiájával a falba csusszant mint egy elnyúló folyadék
- Csak nem megölni készülsz félmágus! A mágus vér megrontója HALJ MEG! – üvöltötte rohanás közben Denery. Egy erős ütést mért a haspáncélomra mire a templom fala beszakadt. A szakadék szélén kapaszkodtam mire felém állt a REGE-i királyné.
- Gyönge vagy…Szánalmas vagy… Egy nincstelen vagy… Az egyetlen emléke az embereknek rólad a bukás lesz. Intő példa lesz majd a halandóknak hogy SOHA ne merjék azt képzelni hogy többek lehetnek mint mi. – mondta, majd varázssugarával leteremtett a templom fő terére. A hatalmas zuhanás után úgy éreztem meghaltam, de egy varjú repült oda hozzám, majd leszállt a páncélomra. A szemébe néztem, majd éreztem AZT az erőt.
Szemeiből fénycsóvák sugároztak ki. Éreztem, hogy egy magasabb erő birtokosa lettem. A tört amit Klaudius adott egy erő segítségével lebegtetni kezdtem magam előtt. Az erőmmel eltudtam rugaszkodni a talajtól és szépen kihúzva magam szálltam fel a kitört templom falhoz. Láttam Denery-t, ahogy rémülten tekint rám.
- Mi vagy te? – kérdezte, majd láttam ahogy az ő szemeit is elönti egy lilaszerű fény. Kezeit erősebben lengte át az a rózsaszínű, lilás aura. Mintha most ez más lenne… Tűz?
- Akármi is vagy én a tündérkirálynő leánya vagyok. A legtisztább fényből születtem a két húgommal. Ez a tűz itt a csodák tüze. Elszívom a mágiád félhalandó. - mondta, majd ő is a levegőben lebegve indult el felém öklével.
Csapásaink fehérben és lilában pompáztak. Odalentről az emberek bámészkodva figyelték mi történik. Egy bal egyenes a tüzes ökölből és éreztem ahogy a tűz elnyeli energiáimat. Megkellett hátrálnom, szóval elmenekültem előle, majd az egyik épület tetejére leszálltam. Láttam a távolból hogy újra érkezik, így felé irányítottam újra a tört, de abszolút védelme kivédte a támadásom. Belém csapódott, majd az utcára estünk egy kereskedő kocsijára. Körülöttünk a vásárló nép, de mintha mi sem történne Denery csapásokat mér rám. Egyiket a másik után míg végül oly annyira elszívja energiáimat hogy eltűnik az az erő belőlem.
- Mikor meghallottam, hogy megszületsz tudtam hogy veszélyt jelentesz ránk. Egy félhaladó mágus aki királlyá lesz. Akárki volt, aki megölte szüleid pocsék munkát végzett. Ha én lettem volna csak te haltál volna meg. – mondta Denery mire feltartotta ökleit az utolsónak szánt csapásra várva.
- Nem… te voltál? – kérdeztem köhögve, kapkodó levegőt véve.
- Nem. – mondta majd elindult keze, de félúton megállt. Egy óriási árnyék vetült reánk. Denery keze körül eltűnt az energia tűz, és ő is felfelé bámult, ahogy a többi ember is. Én is felnéztem. Egy sárkány hasát láttam, amint elvonul felettünk furcsa zöld anyagot hagyva maga után. Aztán csak egy üvöltést halottam. A sárkány volt. Kitört a pánik, majd aztán észrevettem a távolban egy zöldülő ködöt.
- Mi az a köd? – kérdeztem Denery-t.
- Az nem köd félhaladó. Az a mérgezett kristály serege ami épp felénk tart. Hidd el minden vágyam, hogy lássam ahogy megölnek téged, de csak egy bábuvá válnál a seregükben azt pedig nem engedhetem szóval add a kezed. Elviszlek innen hogy máshol öljelek meg. – mondta majd felsegített, de figyelmetlen volt. A tört a torkához szegeztem mire ő ijedten ránézett. Készültem volna elvágni a torkát, de akkor is egy élőhalott fertőzött a hátamra ugrott. Hátráltam majd egy fordulattal az első kardjával megöltem. Mire visszafordultam Denery eltűnt. A távolba néztem és láttam ahogy a zöldellő sereg közeledik.
- Valentos! Héj! Itt fent! Gyere! – szólalt meg a hang felnéztem majd láttam ahogy az egyik épület tetején Sabrina áll. Kristály mágiájával sikerült felemelnie magához. Odafentről pedig észrevettem ahogy a sárkány éppen a főtemplom kupoláján áll. Testét beborította a mérgezett kristály.
- Akkor a terv kissé változik gondolom. – jelentette ki Sabrina.
|
5.Fejezet
Hollók a főtemplomban
Sabrina szemszöge – REGE-i kikötők
– Hallasz engem Valentos? Hova tűntél te szélhámos? – kérdeztem őt a telepatikus mágiám segítségével, de nem válaszolt.
- Te rendelkezel a legtöbb érzékelő képességgel és nem vagy képes megtalálni? – kérdezte Berthold aki mögöttem ült a földön egy hordóhoz támaszkodva miközben egyik kését élezte.
- Talán befejezhetnéd a késednek élezését, és segíthetnél. A kard valószínűleg megakadályoz abban hogy megtaláljam őt. – mondtam majd Berthold felállt. Kezeit a talajba tapasztotta. Láttam ahogy a karján az erek megduzzadnak és kezéből furcsa barnaszerű aura csapódott ki.
- Már a főtemplomnál van. De valami nem stimmel. – mondta, majd aggódó szemekkel nézett a főtemplom kilogó tornyára.
- Mi az? Ne hallgasd már el előlem ezeket Berthold! – mondtam mire Berthold megfordult, a szemembe nézett. Megcsókolt, majd elillant, mint a füst.
- Berthold! Mégis… BERTHOLD! – üvöltöttem.
Valentos Braveford szemszöge – REGE főtere
Ott álltam a főtér közepén, rajtam a megtévesztő köpeny amivel mindenki másnak lát, ami vagyok. Zarauya adta kölcsön, aki elvegyült a kikötői kereskedők között, amíg a tervünket végrehajtjuk. Csak járkáltam körbe és körbe, mert nem tudtam hogyan tovább. Rengeteg katona volt a torony körül, a téren. Akármerre néztem katonák állomásoztak és ha csak egy felismerne nekem végem lenne. A pánik kezdett eluralkodni rajtam, amikor is egy sötét hollót véltem felfedezni, aki mintha engem hívogatna. Elkezdtem a hollót követni, aki a város utcáira vezetett. Az egyik fegyveres bolt mellett pedig egyszer csak a holló átalakult egy emberré.
- Te jó ég! Ezt hogy csináltad? – kérdeztem meglepődve.
- Ez a holló mágia fiam, és igen… átlátok az olyan sötét mágiákon mint a sokarcú köpenye. Klaudius Blackwood vagyok. Láttam hogy segítségre van szűkséged ezért eljöttem hozzád félhalandó. – mondta a sötét csuklyás alak. Egyik szemén hasonló vágás volt, mint Zarauya-nak.
- Mégis hogyan tudnál rajtam segíteni? Beteleportálsz a főtemplomba, ami védve van az ilyen olcsó varázslatok ellen? – kérdeztem kételkedve mire a férfi megfogta kezem, majd a másik pillanatban már a főtemplom egyik nagy csarnok folyósólyán voltam.
- Ezt hogy csináltad? – kérdeztem miközben alig kaptam levegőt. Körülnéztem. A folyósó hat embernyi magas volt. A mennyezet aranyba öntött, a padló csillogót tisztaságától.
- Ez a hely gyönyörű nem igaz? Mindig is ezt tartottam a legfényesebb épületnek szerte a világunkban. Tudod nem lesz egyszerű legyőznőd a tündérkirályné leányát még azzal a kardal sem habár az bizonyos hogy sárkányok ellen nagyon hatásos, mert magába szívja a mágiájukat. Egy sárkány mágia nélkül olyan, mint ember vér nélkül. Denery viszont pont ilyesfajta képességekkel rendelkezik. Kiszívja a mágiát az emberekből, tárgyakból. Szóval ha belé ereszted ezt a kardot talán halálos sebet ejtesz rajta de a mágia amivel ez a kard felvan töltve istenné teszi majd őt. – mondta mire a földet bámulva elmerengtem. Kétségbe estem… de vajon híhetek neki?
- Kétségbe estél igaz? Nem tudod híhetsz-e egy idegennek, de ez az igazság gyermek. – mondta, de miért gyermek? Egy idősnek tűnünk.
- Nem tudtam róla milyen erőkkel rendelkezik… Fejetlenül rohanok a vesztembe. – mondtam mire Klaudius elhúzott egy tört a zsebéből.
- Ez a tőr barátom egy nagyon sötét, és veszélyes varázslattal van átitatva. Ha ezzel ölöd őt meg a lelke ebbe a pengébe záródik, és soha nem szabadul… Talán rosszabb mint a pokol. De te megtennéd nem? Hisz Babilon fontos számodra. – adta át a pengét a holló ember.
- Muszáj… Megkell bosszulnom a családom. – mondtam mire Kaludius elillant.
A folyósó végén egy óriási aranyból, és tölgyfából készült ajtó állt. Elindultam, majd hirtelen egy kéz fogta meg a mellkasomat.
- Berthold? – kérdeztem mire megláttam a ruháján egy holló tollat.
- Te… vele vagy? Klaudius? – kérdeztem meglepődve.
- Ne haragudj rám, hogy ezt tettem veled. Időközben igazán megkedveltelek, mert a szíved tiszta. Ez… - rámutatott a pengére – Elindít egy úton amiről nem fogsz visszatérni. A sötétségbe vezető út kis dolgokkal kezdődik Valentos. Klaudius pont ezt akarja, hogy megromoljon a lelked… Hogy előhozd magadból azt aki egyszer majdnem olyan erős volt mint te… De te erősebb vagy Valentos. Kérlek… - fogta meg a vállam és nézett mélyen a szemembe Berthold.
- Elárultál. Végig másnak adtad ki magad miért hinnék most neked? – mondtam, majd félre löktem és előre rohantam az ajtóhoz. Benyitottam. Denery ott állt az ablaknál, aki ijedten megfordult. Kezéből kiesett a boros pohár.
- Végre. – mondtam, majd kezeit a magasba emelve ökölbe szorította kezét, majd az rózsaszínű energiákat szórt ki magából. Rám mutatott majd ezt mondta:
- Akkor kezdődjék a tánc.
|
4.Fejezet
A hármas szövetség és a trónfosztás terve
Éppen REGE felé vettük az irányt hajóinkkal egy új vendéggel kinek neve Zarauya volt. Azt mondta hogy minden vágya hogy velünk tartson, hogy megvédjen. Mintha védelemre lenne szűkségem, de mindegy is, mert minden segítségre szűkségem lesz ha beakarok jutni REGE főtemplomába megölni a nőt aki felbérelte azt a mágust aki megmérgezte az összes szerettemet. Éppen a távolba merengtem szerte néztem a vízen, és azon agyaltam mi célból hagyott engem életben Denery és hogy mi volt az a fény ami előtört belőlem. Azóta sem sikerült kideríteni mi ez az erő.
- Hallottam róla, hogy úgy véled REGE jelenlegi királynéja volt felelős szüleid haláláért. Denery Wildlight egy nem minden napi leány. Az anyja maga volt a tündér királyné, ki haladóvá változott és meghalt. Az a szóbeszéd járja hogy halálát egy nem e földi mágus okozta, de hát tudjuk hogy a Paludemi emberek nagyon babonásak… Szóval akkor gondolom Az elsők kardját azért szerezted meg, hogy megöld vele. – jelentette ki ez az új idegen miközben csatlakozott hozzám a távolba merengésben.
- Neked ez miért fontos? – kérdeztem vissza az idegent akinek sötétzöld szemeit egy nagy heg szelte át, és feje tetejét közepén egy tenyér nagyságú kék folt fedte.
- Oh… Ne is foglalkozz velem uram. Engem a törzsem vezére küldött, hogy vigyázzak rád. Mondjuk úgy hogy ő sem szívleli a REGE-i trón jelenlegi tulajdonosát. – mondta majd elmosolyodott de csak fél arca látszott működőnek.
- Milyen szerencse hogy nem a fél haladó Babiloni királlyal van problémája a te törzsi vezérednek. – mondtam, majd otthagytam az idegent.
A hajó konyha asztalánál találtam Bertholdat és Sabrinát. Az asztal lehető legmesszebb pontjaira ültek hogy még véletlenül se kelljen egymás közelében lenni.
- Tudjátok a köztünk lévő szövetség szent. Miután végeztünk a küldetésünkkel muszáj lesz egyeségre jutnotok. Ha békét szeretnénk nem hagyhatjuk hogy a konfliktus köztetek elfajuljon. Mi lehet az esélye annak Sabrina miután neked adjuk a REGE-i trónt hogy nem szállsz szembe Berthold-al CAECUS ellen? – kérdeztem a két társamat.
- Aláfogjuk majd írni az egyezményünket… Nem lesz szűkség szóra csupán egy egyezményre, de nem fogom évszázadok konfliktusait semmisnek tekinteni a béke reményében félhaladó. – mondta Sabrina mire Berthold az asztalra csapott.
- Lehet hogy félhalandó de több esze van mint bármelyik nemes vérű mágusnak a REGE tornyaitokban. – mondta indulatosan Berthold.
- Ha ennek vége aláírjuk a papírt és soha nem kell utána többet találkozunk. De tudjátok hogy miután sikerült bejutnunk és megölni őt… Azután a világ többi része ellenünk fordul. Tűkön ülve várják a pillanatot amikor a félhalandó király hibázik. Abban sem vagyok biztos, hogy ha haza térek még királyként kezelnek majd és már nem vette át a tanács az egész birodalmat. – mondtam majd leültem és magamhoz vettem egy sonkás szendvicset.
- Még hosszú az út REGE kikötőjéig. Addig is ki kell találnunk hogyan fogunk bejutni a városba feltűnés nélkül. A félhaladó Babiloni király kivan tiltva a királyságból. Egy Babiloni sem lépheti át kapujukat. – mondta Sabrina aki elindult egy pohár lila narancslevet önteni magának.
- Harcolunk. Ehhez értünk. – mondta Berthold mire Sabrina félre öntötte narancslevét.
- Hát persze. Szálljunk szembe REGE világhíres katonaságával, mágusaival. Azelőtt megölnek hogy a főtemplom elé érnénk. Talán van egy jó bájitalom ami átalakítja a kinézeted de mint tudjuk ez nem fogja megtéveszteni a főtemplom őreit. Profi mágusok… Erősebbek még nálam is. Most van időd Valentos hogy kidolgozz egy stratégiát. – Sabrinának igaza volt. Fel is álltam azt asztaltól és a szobámba siettem, majd elővettem egy pergament. Elkezdtem írni a címet: „ A három szövetséges és a trónfosztás terve„
|
3.Fejezet
Az elsők kardja
Sabrina vezette az alakulatot. Én és Berthold hátulról fedeztük őt miközben a sűrű dzsungelben haladtunk küldetésünk célja felé.
- Valentos, nem holnap lesz a koronázásod harmadik évfordulója? – kérdezte csuklyáját levetve Berthold. Ezüstszőke haja csak úgy lobogott a sebességtől amivel haladtunk.
- Így van tökfej, de előrefelé nézz. Most nincs időnk ilyen dolgokkal foglalkozni. – mondtam majd láttam, ahogy a távolból egy lándzsa száguld Sabrina felé. Sabrina kristály páncélt varázsolt hirtelen ami kivédte a támadást de mind hátra estünk, mert kizökkentett a sebességünkből. A földre esve éreztem ahogy a karom irányíthatatlan lesz.
- Sabrina azt hiszem eltört a karom. – mondtam, majd felüvöltöttem a fájdalomtól mire Berthold befogta a számat.
- Ez egy törzs volt Valentos ha megtalálnak nekünk végünk. – suttogta.
- Maradj veszteg… Tudok egy varázslatot ami segít. – mondta Sabrina majd kezébe nyomott némi dzsungeli sárt és a törött karomra tette kezével együtt. Behunyta szemét, majd körülötte egy zöld aura jelent meg. Pár pillanat múlva már újra úton voltunk, de ezúttal a föld alatt haladtunk Berthold földmágiájának köszönhetően.
– Messze van még a Hold Dzsungel? – kérdeztem Sabrinát, aki már járt a holdtengerek dzsungelében. Sabrina hátra nézett lila szemeivel végig merengett rajtam. Szőke haja táncolt a szélben csak úgy mint Berthold-é.
- Mire leszáll az éj már ott leszünk, de készüljetek fel, hogy nem lesz időnk pihenni. A Hold Dzsungele a vérfarkasok territóriuma. Álljunk meg azon a fán! – mutatott egy messzi farönkre. Megálltunk, majd elővett egy palack varázsszert.
- Ez meg micsoda? – kérdezte Berthold fenn hangon.
- Elrejti a szagod. – mondta Sabrina, majd oda dobta Bertholdnak a bájitalt ami a földre esett, de épp hogy nem lett baja.
- Lyukas a kezed talán Ezüst Király? – kérdezte kekeckedve Sabrina, mire Berthold dühösen felkapta a bájitalt a földről, majd tovább haladva a dzsungelben megitta a bájitalt.
- Miért utáljátok még mindig egymást? Úgy tudtam már nincs köztetek harag a múltkori miatt. – kérdeztem Sabrinát mire ő elmosolyodott.
- Oly sok mindent nem tudsz még Babilon nagy uralkodója. Az egy dolog hogy nem esünk egymás torkának, de a harag köztünk örökre ott lesz. Sosem fogom megbocsájtani családjának tetteit. A jel generációkon keresztül fog leányokon és fiúkon öröklődni. Mindig is utálni fogjuk egymást, mert ez a rendje a dolgoknak. De te most már szedd össze magad és idd meg a bájitalt. – mondta majd Berthold után mentünk.
Éjszakára a Hold Dzsungelbe értünk, és egy fa belsejében szálltunk meg. A varázslat nagyon különleges csak kevesen ismerik Berthold családjában.
- Akkor a terv egyszerű. Megszerezzük az elsők kardját, majd visszatérünk Babilonba. – mondtam, mire Berthold egy asztalnak csapott nagy erővel egy tálcát rajta egy sült nyúllal.
- Hát akkor jó étvágyat kívánok! – mondta, majd mind körbe ültük az asztalt és étkeztünk.
- Mi a terved miután haza értünk? – kérdezte tőlem Berthold, miközben a kisebb csontról rágta lefelé a húst.
- Megkeresem Denery-t, REGE királynéját… és megölöm a koronázásomon történtek miatt… Majd elindul a háború, amire már mindenki annyira várt. – mondtam mire Sabrina rám kacsintót egyet. Ettük tovább az ételünket, majd elaludtunk.
Másnap reggel elindultunk az erdő mélyére. Körülöttünk mindent beharangozott a vérfarkasok vonyítása. Egy hegyszoroshoz értünk, majd láttam messziről megcsillanni egy csontvár kezében egy kardot.
- Az lenne az a kard? – kérdezte Berthold.
- Igen. A kard ami sárkányokat öl egyetlen szúrassál. – mondtam, majd a kardért mentünk.
Berthold
Sabrina |
2.Fejezet folytatás....
Miután túl voltunk a ceremóniákon és az ilyenkor jellemző formalitásokon az étkezőben vacsoráztunk. Csak a legfontosabb emberek voltak ott. Nekem kéne vezetnem ezt a sok mágust? Nehéz belegondolni. A szüleim mellettem ültek. Apám a fülembe súgta hogy tósztot kéne mondjak. Így felálltam és emeltem poharam:
- Szeretnék megköszönni nektek hogy eljöttetek erre a fontos napra. Ma egy új korszak indul el. Én nem akarok semmi mást azon kívül hogy Babilon népe nyugodt és boldog életet tudjon élni. Szeretném megköszönni a szüleimnek… - mondtam tovább a mondandómat mire a pincérek kihozták a fő ételt. Miután befejeztem mondandómat láttam ahogy Andrew rámkacsint az egyik asztaltól ahol a barátaim ültek. Leültem mire a többiek belekezdtek a lakódalomba. Ahogy én a számhoz emeltem a falatot egy maszkos alak a távolban megzavart.
Köhögések… Majd véres szemek. A teremben az emberek véres szájjal, szemmel az asztalra rogytak. Apámra néztem aki utolsó lélegzeteivel azt tátogta: „Szeretlek” – anyám felé fordultam aki torkához nyúlva fulladozott. Andrew-t is láttam a távolban ahogy a földön kuporog. Körülöttem mindenki meghalt kivéve én és a maszkos alak. A lelkem úgy éreztem elszállt a halottakkal együtt. A fájdalom kibírhatatlan és akkor úgy éreztem valami robban. Egy erő amit nem tudok megmagyarázni elhatalmasodót rajtam, majd az égfelé kiáltva lyukat eresztettem a plafonba. |
2.Fejezet
Véres korona
Valentos szeretett az égi udvarban játszani barátaival. A sok Léva nevetgélve nézett le a kisgyerekekre, akik fogócskáztak. A lévák porcelánból készült majd elvarázsolt golemhez hasonló lények, akik Babilon fellegekben lévő városait védik. Az egyik neve Szürke Saramon volt. A játék a gyerekek között egyre erőszakosabbá kezdett válni amikor is az egyik fiú egy pofont adott Valentosnak. Szürke Saramon volt egy egyetlen aki akkor figyelte őket, de nem hitt a szemének. Valentos szemeiből fehér fény ragyogott ki. Üvöltött egyet majd a fiú aki megütötte őt leesett a város szélről. Zuhant és csak zuhant amikor is Szürke Saramon kiengedte szárnyait és utána ugrott. Vissza hozta a rétszerű felszínre, majd Valentosra nézett. Látta szemeiben… Ez a fiú nem haladó, és nem is egy átlagos mágus.
Lídia Braveford szemszöge – Babilon
Pont tegnap beszéltünk róla Darius-al, hogy mi lesz velünk. A világ vezetőitől mind fenyegetést kaptunk. Ha a haladó ül a trónra, akkor megszakítják velünk a kapcsolataikat és kiközösítik birodalmunkat. Minket, a nagy Babilont… Azt gondoltam ha kiderül hogy a fiam egy mágus az mindent helyrehoz de nem így lett.
Ma éjjel sikoltozásra lettünk figyelmesek. Darius kirohant hálótermünkből és két meggyilkolt dadát látott a földön. Érezte hogy nagy a baj. Berontott Valentos szobájába, és meglátta amint egy bérgyilkos kést szorít a fiunk torkához. Darius pillanatok alatt legyőzte a bérgyilkost, aki a földön hevert holtan. A csuklyát levettük róla… Egy elf.
- Ez egy REGE-i bérgyilkos. Darius ez mit jelentsen? – kérdeztem miközben magamhoz szorítottam Valentost.
- Nem szabad elveszteni a fejünket Lídia. Most jöttünk ki egy háborúból és nem kívánok visszatérni egy másikba. Ez a bérgyilkos pitiáner. Ha REGE királynője küldte volna egy hatalmas varázslóval találtuk volna magunkat szembe. Ez valaki más műve. – mondta Darius majd közel jött hozzám. Megcsókolta homlokom majd letérdelt a gyermekhez.
- Erősnek kell lenned fiam. Ellenségek közelednek. – mondta neki majd magához ölelte a kisfiút.
Mieldane szemszöge – Zaruja törzs, Dignissim-Saltus
- Több mint hat éve küldte a varjúját Kaludius. Mindig is utáltam a Blackwood-okat. Az egész történelmük a hazugságon alapul. – gondolkodtam a szakállamat birizgálva.
- De uram még mindig nem értem nekünk mi közünk a nyugati csőcselékhez. Nekünk megvan a magunk háborúja amit megkell vívnunk. – mondta Zarauya a hadi tanácsadóm mire az egyik tanácstag szó szerint bezuhant az ajtón:
- Uram! Egy bérgyilkos megpróbálta megölni a fiút! – mondta zihálva a tanácstag.
- Szóval nem nyugodtak le a kedélyek. Szomorú. Nem hiszek Kaludius-ban hiába képes a holló mágiára. Dommiel és az eltévejedet vallása és nézete már a múlté, és aki azokat követi szimplán bolond. Nem lesznek holló tengerek ahogy azt megálmodták. Ez a fiú… Kell nekünk… Kell hogy visszatérjünk oda ahová tartozunk. Babilon nem a REGE-i királyoké hanem a miénk. A fiút viszont mindenképp megkell védenünk ha megszeretnénk szerezni a trónt.
Valentos Braveford szemszöge - Babilon
Elérkezett a napja. Ma lesz a koronázás, de én nagyon félek. Ott lesz mindenki aki számít. A nagy család, az vének és a fiatalok. Jó barátok, és vetélytársak na meg az egész nép odakint akik látni akarják ahogy az új király integet nekik. Az apám kopogtat a szobám ajtaján:
- Bocsánat hogy zavarlak fiam csak gondoltam elkell neked pár apai jótanács. – mondta majd leült az ágyamra én pedig mellé. Kezét a combomra helyezte.
- Ma leszel tizennyolc éves és egyben az új uralkodó is de tudnod kell fiam rám mindig számíthatsz. Ha tanács kell vagy csak egy apai ölelés én itt leszek. – mondta majd megölelt.
- Félek apám. Mi lesz ha nem kedvelnek… Az anyám… - mondtam mire anyám beront az ajtón a ruha felelősökkel.
- Ouh! Mi ez a förtelmes szín! Margaréta te voltált aki ezt választotta? Hányom kell. Azonnal vesd ezt le fiú. Hamarosan hozatok valami családhoz illőt. – mondta az egyik érdekesen magas és nagy hajú fazon. Alig láttad az arcát mert azt benőte a mikrofonszerű haj.
- Remélem készen állsz fiam… Eljött a te időd! – mondta az anyám majd egy csókot nyomott a homlokomra.
- Szóval itt van a nagy királyfi? – mondta Andrew a legjobb barátom aki kezében tartotta a kardomat.
- Ez az enyém? – csodálkoztam rá majd megöltetem őt.
- Ez a kard a legkülönlegesebb varázslattal készült. – mondta majd apám intett neki hogy vigye a kardot a családi raktárba.
Miután túl voltunk a ceremóniákon és az ilyenkor jellemző formalitásokon az étkezőben vacsoráztunk. Csak a legfontosabb emberek voltak ott. Nekem kéne vezetnem ezt a sok mágust? Nehéz beleg |
Denery Wildlight Szemszöge – REGE
- De hisz ez undorító! Hogy merészelik bemocskolni a mágusok BECSÜLETÉT! Bárcsak… A kezemben akarom Babilont anyám. – ugrott ki a székéből Denery és anyjára förmedt, aki az ajtóban állt. REGE legmagasabb épület tornyának legfelsőbb termében voltak, ahol az előkelőknek lenniük kell.
- Leányom hisz tudod jól, hogy Babilon már nem lehet a miénk. De nincs is rá szűkségünk, amig nem tanulod meg hogyan legyél jó királynője REGE-nek. – mondta Nemesis és leült a székbe amiből fogadott leánya felállt.
- De hisz ezt nem haddhatjuk. Ez veszélyes! Egy halandó? Mit törődne a mágusok sorsával? Visszatérnénk oda… az őskorban. Oh! Jaj! Tündér anyám bárcsak itt lennél hogy elmeséld azokat az időket… Akkor a Babiloni csőcselék is tudná hogy mivel játszanak. Mi lesz ha valamelyik birodalom követi ezt a szörnyű példát? Anyám kérlek… Adj rá engedélyt. Összeszedem REGE legerősebb mágusait, és átvesszük Babilont. Megtesszük amit kell hogy a mágusok tovább élhessenek. – Denery leült anyjával szemben és megfogta annak kezét.
- Ugye tudod mi történt az édesanyáddal? Halandó lett. Mégis így vélekedsz róluk? Úgy véled megkéne őket ölnünk? – kérdezte Nemesis mire Denery fintorogva felállt a székből és a plafontól plafonig tartó ablakon bámult kifelé.
Odalent állomások a sok katona. Erősebbek vagyunk, mint valaha de nem teszünk semmit. Hagyjuk hogy a világ tovább pusztítsa magát. Én leakartam igázni a robot mágusokat. Mekkora szégyentelenség megcsúfolni a tiszta mágiát ezzel a robotikus szennyel. Persze sok támogatója akad annak az eltévelyedett vallásnak is. Júlia a nagy mesterük! Minddel végeznék! Most pedig egy halandó lesz a király? Nem tudok belenyugodni… Mi lesz így a mágusok sorsa?
Klaudius Blackwood Szemszöge – Hollólak, CAECUS
Az egyik hollóm az éjszaka közepén az ágyamra repült, és a fülembe súgta:
- Megszületett a haladó királyné fia. Hollófekete a haja. – feltámaszkodtam a botom segítségével és lassan a kis faház ablakához siettem.
- Ez a hold úgy ragyog, mint amikor Dommiel, a holló király született. Már mint ezt beszélik a legendák. Érzem Frances… Érzem a változást a levegőben mégis ki ez a gyermek hogy magához hívta a természetet? – kérdeztem a leghűségesebb hollómtól, aki most már csak károgott majd elrepült.
- Összehívom őket. Igen! Kellenek. Kell a segítsége. Marianne! Gyer hozzám édes varjúm. Neked most messze kell szállj. Egészen Dignissim-Saltus-ig. Mélyen a dzsungelban találod majd őt. Mondd meg neki eljött az idő. Mondd el neki hogy készen kell állnunk. – elengedtem a hollót aki messze szállt a hírrel ami bejárja majd az egész mágus világot, de nem lesz igazság amit az emberek hallanak. Ez a fiú nem egy halandó… Ő lehet a legnagyobb mágus ki e föld valaha látott.
|
A múlt utódja
Egy mágus világ sorozat byRolandWinchester
1.Fejezet
A becstelen gyermek
A múlt, jaj az oly borzalmas. Háború követett újabb háborút és ez így megy a mai napig, pedig már többezer év telt el. De látom magam előtt az egész történelmet egészen onnan, hogy nem volt a világmindenségben semmi majd hirtelen lett valami. Látom a sárkányok birodalmát, majd a különböző lényeket ahogy dominálják e földet. Titánok, istenek, angyalok, démonok, szellemek és förtelmes jégpáncél, majd eljött az idő. Az ember ki küzdött, hogy felegyenesedjen megtanulta a legalapvetőbb ösztönt… A túlélést. De amikor az ember helye lett a legfőbb a hiúság felülkerekedett és óriási háborúk következtek amiket nem látott még a világ. Volt belőle nem is egy, nem is kettő hanem három még az ember szinte megszűnt létezni a földön… De aztán jött a mágia. Ozyak a nagy varázsló felnyitotta az űrmindenségből földre pottyant rúnákat és mágiát szabadított e világra. Ám ez a mágia még nem volt elég erős… Nem. Az igazi mágia a sárkány király eljövetelével érkezett meg. Amikor a sárkány király a földre zuhant az ő meteor magjában és majd elüvöltötte magát akkor kezdődött minden. Azokban akikben megvolt az erő elszórt magjai erőre ébredtek. Az élet újra visszatért mindenhova és újjáépült a civilizáció. Az ember újra túlélt… Ám ahogy minden úgy a hiúság is ismétli önmagát. Újra háborúk közeledtek de ezek már nem olyanok voltak mint a régiek. Itt már nem bombák pusztítottak hanem elképesztő mágiák. Voltak háborúk amik után nem maradt semmi csak a kietlen puszták és homokos talajok. Igen a múlt sötét, de mindig ott volt a jó is hisz nincs rossz, se jó egymás nélkül. Voltak mágusok kik természettől kapott erejüket jóra fordították, és ezen varázslókat védte a szent Meredy Ozyak lánya. Meredy szelleme védi a jókat, és Satay szelleme parancsol a gonoszoknak. Így tartják a mai világban.
A második nagy mágus háború utáni béke időszakban Babilon városában a királyi kastélyban az egyik éjjel egy természetfeletti csoda történt. Az állatok összegyűltek a birodalom körül. A fák és a bokrok olyan zölden színezték a tájat mint még soha. A nap és a hold sosem ragyogott aznap oly annyira. A csillagok mintha bámészkodnának, milliók voltak odafent. Mintha a természet ámultan figyelte volna a csodát hisz megszületett valaki aki nem hétköznapi.
Darius Braveford Szemszöge - Babilon
Nagy volt a nyüzsgés. A terhességet vezető gyógyító mágusok a szobában és engem nem engednek be. Hallom ahogy Lídia sikoltozik. Összeszorítom az öklöm, majd berontok és odasietek hozzá. Megfogom a kezét.
- Egy új élet Dar. Egy új életet adok ennek a világnak. De istenemre esküszöm ha még eg… - és folytatta a sikoltozást. Szerintem jobban jártam, hogy nem tudta befejezni.
- Már csak egy nyomás királyném. – mondta a szülést vezető gyógyító mágus, mire megtörtént a csoda. Megszületett a gyermekem. A haja hollófekete volt. Szemei barbáb ragyogták be a szobát. Elvágtam a köldökzsinórt miközben kezemben tartottam őt.
- Te leszel a mi szemünk fénye. A birodalom fénye. Fiam. – mondtam majd anyja kezébe adtam.
- Már tudom a nevét Dar. – mondta Lídia könnyeit letörölve arcáról. Megcsókolta fia homlokát majd ezt mondta:
- Valentos Braveford, Babilon eljövendő királya.
Bemutassuk a világnak? Hisz senki sem tudott róla hogy terhes a királyné… Persze sejthették hogy ha már a királyném egyszer bizony gyermeket fog nekem szülni. Lídia halandó, és a halandókat sok helyen úgy kezelik, mintha szolgák lennének. „Őket nem érintette meg a mágia szelleme.” - Valahogy így szokták ezt mondani. Amikor nem a Sagari királyság hercegnőjét vettem el hanem a Spaldingi király leányát aki varázslatan volt a birodalom fellázadt. Sok volt az utáló, és a csúnya tekintett de megharcoltunk a szerelemünkért és a tiszteletért. Apáink hallgatásra bírták a népet, és mellettünk volt a múlt királynője is. Az aranyban fürdő királyné, Abadon halálos ágyán hagyta jóvá házasságunkat. De persze ez a békekötés már nem volt egyszerű a többi birodalmi vezetővel. Az irányítói hatalmon egy haladó? Aztán most a veszély és a félelem, amitől rettegtek valóság lett. A kisgyermek lehet hogy nem lesz mágus, de attól még királyi vér csörgedezik ereiben ami őt teszi meg leginkább a trón örökösének. Szóval legyen bármi egy biztos: Mágusként vagy halandóként, de a fiam lesz Babilon királya. Pontosan akkor, amikor betölti majd a tízennyolcadik életévét.
|
|
[17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
