|
Témaindító hozzászólás
|
2019.03.09. 15:53 - |
 |
[4-1]
Ám volt a 9 között valaki, akiből több tört elő mint azt bárki is gondolta volna. Ozyak hatalmas mágiával rendelkezett, és most elérte azt. Az őrzők azonnal odasiettek és lefogták. Most már még jobban meg voltak lepődve. Két ember az Obnari királyságból, egy aki hatalmas kontrollal rendelkezik már most, és egy akinek a mágiája hatalmas egy újonchoz képest. Ozyakkal egymásra néztünk, és tudtuk, hogy nagy lehetőségek állnak előttünk.
Ezután elvittek minket az Első őrzőhöz. Egy idős ember volt az, majd ránk nézett és így szólt:
- Sok lehetőség van bennetek Segal, Ozyak. Ám még rengeteget kell tanulnotok ahhoz hogy feljebb kerülhessetek a ranglétrán. Egy nap talán egyikőtök lesz az Első őrző. Ám addig is, össze kell tartanotok. Hisz az igazi kihívás még csak most kezdődik. Idáig eljutottatok, ez már magában nagy szó. Barátságotok oly erős kapocs melyet mágia nem képes létrehozni. Ezzel a hatalommal jussatok feljebb és őrizzétek a rúnákat amíg éltek. A rúnáknak hatalmas erejük van, egy ember nem is képes irányítani őket, ám ha rossz kezekbe kerül, soha nem látott pusztást tud véghezvinni. Akár az egész eddig ismert világot elpuszíthatja vele. Szóval akár az életetek árán is meg kell védenetek a rúnákat.
Ezután elvezetett minket a rúnákhoz....
|
Visszaemlékezés
Sok-sok éve már, de mégis oly tisztán emlékszem rá, mintha csak ma történt volna. Amikor két ifjú életerős férfi nekiindult a tengernek, hogy eljussanak az Mágikus-Őrző-Rendhez. Ozyak és jómagam Segal gyerekkorunk óta ismerjük egymást, együtt nevelkedtünk az Obnari királyság uralkodójának, Abissalnak udvarában, ahol a lehető legjobb helyen tanulhattunk, a királyi könyvtárban.
Itt olvastunk először a mágikus rúnákról, és azoknak híres őrzőiről. Egyszerre tudtuk, hogy mi is csatlakozni akarunk hozzájuk, és őrizni fogjuk a rúnákat. Így hát, teltek-múltak az évek, és egyszer csak levelet kaptunk a Mágikus-Őrző-Rendtől, hogy örülnének ha tudásunkat, a rúnák védelmének szentelnénk.
Nem haboztunk. Amilyen gyorsan csak tudtuk, kerítettünk egy hajót, amivel eljuthatunk Yagox-szigetére, ahol a Márigus-Őrző-Rend temploma található. Ponder a hajó, mellyel elindultunk otthonról. Hátunk mögött hagyva a halandó életet. Ahogy egyre jobban távolodtunk az ismerős partoktól, tudtuk, hogy már nincs vissza út. Több hétnyi megpróbáltatás a nyílt Óceánon.
Az út nagyja gyorsan eltelt, már csak pár napnyi hajózás várt ránk. Odáig nyugodt volt az utunk...odáig. Hirtelen az eget nagy fekete fellegek terítették be, és hatalmas vihar kerekedett. A vihar kis híján kettétörte a hajótestet, de szerencsésen megúsztuk ezt a problémát. Majd másnap, egy kraken támadt a hajóra. Ozyakot leterítette az egyik csápjával, aki ettől nem tudott mozdulni se. A hajó legénysége pánikolva rohangált fel-alá a hajón. Majd egy kardot megragadva levágtam a kraken egyik csápját, amelyik Ozyakon volt. Ezután Ozyak ki tudott jönni a csáp alól, így már ő is tudott harcolni, megragadott egy lándzsát, majd egyenesen a kraken szemébe hajította. Telitalálat! A kraken fél szemére megvakult, majd őrjöngeni kezdett. Megragadta a hajót, és kiemelte a vízből. Ponder csak úgy recsegett ahogy feszültek a hajó lécei. Majd hírtelen egy hatalmas villámcsapást jött az égből, mely a krakent találta el, aki emiatt eldobta a hajót, és elmerült a mélybe.
Ahogy kitisztult az ég, láttuk ahogy a Fondier templom szinte ragyogott.
- Megérkeztünk! -kiáltott fel Ozyak
- Meg. -sóhajtottam nagyot
A sziget szélén állt egy csuklyás ember, valószínűleg ő csinálta a villámcsapást is.
- Üdvözöllek titeket ifjú Ozyak és Segal. Én vagyok Krendon a Mágikus-Őrző-Rend második Őrzője vagyok. Én foglak körbevezetni benneteket ma.
Majd leszálltunk a hajóról, és elindultunk Krendonnal körbe a szigeten. Nagyon érdekes volt a sziget, mivel minden varázslatos volt. Szó szerint, mindent átjárt a mágia, és mi akkoriban még soha nem láttunk ilyet azelőtt. Majd ránk sötétedett, így elkísért minket a szállásunkra.
- Itt fogtok éjszakázni. De reggel korán ébresztelek titeket, ugyanis találkozni fogtok az Elsővel.- mondta majd elsétált a folyosón.
Ozyakkal bementünk a szobánkba, és elámultunk, még nagyobb pompa fogadott minket mint a királyi udvarban. Gyorsan megvacsoráztunk majd aludni tértünk mindketten.
Másnap reggel tényleg korán érkezett Krendon. Hajnali 5 órakor már az ajtón zörgetett. Ajtót nyitottunk neki, majd mielőtt bármit mondott volna. Egy víz sugárral leöntött mindkettőnket, majd ezt mondta:
- Rendben van, a reggeli fürdés megvolt, mehetünk le a reggeli edzésre, utána reggeli majd mágia gyakorlás és utána ebéd előtt találkoztok az Elsővel.
Mi így is tettünk. Lementünk utána és láttuk, hogy nem mi vagyunk az egyetlen újoncok. Sokan voltak a világ minden tájáról, erős, okos emberek, nők, férfiak egyaránt. Majd kezdetét vette a reggeli edzés, amely egy kemény fizikai edzés volt, több kör futás, húzódzkodás, és egyéb. A végén a reggeli egy felüdülés volt, istenien finom volt. Még soha nem ettünk azelőtt ilyen finomat, de ami ezután jött, az volt a nap igazi próbája, a mágia gyakorlás.
Egy nagy terembe vezettek minket, ahol egy öregember várt bennünket. Aki a következőt mondta.:
- Aki szeretne még visszafordulhat, ahhoz hogy használni tudjuk a mágiát, a testünknek be kell fogadnia a mágiát, amit úgy tudunk elérni, hogy mágikus port kell bejuttatni a szervezetbe. Azaz le kell nyelnetek. Ám ez nem ilyen egyszerű, lehet, hogy a szervezeted nem fogja tudni befogadni a mágiát, ezért meghalsz. Ezért megismétlem, aki szeretné, még hazamehet.
Hirtelen sokan megfordultak, de mi Ozyakkal csak egymásra néztünk, és az egymás szemében látott láng még jobban feltüzelte a másikat. Majd miután a kb. 500 fős újoncokból 450 meghátrált. Odahívtak minket egy asztalhoz, ahova ki volt készítve kis kanalakban a mágikus por. Amikor én bevettem a számba, hirtelen egy maró érzést éreztem, de lenyeltem. Nem éreztem túl nagy változást, mintha semmi se történt volna. Az őrzők csodálkozva néztek rám, nem értettem, hogy miért. Ezután hirtelen mindenki elkezdett mellettem fuldokolni, Ozyak is. Majd kis idő múlva abbamaradt, 49 emberből mindössze 9 állt fel, ám ekkor még nem volt vége, mindenkiből elkezdett előtörni a mágia, nem volt ugyan erős, de érezhető volt. Ám volt a 9 között valaki, akiből több tört elő mint azt bárki is gondolta volna. Ozyak hatalmas mágiával rendelkezett, és most elérte azt. Az őrzők azon |
Egy titokzatos idegen
Dignissimről úgy tartják, hogy elmaradott egy hely, senki se jár ott szívesen, de mégis sok ember megfordul nálunk.
A Kaia-dzsungel mélyén rejlő kis fogadóban, a Faxondban, ahová a megfáradt világutazók térnek be.
A mai nap is úgy indult mint a többi, reggel felkeltünk, reggelit adtunk a vendégeknek, majd ők távoztak, nemsokkal később megjelentek a szokásos vendégeink, akik csak enni-inni és történeteket mesélni járnak hozzánk. Ma is így volt, Gronen egy régi vendégünk mesélt ma, egy olyan történetet, melyet én már sokszor hallottam. A Vándorról mesélt, egy ősi lényről, mely félig béka félig emberszerű, de senki nem tudta a nevét, ezért csak úgy hívták, a Vándor. Fején egy titokzatos maszkot viselt, egy különös jellel a tetején. Úgy tartják, hogy több ezer éves, és még az első mágikus háború előtti időben született, és ahol járt csupa jót meséltek róla. Mikor ehhez a részhez ért Gronen hangosan felnevetett.:
- Hahaha persze ez csak egy legenda, valószínűleg soha nem is létezett ilyesfajta lény, vagy ha mégis. Már rég meghalt. Több ezer évig élni? (kérdezte gúnyosan)
- Miért is ne? Lehetséges!-kiáltotta közbe egy másik vendégünk
- Hogy miért? Hát mert ki látta őt valaha? Egy régi történet az egész, semmi több. Soha senki nem látta még. Ha létezne egy ilyen titokzatos, és misztikus lény mint ő, akkor most belépne azon az ajtón.- Gronen ekkor az ajtóra mutatott.
Az ajtó hirtelen kinyílt, a hirtelen betörő fénytől nem lehetett látni ki is áll az ajtóban, de mindenki csodálkozva nézte a bejáratot, hogy ki fog belépni rajta. Ám nemsokkal később belépett Parel, az öreg ezermester. Ekkor mindenki csalódottan fordult vissza az asztalához.
- Sejtettem... -mormogta Gronen.
Ezután minden visszatért a régi kerékvágásba, az emberek ettek, iszogattak kártyáztak, és meséltek egymásnak. Egyszer Gronen mesélt.
- Élt egyszer réges-régen egy mágus, kinek neve Ozyak volt.(hirtelen többen is felkapták a fejüket)Ozyak volt a valaha élt legnagyszerűbb mágus. A régmúlt időkben, a Mágikus-Őrző rend önző módon sajátította ki magának a mágiát, elzárta, óvta az emberektől a mágiát. Ám Ozyak látta a nép szenvedését, és az életét is feláldozva felnyitotta a mágikus rúnákat, ezzel mágiát küldve a Földre, és azóta használjuk mi, emberek is a mágiát. Ozyak volt az a hősies ember, aki eljuttatta hozzánk a mágiát.
– Tudod te hogy mit beszélsz ember?- vágott bele Gronen történetébe egy ismeretlen hang a sötét sarokból, és egy vörös szempár gyulladt ki a sötétben.
– Persze! Ozyak volt az emberiség felszabadítója, ki elhozta számunkra a mágiát. Ő egy hős volt! -kiáltotta
– Hős? Egy egy embert, ki megöli azokat akik bíznak benne, és megpróbálja ellopni magának az összes rúnát, nemigazán neveznék hősnek. ÉN láttam mit tett. Én ott voltam 3000 évvel ezelőtt. A saját szememmel láttam azt a puszulást, melyet Ozyak okozott!
– Ki vagy te? -kérdezte Gronen gyanakvó arckifejezéssel
– Hogy ki vagyok? A nevem Segal, de az emberek Vándorként emlegetnek, én vagyok az utolsó őrző...
|
|
[4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
