1. Fejezet – Kezdetek kezdete
Több szállóige és mondás létezik, melyek valamilyen szinten alapigazságoknak mondhatóak. Ezek a fogalmak meghatározóak a legtöbb ember életében, s szinte mindenki megtalálhatja azt a fajtát, mely végigkíséri a kalandjainak rögös útjain. Ilyen például, hogy a történelem megismétli önmagát; a kocka el van vetve; vagy például, hogy madarat tolláról, mágust mannájáról ismerheted meg. Ahogyan mindenkinek, nekem is meg van a magam sora, mely mindig befolyásolja a kalandjaim végkimenetelét. Senki sincs egyedül. Egy mondat, mely önmagában nem jelenthet semmit, mégis elindít egy olyan történetet, melynek én vagyok a főszereplője. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjünk mindent a legelején.
Babilon egy olyan hely, melynek népe már sok mindent átélt az évezredek folyamán. Megtapasztalta már a ragyogó és dicső korszakokat, sötét és kétségbeejtő időket, vagy egyszerűen a vihar előtti csendet. De ahogyan az idők változnak, úgy kerül mindig új köntösbe ez a varázslatos birodalom. A szüleim és a többi felmenőm már ősidők óta Babilon területén éltek, sosem hagyták el a négy királyság által nyújtott biztonságos zónát. Voltak veszélyesebb idők, voltak reménytelen helyzetek, de ők mindig kitartottak a hazájuk mellett. Amikor gonosz uralkodókat kellett megdönteni, ők támogatták a lázadókat. Amikor egy igazságos királyt kellett éltetni, ők az első sorban éljeneztek. Fontos volt számukra ez a kicsiny kis világ, így mindent megtettek volna, hogy épségben tudhassák.
Édesapám és édesanyám mágusként éltek a királyi városban, ám nem csatlakoztak semmilyen egységhez, próbálták függetlenként támogatni hazájukat. A szerelmük gyümölcse idővel ikerlányok képében érett meg, mely párocska egyik tagja én voltam, másik pedig az ikernővérem, Lucy. Mivel tehetősek voltunk, így nem volt gondja sosem a családunknak semmivel és a neveltetésünk is gördülékenyen haladhatott előre. Azonban kevés emlékem maradt meg erről a derűs időszakról, hiszen gyermekkorom kis részét tölthettem csak a családom körében és a kényelmes kúriánk falai között. A szüleim megelégelték Babilon jelenlegi uralkodójának felfogását, mely… ha tovább folytatódik, egyenesen romba fogja dönteni ezt a fényes birodalmat. Kötelességüknek érezve, harcba kívántak indulni az uralkodónő ellen, s mint Babilon egyik legrégebbi máguscsaládja, át kívánták venni a koronát. Az egész mágus klán megmozdult a szüleim hívására és egy erőként próbálta megdönteni a nárcisztikus királynő hatalmát. A lázadás sikertelen volt, a már szinte istennő erejével bíró mágusnő könnyedén verte vissza a támadókat. Erejének fitogtatása céljából az egész klánt elkívánta törölni a föld színéről, ezzel is példát statuálva a többi birodalmi polgár előtt. A mesés házunk porrá égett, édesanyám és édesapám testét pedig elnyelték a lángok. Engem és az ikernővéremet a szüleink megpróbáltak elrejteni, ám Abadon királynő szeme mindenhova elért – legalábbis úgy hitte. A rejtekhelyünkre hamar rátalált, mely a leégett kúria melletti erdőben lévő fák között volt. Még nagyon fiatalok voltunk ekkor, a félelem teljesen átjárta a testemet, ám a nővérem különb volt, mint én. Kilépett a fák és bokrok biztonságot nyújtó karjai közül, hogy ne mondhassa a családunk egyetlen egy tagját se gyávának a gyilkos királynő. Bátran fogta fel testével a végzetes csapást, melybe azonnal belehalt. Abadon nem sejtette, hogy a szüleinknek ikerlányai vannak, így a nővérem elporlasztása után elégedetten tért vissza palotájába, hogy a győztesek nyugalmával megmártózhasson aranyfürdőjében. Az uralkodónő tévedett, ez a tévedés pedig esélyt adott arra, hogy az én történetem elkezdődjön. Lehet azt hitte, hogy a családom és a nővérem egyedül volt, de ott és akkor ez a hit fellobbantott egy lángot. A bosszú lángját. Megesküdtem, hogy véghez fogom vinni a családom akaratát és megbosszulom őket. A bosszúm ereje addig fog tovább vinni utamon, amíg csak élek és míg Abadon szíve az utolsót nem dobbanja. Egyet kell, hogy megjegyezzen a királynő… Senki sincs egyedül. |