Az egyetlen
Egyszer volt, réges-rég Amerika és Afrika között egy technikailag túlfejlett ország, Atlantisz, ebben a világban, ezen a földön. Ennek azországnak lakosai közé tartozott Arisztid, ki görögországból költözött át ide egyes egyedül. Még próbálta megszokni az élete ebben az országban. * kopogás hallatszik *
- Megyek! - kiálltja Arisztid.
Majd kinyitja az ajtót. Egy ellenőr volt az.
- Igen, mit szeretne? - kérdezte óvatosan Arisztid
- Bemehetek?
- Persze!
Arisztid étellel, itallal kínálja a vendéget.
-Az idejövetelléről lenne szó. Mondja, miért is jött ide?
- Kérem erről nem szeretnék beszéni.
- Vagy beszél, vagy mehet el innen!
- Jó értettem! Rövidet, vagy hosszabbat kéri?
- Mondja már!
- Hát röviden annyi, hogy egyik napról a másikra a görög katonák rám és a családomra támadtak.
- Mégis miért?
- Mert... Nem tudom, egyszerűen csak ránk támadtak - hazudta Arisztid könnyeivel küszködve
- Rendben. Jelenleg ennyi elég, de részletesebben utána fogunk nyomozni. Viszlát!
- Viszlát!
Amint elhagyta ez a száját könnyes szemekkel becsapta az ajtót. * Visszaemlékezés *
- Megjöttem! - mondja boldogan Arisztid
De az öröm nem tartott sokáig, mert meglátta a görög katonákat.
- Mi történik?!
- Ott állj meg mocsadék! - kiáltja a katona
- Miért vannak itt? -kérdezi könnyes szemekkel Arisztid
- A felesége egy boszorkány! És tisztában vagyunk vele, hogy ezt ön is tudta!
- Nem, az kizárt!
A katonák kirángatják Arisztidet és családjat a házon kívülre. Pár másodperc múlva elkezdték a kivégzéseket a gyerekekkel.
- NEE! -sírt Arisztid
- Psszt, Arisztid! Gyere egy kicsit közelebb! - suttogta Artemiszt, Arisztid felesége
Arisztid közelebb ment Artemiszthez. Artemiszt gyorsan leharapott egy kicsit az ujjából, de csak annyit, hogy vérezzen. Gyorsan egy furcsa (úgylátszik mágikus) kört rajzolt Arisztid egyszerű paraszt ruhájára, majd elkántált egy furcsa szöveget. Hirtelen másnak érezte magát Arisztid, fogékonyabbnak más erőkre, de sokkal erősebbnek is.
- FUSS! - kiáltja Artemiszt
Arisztid egy kis hezitálás után elkezdett sprintelni, olyan sebességgel amit még senki nem tapasztalt. Pár perc múlva már a tengernél volt. Gyorsan ellopott egy hajót és Atlantisz felé vette az irányt.
* Visszaemlékezés vége *
Letörölte könnyeit, majd folytatja a napi rutinját szomorúan. Késő éjjel az Atlantiszi katonák is rátörtek szegény Arisztidre.
- Kifele, tudjuk, hogy te egy szörnyeteg vagy!
- Nem ez egy félreértés! - kiáltja kétségbe esetten
- Igen? És hogyan magyarázod azt a sebességet, amivel menekültél féltve életedet?!
Eluralkodott a düh Arisztiden. Mintha egy démon szállta volna meg. Elkezdte öldösni az embereket, mint egy szörny. Egy idő után már túl erősé vált, és egyetlen csapással elsüllyesztette Atlantiszt. Ezt észre vette az X-létforma, akit az emberek "Istennek neveznek". Magához teleportálta Arisztidet.
- Mit képzelsz, mit csinálsz te halandó?! - kérdezte idegesen "Isten"
Arisztid teste nem válaszolt.
- Rendben, akkor száműzlek ebből a világból, és elveszem démoni erődet!
Hirtelen Arisztid magához tért egy másik világban, egy dzsungelben.
- Mi történt, hol vagyok?
Nem válaszolt senki. Arisztid gyalogolt és csak gyalogolt. Pár nap múlva farkas éhesen megérkezett egy településhez. A kapuőrök megállították.
- Ki vagy te? - kérdezte az egyik kapuőr
Artisztidnek eszébe jutott a szörny formája.
- Hé, jól vagy? Eléggé sápadt vagy.
* sóhajt * - Igen, Hunter vagyok.
- Nem ismerős a neved, új vagy?
- Eltévedtem. Tudtok egy kis kenyeret, meg vizet adni?
- Persze - nyújtotta a napi jussát az őr
Arisztid (immár Hunter) szépen, lassan megette, megitta, amit az őr adott neki.
- Hol tudok pénzt szerezni? - kérdezte Hunter
- Hát vannak átlagos munkák, amik elég sokat adnak, de ha mágussá válsz és befizetsz a bankba egy keveset, akkor azis kamatozni fog, meg egy csomó mágusoknak kiszabott dologból is.
- Köszönöm és viszlát!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
