|
Témaindító hozzászólás
|
2017.12.22. 16:39 - |
|
[8-1]
A hangos kacagásom végigsöpört a városon ahogy Garandir földre pottyant az egyik hátas állatnak köszönhetően.
-J-jól vagy?
Zavart arccal kelt fel és söpörte le magáról a port.
-Túl gyorsan fordult felém, meglepődtem.
-Elég kíváncsi fajta a kalikó, de sose bántana egyikük sem.
Felültem az állatok karámját jelző fa kerítésre, és pár szem számukra tartogatott édességet nyújtottam a fiatalabb kalikóknak.
-Csak Caecusban őshonosak, az erdős és sáros terepre edződtek. Minden példány ugyanolyan sárbarna, de a foltjaik egyediek.
Az előttem álló példány megrázta sörényes fejét, majd a pillangóhoz hasonló pödörnyelvével elvette a szárított nektármagot, és hangosan ropogtatni kezdte. Garaindr felült mellém, és megsimogatta egy másik állat vékony homlokát.
-Hallottam hogy régen ilyenekkel vitték a hatalmas rakományokat keresztül a kontinensen, elég szívós és nyugodt faj.
-Azok bizony... imádok itt lenni velük, ők szavak nélkül is értik egymást.
Mikor az összes édesség elfogyott, leporoltam a kezem és leugrottam a kerítésről.
-Mehetünk tovább? Még sok a látnivaló.
Garandir bólogatva követett engem, ahogy elindultunk a piac hatalmas, színes forgatagába. Tűznyelők, késdobálók és jövendőmondók mutatványain hangosan csodálkozó emberek lepték el a helyet, máshol "ritka" varázstárgyakat áruló alakok kiáltoztak.
A színes forgatag ámulatba ejtett ahogy mindig, de a társam arcára nézve megdöbbentem. Ragyogó szemekkel nézte a felfordulást, mintha hallaná a zavar igazi szimfóniáját, és látná a hely igazi arcát. Majd meghallottam a suttogását.
-Ez a hely egy csoda...
Elmosolyodtam amiért olyat tudtam neki mutatni ami ámulatba ejtette.
Aztán meghallottam a kiabálást. |
Ez a Garandir nevű mágus rettentő furcsa volt nekem.
Először titokban tartotta a hajtást majd haza is kísért... mintha akarna valamit. De igaza volt, Caecus tényleg nem a legbiztonságosabb hely Omega eltűnése után. Hiába próbálták az itteni mágusok féken tartani a tolvajokat, azok új módszereket találtak ki. Ha megtudnák hogy a könyvtárfa egy része itt van, meg akarnák szerezni.
Magammal kellett volna hoznom a többi fegyverem.
Összébb húztam magamon a vastag anyagú köpenyt, és mélyet szippantottam az eső utáni illatból. A megszokott hideg levegőbe viszont egy másik, szinte otthonos és nyugtató illat is vegyült, ami leginkább a száraz tüzifára, és a füstre emlékeztetett. Hiába néztem körbe hogy honnan jöhet, mindenhol ugyanúgy éreztem.
Csak nem...
A köpenyt közelebb húztam az orromhoz, ebből jött az illat.
Szóval neki ilyen illata van...
A gondolattól valamiért forró lett az arcom, és gyorsabban szedtem a lábaimat egész az ajtóig, és benyitottam.
-Henna, te komolyan végighozattad velem a városon ezt a növényt?!
A tünde vendéglátóm egy tekercs fölé görnyedve rám se figyelt.
-Volt valami gond?
-Semmi, de lehetett volna.
-De nem lett. Egyébként az honnan van?
A köpenyre mutatott.
-Új mágus van a birodalomban, ő paludem miniszteri tanácsosa, arra gondoltam ha már elállt az eső körbevezetem, hátha jókat mesél majd Caecusról ha hazamegy. Jó ha ismerünk mágusokat a határainkon túl.
Henna halkan kuncogva összetekerte a lapot, és eltette.
-Csak ne ismerkedj meg vele túl közelről.
Zavart lettem amint megértettem ezt a mondatot.
-U-ugyanmár, csak egy másik mágus. Egyébként... van vele egy tünde, azt mondja hogy egy másik világból származik.
-Hogy mi?
Henna az ajtón kirontva körbenézett, és amint meglátta Theneyriin-t, próbált vele szóba elegyedni. Ami nála annyiból állt hogy az utca közepén szinte kiabálva próbálta meghívni egy teára.
Halkan sóhajtottam, majd a hajtást egy cserépedénybe téve utána sétáltam, ahol a mágus és a másik világból származó tünde zavartan nézték az izgatott tudósnőt, az esőtől még csillógó fákkal, házakkal és sziklákkal körülvéve.
Ebben a pillanatban úgy éreztem mintha az egész világ ragyogna.
|
Olyan nyugalom árasztotta el CAECUS-t, amit az itt tartózkodásom alatt csak kevésszer. Vihar előtti csend.
-Hamarosan befutnak az utolsó hajók is, nem akarod megnézni őket? Egész szép ahogy a hatalmas viharfelhőkkel próbálnak versenyezni.
Kuncogva fordultam el az ablaktól, hogy a tünde nőre nézzek.
-Henna, csak nem szükséged lenne valamire valamelyik hajóstól?
-Lebuktam. A Lidércfény nevű hajó kapitánya azt mondta hogy hoz nekem legközelebb párat a paludemi növényritkaságokból. Légy olyan jó és hozd el nekem őket.
Sóhajtva álltam fel a könyvkupacról amin eddig ültem, és az újonnan szerzett fegyveremet magamhoz vettem. Elvégre CAECUS így is veszélyes.
A szél a tenger enyhén sós illatát hozta felém ahogy kiléptem az ajtón, többen már az eső elől pakolászták az árujukat a piacon.
-Ayani! Merre vagy?
Nem messze tőlem a tömegből egy lány próbált az emberek feje felett átlátni.
-Airi, itt vagyok!
-Huh, jó hogy kiszagoltalak...
Közelebb jött mindenkin átverekedve magát, miközben egy hatalmas csirkecombot lóbált a levegőben.
-A vihar miatt az árusok minél hamarabb el akarják adni a romlandó árut, akár olcsóbban is! Nem kérsz egyet?
A gyomrom hangos kordulással válaszolt helyettem.
-Hát ha már van rá lehetőség...
Vettem magamnak egy hasonlóan nagy darab húst, és az egyik közeli fára felmászva végre a tömegtől távol nyugodtan beszélhettünk.
Airnella-t, vagyis ahogy páran hívtuk, Airi-t alig egy hónapja ismertem meg amikor a város szélén épp az önmaga okozta tüzet próbálta oltogatni. Szerencsére a levegő mágiámmal egy csapásra kioltottam a lángokat.
A fa egyik vastag ágán ücsörögve a lábunkat lóbáltuk és nézelődtünk.
-Henna megint futárnak használ téged?
-Persze. De legalább nem küld el melegebb éghajlatra, és van hol aludnom. Nem akarsz lejönni velem a partra?
Tagadólag rázta a fejét.
-Túl sós szaga van a levegőnek, csípi az orrom.
-Ha nem hát nem... majd legközelebb menjünk azért egy kis küldetésre együtt. Mindjárt kezdődik a vihar, jobb ha megyek és elkapom a kapitányt... ezek a hajósok mindig a vizen vannak, bezzeg egy kis eső miatt el is tűnnek...
Lemászva a part felé indultam gyors léptekkel.
A hajók többsége már lehorgonyozva állt a kikötóben, amik között hunyorogva kerestem a Lidércfény mohás tatját.
Szerencsémre már az egyik fahíd végén a kapitánya épp azon ügyködött hogy a hajó a vihar ellenére egy helyben maradjon.
Két magas alak állt mellette köpenyükbe burkolózva.
Biztos utazók.
Közelebb mentem és az egyik tartókötelet rángatva végül sikerült biztonságba juttatnunk az úszó fadarabot.
Az eső is már cseperegni kezdett. A két utazó szorosabban fogta össze maga előtt a köpenyét, nem hittem hogy megszokják CAECUS változékony és sokszor mostoha időjárását.
A kisebb alak kérdezett valamit, de csak egy szót értettem meg a halk motyogásból, a többit elnyomta a hullámok zaja.
Garandir. |
Az el sem kezdődött háború
A rengeteg munka amit a szűkös helyen a rengeteg könyvvel összezárva töltöttem, messzi világok tudását adták nekem... viszont a mi világunk jelenlegi helyzetéről így semmit se tudtam.
Egy nap amikor épp a piacon vásároltam be, nagyon meglepett a felpakolt, CAECUSon kívülről érkezett kocsik látványa. Az egyik árus felé fordultam értetlenül.
-Mit keresnek itt ennyien?
-A birodalom határait megnyitották REGE és a többi birodalom felé, a háború vége miatt. Az eddigi menekültek visszatérnek a családjukhoz, vagy máshol kezdenek új életet.
-Háború?
-Hogy te mennyi mindenről lemaradtál amíg abban az odvas fában ücsörögtél!
-Mit szól ehhez Omega?
A szomszédos standtól halk motyorgás hallatszott. Odanézve egy hajlott hátú vénasszonyt láttam meg, aki egy apró fonattal babrált.
-Omega eltűnt, több másik mágussal együtt. Azt rebesgetik hogy egy másik világ beszippantotta őket...
Erre a férfi felnevetett.
-Ugyan, biztos csak visszavonultak egy időre, vagy valami nagy dologra készülnek. Én inkább az új mágusok miatt aggódok, még a végén felgyújtják az egész birodalmat! És még a sárkányokból is több lesz, ha igazak a hírek.
Magam elé meredve gondolkoztam el.
Új mágusok, és új sárkányok. Omega eltűnt, vagyis a birodalom irányítás nélkül maradt. Kell valaki, aki itt majd rendet tesz.
De ez nem fog menne senkinek se egyedül. Segítség kell, amit csak más mágusoktól kaphatna meg. Ilyen szétszórt és zavaros időkben, a mágiát használóknak össze kell tartaniuk.
Lélekszakadva rohantam vissza a hatalmas fához, és tintát meg pergament keresve szórtam szét mindent.
Alig egy óra múlva, ott állt előttem ugyanaz a levél, több példányban, mind a birodalmak vezetőinek és kiemelkedő mágusainak címezve.
Mágustársaim!
Bár én csak CAECUS egyik gyenge mágusa vagyok, én is látom hogy új idők közelednek, amikor nem szakadhatunk külön, pusztán a származásunkra, vagy az otthununkra hivatkozva!
Egységben az erő! Segítsük egymást, hogy a jövőbeli mágusok és átlag emberek is, egy jobb világra ébredhessenek!
Amint eljön az idő, és meg kell védeni magunkat, fogjatok fegyvert. De ne csak magatokat védjétek, hanem azokat is, akik ugyanolyan jövőért harcolnak!
Az ajtó felől halk kopogás hallatszott, vendéglátóm pedig szinte azonnal be is lépett. Mellém állt, és a levelekre nézett.
-Csak nem meg akarod változtatni a világot?
Elgondolkodtam... aztán pedig felnevettem. Majd elkomolyodva néztem ki az ablakon, ahol a felhők hatalmas pamacsokban gyűltek össze, és zivatart ígértek a már száraz növényzetnek.
-Nem én. Majd valaki aki erősebb. De ha esélyem lesz rá, akkor ott fogok sétálni amellett a valaki mellett, amikor a világot egy új korszakba vezeti. Ott leszek, és mindent megjegyzek.
|
Napok óta éltem a fa belsejében a tündével, mikor egyszer csak odahívott magához.
-Ayani!Szükségem lenne a segítségedre. Egy régi idézővarázslat után kellene nézned.Tudom hogy a vakságod ennek az útjában áll, és már így is sokat segítettél nekem.Így hát ezt készítettem neked.Különleges szemüveg.Ezen át láthatsz.
Majd kiugrottam a bőrömből.Hogy ne csak érezzem, hanem lássam is a magam körüli világot?Elképzelhetetlennek tűnt.Mégis, kezeim a szemüveg felé kaptak.Már tekertem volna le a kötést a szemeimről, mikor megtorpantam.A szemszínem elárulhat.A mágusnő már tudta hogy félvér vagyok, de nem lett volna jó ha elterjed a híre.
-Nincs valamid amitől megváltozik a szemszín, mondjuk örökre?Így nem kellene folyton a kötést hordanom.
-Akad itt egy főzetem valahol azt hiszem.Egy perc és megkeresem, addig vedd fel a szemüveget.
Mosolyogva kezdtem leszedni az anyagot a fejemről.A kötés a földre hullt, és én felvettem a szemüveget.
Hirtelen hátrazuhantam a rámtörő fejfájástól, de amint alábbhagyott, a színáradat elvakított.Az ablakon bevillanó ég kékje akár a menyország kapujának színe.A fában kanyargó vonalak futottak végig.A könyvrakások a szivárvány színeiben pompáztak.
Elsírtam magam.Olyan csodálatos volt látni.Vajon az emberek tudják mekkora csodának a részesei? |
A város egyik oldalától a másikig jutva minden házba bekopogtam.Valami menedék kellett estére, de senki sem fogadott be.Voltak akik sajnálkodtak, de nem akartak beengedni egy idegent a házukba.
Végül utam a főváros szívébe vezetett, aminek közepén egy hatalmas és üreges fa állt.Valaki átalakíthatta mágiával, mivel ajtó és ablakok is voltak rajta.Egy házfa.Még életben volt.Hallottam a gyökereiben csörgedező nedveket.És a lombjának susogását.
Üdvözöllek nálunk.Biztos te vagy az a félvér, akiről hallottam.-Halkan válaszoltam neki, nehogy az emberek őrültenk nézzenek, amiért magamban beszéltem.Ők nem hallották amit én.
-Igen, félvér vagyok.De honnan tudod?
Óhh a fák megosztják egymással az információt.A híred messzire elért az öreg Platánfa által.
-Remek.Akkor már minden fa tudja hogy ki vagyok.-Gyomrom ekkor hangosan megkordult.
Hallom éhes vagy.Kopogj csak be az ajtón.Ha jól értettem, akkor egy öreg mágus laboratóriumot és könyvtárat csinált a kérgem alatt.
-Köszönöm.-Már kopogtam is be az ajtón.
Egy valóban öreg, tünde mágusnő nyitott ajtót.Elmondtam neki hogy menedéket kérek éjszakára.Szélesre tárt az ajtót és beljebb invitált.A hatalmas polcokon könyvek, az élő fából kifaragott asztalokon a mágia erősítésére,és vizsgálatára szolgáló eszközök.A fa lelke mindent átitatott, szinte vibrált a levegőben,segítve nekem a tájékozódást.Így szinte érzékelhettem mindent.
-Ez micsoda?-Kérdeztem közelebb lépve egy fogaskerekekkel teli szerkezethez.
- Óh az?Csak egy régi átokvizsgáló.Régebben a királyé volt, amikor elmérgesedett a helyzet Caecus és Rege között.Anhurt mindent leellenőriztetett a környezetében ezzel.Nehogy valami elátkozott tárgy miatt haljon meg.Persze az embereit is átvizsgálta vele.
Kezemet rátettem a tetejére, mire a fogaskerekek őrült pörgésbe kezdtek.Majd hirtelen megálltak.A gép sípoló hangot adott ki.A tünde nő hirtelen mellém lépett.
-Ez szomorú.Szegénykém, rajtad egy elég átok nyoma látszik.
Kuncogva feléfordultam.
-Hát akkor nem csodálkozom azon hogy mennyi baj ért engem.
A tünde csak állt elöttem.Majd megszólalt.
-Szeretném kivizsgálni ezt a mágiát.Nem maradnál itt hogy megfigyelhesselek?
... |
Már vakon születtem.Anyám egy különleges faj egyik utolsó példánya volt, de ahelyett hogy valakivel a saját népéből esett volna szerelembe, egy mágust választott inkább.Mivel az én magzati testem alig fogadta be apám vérét, ezért én hibásan, vakon születtem.Mégis láttam.A szellő hangjai, amik a fák lombját érintették,megmutatták számomra a helyes utat.Már 6 évesen szélmágus tanonc lettem.
Vagyis lehettem volna.Egy este, amikor a város határában gyakoroltam, valami háton talált.Azonnal elsötétedett elöttem a világ.
Egy sivatagi rabszolgapiac egyik külön ketrecében tértem magamhoz, ahol én voltam a legértékesebb áru.
-Hölgyeim és uraim!Íme piacunk büszkesége, a legfiatalabb szélmágus!Teljesen egészséges!Vérében a legritkább fajok keveréke található meg!Kérem a tétjeiket!
Úgy látszik itt eléggé lódított a fickó.Én csak egy gyerek voltam.Már szinte eladtak volna ,mikor szerencsémre(vagy balszerencsémre), hatalmas bömbölés és üvöltés rázta meg a piacot.Sárkányok.Egy egész Sárkánycsapat.
A hatalmas lény körül, a sok kisebb szálldosott.Az emberek üvöltve, sikítva menekültek.Én a fémkalitkámban maradtam nyugodtan, ülve.Nem fognak ártani nekem.A szárnycsapásuk szele elárulta nekem.Ellenben a többieket szétmarcangolva, vérbefagyva hagyták ott.Őket csak az éhség űzte ide.A hatalmas sárkányviszont más volt. Nem sokkal később leszállt, és ketrecemhez lépett.
Gyermek hogy hívnak?-üzente a nagy lény szárnyainak lassú hajlítgatásával.
-Ayani vagyok.De eddig Asminnak hívtak valamiért.-feleltem halkan, hiszen úgyis meghallotta.
És akarsz élni?-kérdezte, miközben kisebb társai körénk gyűltek.
-Igen.Teljes szívből.-válaszoltam.
Ha élni akarsz harcolnod kell.Mindenkit meg kell ölnöd, aki ártani akar neked.Még így is akarod?
-Igen.
Erre a lény szétharapta az engem visszatartó rácsokat, majd elrepült.A többi mind követte.Kiléptem a ketrec maradványai közül.Végre szabad voltam.
Azóta 10 év telt el.A szélmágiát nem gyakoroltam azóta.Nem akartam a balszerencsét kísérteni.Egyszer majd használom ha ártani próbálnak nekem. De addig nem.
~ Folytatás ~
Megérkeztem Caecusba.Hosszú utazásom során kerestem egy helyet, ahol átgondolhatom mihez kezdek.
Mágus legyek?Esetleg bandita?Egy hely kellett hogy eldönthessem.És megtaláltam.Ez a város segít megválaszolni a kérdéseket.
Haza nem tudtam menni.
Miután kiszabadultam az emberkereskedőktől hazaindultam.A szelek vezettek utamon.Hosszú volt út, sokszor szálltam fel szekerekre potyautasként.Szerencsére senkit nem érdekelt egy vak kislány.Jó pár hónapja mehettem, mire megpillantottam az ismerős mezőket.Futni kezdtem hogy minél hamarabb anyámék mellett lehessek.Azonban megtorpantam.
Házunk teljesen rendben.De túl csendesen.Nem hallatszott a lovak ismerős szuszogása.Sem a tehenek lábának lépése.Közelebb érve a házhoz, a fák nyőgve hajlították ágaikat, és suttogták egymás között, titkon, a szél nyelvén.
-Visszatért.Azt hittük hogy kihunyt a fénye, de visszatért a mi kis félvérünk.
Hallgatózva fordultam körbe.Majd vissza a házhoz.A falak simák mint ahogy az utolsó itt töltött napomon.Az ajtót belökve a falat tapogatva indultam beljebb.Házunk tisztán, rendben itthagyva.El sem hittem.Elmentek.Elmentek és itthagytak.
Kiszaladtam a fákhoz és szinte hisztérikus hangon kérdeztem tőlük.
-Hová tűntek?Nem tudjátok hova mehettek?Kérlek ne titkoljátok el!Könyörgöm!-Ők csak csendben hallgattak.Majd az egyikük, a legöregebb platán susogó hangján szólt hozzám.
-Drága kicsi félvérünk.Ha tudnánk elmondanánk.Egyszer csak összeszedték mindenük és elmentek.Szegény kicsi szerencsétlen félvérünk.
Hosszan gondolkozva néztem magam elé.Majd hangosan kacagni kezdtem.Addig nevettem amíg az oldalam meg nem fájdult.A fák nem értették.
-Hát úgy látszik árva lettem.Sajnálom drága barátaim de itt nem maradhatok.Talán elmegyek egy városba.Kell egy kis szabadság.Messze innen.-A fák zúgolódtak,de megértették.Az öreg platán szólt újra hozzám.
-Viszlát kicsi félvérünk. ha bármikor menedékre lenne szükséged, mi mindig itt leszünk.Szó szerint.
Kuncogva összeszedtem néhány holmit a régi szobámból.Találtam egy régi kötést, azt a szemeimre tettem.Nem kell hogy az emberek kérdezősködjenek.Anyám mindig azt mondta, hogy különleges szemszínem van.Hát most már senki sem fogja mondani.Többé senki sem látja a tekintet nélküli szemem.
|
|
[8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
