Üdvözöllek az oldalon
Vendég
 

A játék tér:



 
 
Indulás: 2015-10-11
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A fő chat-ünk: Discord Chat

 
 


Derek Története
Garandir: Az átkelés Története
Darkia Története
Nakatani Története
Segal Története
Alice Története
Airnella, a magányos farkaslélek
Mikaela, egy Dead Port történet
Asmin, Az elátkozott félvér
Jason, Napló

 

 
 

!Chaten lehet kérni!

ELIT:

//magenevelde.gportal.hu/portal/magenevelde/upload/767926_1468691081_03417.png
Namida FanSub


//kaibutsu.gportal.hu/portal/kaibutsu/upload/773287_1506804969_09541.gif



Társoldalak:
//magenevelde.gportal.hu/portal/magenevelde/upload/767926_1468329427_03895.jpg//magenevelde.gportal.hu/portal/magenevelde/upload/767926_1468329427_03895.jpg//magenevelde.gportal.hu/portal/magenevelde/upload/767926_1468329427_03895.jpg
//magenevelde.gportal.hu/portal/magenevelde/upload/767926_1468329427_03895.jpg//magenevelde.gportal.hu/portal/magenevelde/upload/767926_1468329427_03895.jpg//magenevelde.gportal.hu/portal/magenevelde/upload/767926_1468329427_03895.jpg
//magenevelde.gportal.hu/portal/magenevelde/upload/767926_1468329427_03895.jpg//magenevelde.gportal.hu/portal/magenevelde/upload/767926_1468329427_03895.jpg//magenevelde.gportal.hu/portal/magenevelde/upload/767926_1468329427_03895.jpg
//magenevelde.gportal.hu/portal/magenevelde/upload/767926_1468329427_03895.jpg//magenevelde.gportal.hu/portal/magenevelde/upload/767926_1468329427_03895.jpg//magenevelde.gportal.hu/portal/magenevelde/upload/767926_1468329427_03895.jpg

 

 

 

 

 

 

League Of Legends Pointer

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fórum
Fórumok : A történetetek : Garandir története: Az átkelés Fórumok: 
Témaindító hozzászólás
BlackwoodGr

2017.12.16. 23:18 -

 

[13-1]

BlackwoodGr Előzmény | 2019.05.10. 23:53 - #13

Ahogy a fiatal lány, Ayani távolodott, és odaért az utca szélén egymagában álló fához, és benyitott az ajtaján, Theneyriin felém fordulva mutatta a könyvet.
 - [ Látni akarom az erdőt, Garandir.]
Visszaírtam alig kevésbé cikornyás betűkkel, mint a hajón.
 - [Nemsokára bejárhatod.]
Theneyriin elmosolyodott.
Pár perc múlva a fa ajtaja kivágódott, és egy idősödő tünde rohant felénk. Theneyriin ijedten mögém bújt. Láttam, ahogy az ajtóban megjelent utána Ayani is, aki finoman mosolyogva ingatta a fejét. Ez látva valamiért én is elvevettem magam halkan.
A tünde nő rólam szinte tudomást sem véve, megkerült és eléállva hangosan kérdezgette a lányt.
 - Ki vagy? Honnan jöttél? Azt hallottam, hogy egy másik világból! Hogy kerültél ide? Milyen az a másik világ? Hogyan működik ott a mágia? Mindenki tudja használni?
Magamban kuncogtam, mert Theneyriin semmit sem ért a kérdésekből. Újra, majd újra a fa felé pillantottam, segítséget kérő tekintettel, mosolyogva. Ayani mintha kuncogott volna a távolból, és kezeivel mutatta, hogy "nyugi, hagyd magad". Akaratlanul is elmosolyodtam.
 - Gyere be egy teára! Rengeteg kérdésem van még!
Ahogy Theneyriin segélykérően nézett rám, támadt egy ötletem.
 - Asszonyom.... Henna...
Úgy tűnt, mintha csak most vette volna észre, hogy ott állok. Végigmért.
 - Áhhá... - mosolyodott el. - Szóval te lennél az a mágus, akivel Ayani találkozott.
 - Igen, és remélem, Caecusnak méltó ékévé fog válni a könyvtárfa, amit hozatott. - szelíden mosolyogtam.
Henna bizalmatlan sötétség jelent meg az arcán. Amikor megláttam, közbeszóltam.
 - Tudok róla, igen, de nem szólok senkinek, hogy hogyan, vagy honnan szerezte be. Legyen Caecusé.
 - Mit nyernél vele? - szűkült össz egy pillanatra Henna szeme.
 - Elég nyeremény nekem az, hogy nem Paluden tulajdonában lesz az egyetlen könyvtárfa. - finom mosollyal hajtottam fejet. - De... lenne egy kérésem...
 - Mégpedig?
 - Nem tudom, Ayani említette-e, hogy... - zavartan motyogtam, de Henna közbeszólt.
 - Hogy megígérte neked, hogy körbevezet. Igen mondta, miért?
 - Nem tudom, lehetne-e arról szó, hogy... - átnyomkodtam a tarkómat, keresve a szavakat - addig Theneyriin önnel legyen.
Hennának felcsillant a szeme.
 - Nem beszéli a közös nyelvet, de Henna, ön talán találna valami módot, hogy azon kívül is szót értsenek.
Az idős tündének széles mosoly csillant az arcán.
 - Igyatok egy teát, az felmelegít, ha még kell. - halkan kuncogott. - Utána pedig, remélem kellemesen tellik majd a városnézés. - fejével intett, hogy kövessük.
Finoman elmosolyodtam.
 - E-elfogadom a meghívást. - mosolyogva mentem utána a fa felé, amelynek ajtajában még mindig ott állt Ayani, és amelyiket közelebb érve egyre fényesebbnek éreztem.


BlackwoodGr Előzmény | 2019.04.11. 21:40 - #12

Ahogy közeledtünk a Lidércfénnyel Caecus kikötőjébe, egyre jobban elkezdett beborulni az ég. Theneyriin megrántotta az utazóköpenyem ujját, majd a könyvbe írt mondatára mutatott.
 - [Meddig leszünk itt?]
Tudtam, hogy egy eldariel számára a természet mindig is ösztönös közeg lesz. A nyirkos hajóút után talán örülni fog a szárazföldnek is. Átvettem tőle a könyvet, és ütemet tartva a hajó imbolygásával, próbáltam választ firkantani.
 - [A terveim szerint még sokáig. Még nem ismerem eléggé Caecust.] – néztem az arcát, de semmi reakciót nem tudtam kiolvasni belőle.

A ködből lassan bontakozott ki Caecus kikötője. A kapitány áramlatokat kavart a hajó körül, és szinte észrevétlenül a dokk mellé sodorta azt.
A közeledő viharfelhők láttán összébb húztam magamon az utazóköpenyem és leszállás előtt még egyszer végig mértem a hajót. Szemem sarkából láttam, a lány is igazít egyet a köpenyen, amit a kapitány adott rá az út felénél.
Theneyriin elnézett a messzi erdőkbe és megjegyezte.
 - Raph’se no eldar, nieh fa, Garandir? (Ősi erdő, mint nálunk, nem, Garandir?)
Meglepődtem, amikor hosszú idő után újra az ősök nyelvét használta.
Kikötés után a kapitány elkezdett rögtön kipakolni, és mi is jobbnak láttuk, ha lesétálunk a fedélzetről. Egy lány rohant segíteni a kapitánynak, miután a dokkhoz érve elszabadult a hajó.
A mohás palló minden lépésnél rezzent alattam. Theneyriin hang nélkül futott le, és a palló végéről várta, hogy én is megjelenjek.
Leérve láttam, ahogy a kapitány a lánnyal egyezkedik, akinek a kezében egy pokróccal letakart doboz volt. Amikor elmentünk mellettük, egy fuvallat félresöpörte a pokrócot a karja alól.
Amit doboznak véltem, az egy fiatal gyökeres hajtása volt a királyi könyvtár fájának.
Körbenézett és félve látta, hogy felismertem a növényt.
Finoman elmosolyodtam, és intettem a szememmel: „Nem láttam semmit”. Meglepetten csillant fel a szeme, és gyorsan visszacsavarta a pokrócba a csemetét.
Mentünk tovább a kikötő kapujához. a sós tengeri levegő éheztetett a hajóút után. A macskaköves út kavicsainak serrenését hallottam, ahogy futva megállt mögöttünk valaki.
Hátrafordultam, és láttam, ahogy a kikötői lány, pihegve próbál erőt gyűjteni a beszélgetéshez.
 - Miért nem vetted el tőlünk a hajtást, utazó? Láttam, hogy felismerted, hogy honnan van. – a hangja csengett az indulattól, de ennek az alapja inkább a megkönnyebbülés volt.
 - A legenda szerint a Mohrrugan-i Ismeretek fája egy volt azok közül a kincsek közül, amelyeket a Végtelen mélységből feljövő ősök adtak a világnak. Úgy érzem, nem lenne igazságos, ha csak a paludemi királyi udvar büszkélkedhetne ezzel a kinccsel. Voltam már egyszer itt, Caecusban. Ha megmaradna a fa, ehhez a birodalomhoz is méltó könyvtárrá válna. Még be sem mutatkoztam. A nevem Garandir. Paludem miniszteri tanácsosa. Ő pedig is Theneyriin, egy tünde, aki elvesztette az emlékeit.
 - Ayani vagyok. És ők kik? – szelíd mosollyal mutatott a familiárisaim felé.
 - Ő itt Mistscale. – mutattam az árnyfarkasra, majd szememmel a vámpírszenderem kerestem. – Az a repkedő fickó pedig Strygir.
 - Örvendek nektek is. – nyújtotta a kezét Mistscale felé. Már nyúltam volna feléjük, amikor az árnyfarkasom végighízelgett Ayani keze alatt. Szelíden felnevettem.
 - Úgy látom, kedvel téged.
Halvány mosollyal lesütötte a szemét.
 - Ühüm. D-de most nekem mennem kell. – lehatva a fejét elsietett mellettem, fel a macskaköves utcán.
 - Várj, elkísérlek… - szaladt ki a számon, de ez ugyanannyira meglepte a lányt.
 - Miért akarsz elkísérni?
 - Hát… Tudjuk, hogy Caecus nem éppen a legbiztonságosabb hely Omega eltűnése óta.
A lány villámgyors mozdulattal kapta elő a tőrét és pörgette meg az ujjai körül.
 - Tudok magamra vigyázni, ne aggódj. – kuncogott halkan.
 - Magadra lehet, de az a kis hajtás még sérülékeny. Ha most megtörik egy rügy, akkor már csak egy szebb fa lesz belőle, de nem fejlődik könyvtárrá.
Ránézett a letakart csomagra.
 - Mesélnél majd arról, hogy milyen az a királyi könyvtár? – halkan, kérdőn nézett rám.
 - Egy feltétellel. – elmosolyodtam. – Ha körbevezetsz a városban.
Ayani felnevetett.
 - Lehet róla szó. – szelíd mosollyal felnézett az égre. – De most már tényleg vissza kell mennem  mielőtt el…
A hirtelen jött eső lassan áztatóan hullott alá. A lány halkan szitkozódva húzta össze magát az eső elől. - Hol foglak megtalálni?
Levettem magamról az útiköpenyem, és Ayani vállára terítettem és a kapucnit a fejére hajtottam.
 - De így meg te fogsz megázni, utazó… - meglepetten, halkan motyogta.
 - Majd idővel megszáradok. Szeretnélek elkísérni, hogy ne legyen semmi baj.
 - Ha így látod jónak… - halkan nézett maga elé és elindult felfelé az esőáztatta macskaköves utcán, én pedig a nyomába szegődve követtem. Éreztem, hogy páran megnéznek, de nem foglalkoztam vele.
Az egyik forduló után, amikor egy lépésnél Ayani megcsúszott a finomkavicsos kövön, én a derekát és a karját átkarolva elkaptam. Egy halk köszönöm kíséretében egyensúlyát visszanyerve elengedtem a derekát, de a karom átkarolta és úgy folytattuk az utunkat, miközben a könyvekről beszélgettünk.
Mire odaértünk a házhoz, az eső már csillapodni látszott.
 - Várj meg itt, Garandir, csak odaadom Hennának a fát. – lassan lépdelt hátrafelé. - És örömmel körbe vezetlek. - majd megfordulva besietett a házba.


BlackwoodGr Előzmény | 2019.04.07. 22:22 - #11

A várost körülvevő hídon átkelve elindultam a kúria felé. Az árnyfarkasom, Mistscale és Strygier nevű vámpírszenderem egymást előzve suhantak le az emelet lépcsőjén, hogy üdvözöljenek, azonban a lépcső alján megtorpanva kémlelték a mögöttem álló lányt.
 - Az én világombeli, és nem kell tartanotok tőle. - mondtam szelíden, és hátranéztem. A tünde lány, ujjaival az ajtófélfába kapaszkodva hol elbújt, hol belesett az ajtón.
A familiárisaim megrohamozták a lányt és felborítva körülugrálták.
 - Nieh! Wha"ma es mah! - kiáltozott. / Ne! Hagyjatok! /
Somolyogva néztem a jelenetet, majd odasétálva kinyújtottam a karom, hogy felsegítsem. Stygier és Mistscale addigra már mögöttem voltak.
 - Amíg rá nem jövünk a nevedre, és hogy hogy kerültél ide, addig engedd meg, hogy Theneyriinnek hívjalak. Ez a közös nyelven annyit tesz, mit Ködmúltú hajadon.
A lány szeme mélyén keringő örvények mintha lassú hullámokká csillapodtak volna. Magára mutatott.
 - Theneyriin?
Bólintottam, és újból bemutatkoztam.
 - Garandir.
 - Garandir tuh es nepha’er.
Úgy tűnik az eldarielek nyelvén könnyebb lesz szót értenünk. Újból szólásra nyitotta a száját. A hangja is nyugodtabbnak tűnt már, mint a kikötőben.
 - Theneyriin mah es nepha’er.
- Mistscale, Strygier. - fordultam hátra a familiárisaim felé. - Most csak csomagolni jöttem haza. Most rögtön indulok tovább Caecusba, ahova ti is velem jöttök.

Miután a kezdeti siker eltűnt az ősök nyelvével kapcsolatban, így az utazóládámba a ruhákon kívül üres könyvek is bekerültek. Nem igazán mert beszélni, ami érthető. A világunkban a tündék is inkább a közös nyelvet használták, de úgy tűnt Theneyriint csak az ősi nyelvet tanulta meg, de azt tudta, hogy annak hatalma van, és nem szerencsés beszélni rajta.
Papírra vetettük az ősök nyelvét, és úgy tudtunk csak szót érteni egymással.
 - [El kell mennem egy küldetésre, egy másik kontinensre, amit Caecusnak hívnak]
 - [Nem hagyhatsz itt.. El fognak kapni megint. Idegen itt a föld.]

Felsóhajtva bólintottam és magam elé vettem a tollat és a papírt, majd róni kezdtem a betűket újból.
 - [Lenne kedved velem tartani Caecusba?]
A kezdeti riadalomból kizökkenve felcsillant a szeme, de félve sandított oldalra a familiárisaim felé.
 - [Ők is jönnek?]
Nem tudtam megállni és elnevettem magam. Theneyriin felvonta a szemöldökét és kérdőn nézett rám, így azonnal elkezdtem írni a válaszom.
 - [Igen jönnek, de nem kell tartanod tőlük, nem ugranak a nyakadba mégegyszer. Csak ha kéred.]
Szemrehányó, hűvös pillantással végigmért, majd válaszolt.
 - [Veled tartok, Jóletcsillag, Garandir!]

A két familiárissal és Theneyriinnel a kikötőt jártuk már, hogy Caecusba tartó hajót keressünk. A raktárközpont környékén a lány a vállamhoz lapulva követett. A dokkokban szinte végeláthatatlanul sorakoztak a kisebb mocsárjárók. Negyed óra elteltével akadtunk rá az első hajóra, ami akár el is jutott volna ahogy a helybeliek emlegetik, a Tiszta vizekig.

A múltkori munkások rakodták ki az árut a Lidércfényre keresztelt hajóról. Egy kámzsás mágussal egyezkedtek, amikor megpillantottak minket. Rögtön felismerték a lányt, és a társaság fele elindult felénk.
Kivontam az ürességből a grimoire-jaimat.
 - Ő az a fickó, aki megszöktette azt a múltkori rabszolgát! - szólt a vezetőjük a mágusnak. Elővette a varázskönyvét. Felismertem a Lélekmágia jelét. Az árnyfarkasom elémlépett. A sötét lángjai felcsaptak rajta, és vicsorogva nézte az ismeretlen mágust. Strygier az egyik küzeli lámpaoszlopra szállt fel, hogy ő is bármikor közbeavatkozhsson. Mistscale lángjai már embermagasságba emelkedtek.
A rakodómunkások megrémültek a látottakon, és elfutottak a kikötő vége felé. A mágus leeresztette a könyvét, majd meghajolt.
 - Az elrabolt lelkek tudják, hogy nem rabszolgát bújtatsz. Nem, a te zsákmányod sokkal különlegesebb. - felhajtotta a kámzsát a fejéről. A szemei szürkék voltak, és üvegesek. Szó szerint a lelkeken keresztül látott.
 - Képes vagyok megvédeni őt, még tőled is, lélekmágus.
 - Most még talán. De most nem is érte jöttem. - sötéten kuncogott, és visszahajtotta a fejét burkoló szövetdarabot. - De ne feledd... megjegyeztem a lelketeket.
Végigfutott a hátamon a hideg, ahogy láttam elsétálni a lélekmágust. Tudtam, hogy egyszer még összeakadok vele.
A lámpaoszlopon ülő vámpírszender, amikor már ő is tisztes távolba tudta a mágus, visszaszállt közénk.
A Lidércfény fedélzete mohával lepett volt, és nyirkos szagot ontott magából. A kapitány volt az egyetlen személyzet a hajón. Az öreg vízmágus a lápot megemelve csúsztatta ki a hajót a kikötőből, és elindultunk a Hold felé, az erdők uralta Ceacusba.

 


BlackwoodGr Előzmény | 2019.03.16. 11:06 - #10

Legújabb útitársam felbukkatása már a várkapunál is apróbb nézeteltérést váltott ki. Az őrökkel való vitára figyelt fel a miniszter, aki a közmeghallgatásról vánszorgott volna vissza a rezidenciájára.

 - Garandir! - kiáltott hozzám, majd elakadt a szava, amikor a lányra nézett. - Rá még visszatérünk... - mutatott a tünde felé. - Ne nagyon helyezd kényelembe magad, mert vissza kell fordulnod.
A kezembe nyújtott egy pergament. Az új megbízásom messze nyugatra szólt, a Spalding-i Királyságba. Felnéztem a papírból.
 - Egy bozótmetsző pók tojását kell elhoznom? - felvontam a szemüldököm. Láttam a miniszter önelégült vigyorát.
 - És mennyit kapok ezért az útért? - bár megkérdeztem, tudtam a válaszát.
 - Amennyit eddig. Nyolcezer aranytallér. De tekintsd úgy, hogy lehetőséget kapsz a túloldalról is kialakítani egy kereskedelmi megállapodást.
Gúnyosan felnevetett. Átkozott disznó.
 - Összeszedem magam és indulok.
Úgy érzem erre az útra magammal kell vinnem mindkét familiárisom.


BlackwoodGr Előzmény | 2018.04.12. 13:32 - #9

Munkám miniszteri tanácsosként kellemesebben telt, mint gondoltam volna. A miniszter nem akart a közelében tudni, így megkaptam a váron kívüli feladatokat, és az apróbb, birodalmak közötti, kereskedelmi intézkedéseket. A miniszter jobbkezeként, engedélyezték a királyi könyvtár használatát is. A királyi könyvtárnak külön épülete volt. Egy élő könyvtár. Az „ismeretek fája”, ahogy a miniszter, és a bölcsek tanácsa nevezte. A könyvtár sorait ágak alkották, és minden könyv az ágnak egy gallya volt. A könyveken belül a hártyás levelek erezete rajzolta ki a szövegeket. Nem hittem volna, hogy van még olyan csodálatos könyvtár, mely túltett volna Thelyanor birodalmi könyvtáránál.

A miniszter a sajátlagos kinevezésem óta nem engedett a király közébe, de nem bántam… a miniszter tanácsosaként nem tartoztam közvetlen beszámolóval felé. Ha kérdezték merre jártam, elég volt annyit mondanom, hogy hivatali ügyekben jártam el, és nem volt már szükségem ahhoz, hogy megbízásokat teljesítsek.
A miniszter egyszer egy érdekes kéréssel állt elő. Építsek ki egy kereskedelmi vonalat Paludem és Caecus között, ami kifejezetten élelmiszerre korlátozódik. Az első dolgom volt, hogy a birodalmi fővároson kívül elterülő kikötői negyedbe mentem. Az ott dolgozó munkások nem szerették, ha valaki kérdezősködik. Főképp, ha a miniszter megbízásából teszi. Nagy nehezen belementek, hogy átnézzem az áruraktárt és a szállítási papírokat. Paludem és Caecus között eddig nem volt erős kereskedelmi kapcsolat. Évente egy-két rakomány, és az utazókereskedők, akik onnan kínálták áruikat.
Ahogy mentem a dokkok mellett, kiabálást hallottam egy raktár felől… Odasiettem…
Egy tépett rongyokat viselő lányt rángattak ki a rakodómunkások a raktárból. Amikor közelebb értem, láttam, hogy a lány egy féltünde volt.
 - Azonnal befejezni! – rájuk kiáltottam és pár lépés után már ott álltam a lány és a munkások között.
 - Majd ha kifizette a viteldíjat a drága! – vetette vissza az egyik munkás.
Amikor láttam, hogy közelítenek, megidéztem az „ürességből” a grimoire-jaim, és készen álltam, hogy megtoroljak bármilyen meggondolatlanságot. A munkások is hátráltak pár lépést.
 - Félre az útból mágus! Ez nem rád tartozik.
Hátrafordítottam a fejem a lány felé. Az itteni tündék tényleg hasonlítanak a saját világom eldarieljeihez.
 - Elutasítom a viteldíjat. – mondtam egy tűzgömböt tartva a kezemben.
 - Nieh amoh dwandir ismea anne’um! – kiáltotta a lány.
Ledermedtem, amikor meghallottam az eldarielek nyelvét. De ennél is különösebb volt, amit mondott. „Nem tudom, hogy kerültem ide…”
 - Folyton csak ez a kvartyogás! – szólt a tömegből egy munkás. Az arcán láttam, hogy ő is egy tünde volt. – Hogy mer gúnyt űzni az ősök nyelvéből…
Tudtam jól, hogy erről szó nincs, de őket nem tudtam volna meggyőzni. Utáltam ezt csinálni, de most kénytelen voltam a kapcsolataimra hivatkozni.
 - Dahflam Krag miniszter bízott meg a kereskedelmi ügyek intézésével, és a kikötő is ezen fennhatóság alá esik. Ennek értelmében minden összetűzésről, és szabályszegésről tájékoztatni fogom.
Bár nem volt teljes mértékben igazam, csak a tünde munkás vonta fel a szemöldökét, tiltakozásának jeleként. De ha ezek után megtámad, nem fogom vissza magam. A tünde az engem körülvevő négy grimoire-t nézte. Láttam a szemén, hogy mindnek a jelét felismerte, és ő volt az első, aki hátat fordított és kivált a tömegből. Őt követte mindenki.
A féltünde lány felé fordultam. Úgy huszonötnek tűnhetett, de a tündevér miatt nem tudtam volna megmondani a korát. Hosszú aranyszőke haja eltakarta az egyik szemét, a másik oldalon minduntalan próbálta a füle mögé tűrni. A szeme, amelyiket láttam, tisztán egy eldariel szeme volt, amiben egy ember képes elveszni. Őt annak idején a víz őselemének ajánlhatták, mert mélysötétkék szemében az óceánok, tengerek szabadságát és hatalmát láttam viszont. Megráztam a fejem, mielőtt letaglózna.
 - An fahl tuh es oriel, nieh gwa cea tuh drewallin. Minden rendben, nincs mitől tartanod.
Megijedt, amikor hallotta, hogy a tündék nyelvén beszélek hozzá.
 - Tuh es mah anne’ihr? Honnan jöttél? – kérdeztem tőle.
Az erdei szellő bársonyossága volt a hangjában, amikor megszólalt, de mégis keserűséget hallottam ki belőle.
 - Nieh amoh dwandir…
 - Tuh es gwa nepha’ehr, hogy hívnak?
 - Nieh amoh dwandir…
 - Garandir mah es nepha’er. Az én nevem Garandir. – mondtam neki, és közelebb léptem hozzá.
A lány megijedt és visszafutott a raktárépületbe.
Vettem egy nagy levegőt, kifújtam, majd legyintettem. Kicsit rosszul esett, hogy megijedt tőlem, de nem tudok ennél többet tenni. Amikor elindultam vissza a várba a megszerzett információval, éreztem, hogy követnek. Hátra nézve láttam, hogy a tünde lány figyelt és követett engem biztos távolságból. Egy kicsit bosszantó volt, hogy egész úton azt csinálta, hogy amikor megfordultam, ő elbújt vagy egy épület, vagy egy fa mögé, és amikor visszaléptem hozzá elszaladt távolabb. A fővárosba vezető hídon már a fejemet fogtam.
Vagyok én, egy másik világból szalasztott mágus, és egy múltját vesztett féltünde.
 - Egyre több dolognak kell utánajárnom – gondoltam. Felsóhajtottam, belépve a város kapuján, folytattam az utam a vár felé.

 


BlackwoodGr Előzmény | 2018.02.24. 22:33 - #8

Amikor újra magamhoz tértem, vendégeim már régen elhagyták a birodalmat. Az elkövetkező napok azzal teltek, hogy sérülésem miatt felhalmozódott megbízásokat teljesítettem. Tündérek betörése egy farmra, vérfarkasok kiűzése az erdő lakottabb területéről, és egy-két megbetegedett fa, amihez nem elég a természetmágia gyógyereje. Pár nap múlva egy levelet kaptam Paludem birodalmi vezetőjétől:

Garandir mágus, az elmúlt napok történéseit figyelembe véve azonnali meghallgatásra hívjuk, amelyen megjelenését elvárjuk. Moku, Paludem királya, és Dahflam Krag, királyi tanácsos és miniszter.”

Többször is végigolvastam a levelet. Tudtam, hogy az elmúlt napok eseményei nem jelenthet mást, csak azt, hogy pontosan tudják, ki szállásolta el az a Babilonból érkező osztagot, akik megölték a miniszteri megbízottat. A királyról tudtam, hogy sérült embert nem szívesen gyötör kérdésekkel, azonban most hogy felépültem nincs akadálya annak, hogy akár lecsukasson. … Na szép – gondoltam. – így bánni egy közel háromszáz éves mágussal. – de úgy tűnik a tünde nyelven adott nevek is valamiféle mágiával bírtak, mert habár közel vagyok a háromszáz évhez, a tünde nyelv mágiája lelassította bennem is az öregedést, és mindenki egy harminchoz közeli mágusnak lát… és valamiért a királynak sem volt kedvem elárulni az igazat… De ezt a levelet inkább érzem beidézésnek, mint egy puszta baráti csevejre való felkérésnek.
Délután volt, hogy odaértem a várkapuhoz. A kapuőrök tudták ki vagyok, és kikkel voltam pár napja. Gonosz mosoly ült az arcukra… Láttam már ilyet még odahaza, Thelyanorban is, nem is egyszer. Ez volt az a mosoly, amikor egy dögkeselyű elsivítja magát a halálán levő áldozata felett.
Ha biztos lettem volna abban, hogy a kihallgatás után azonnal megszabadítanak a fejemtől, pusztulásukkal jutalmaztam volna a két kapuőrt a briliáns mosolyukért. Azonban mégis szó nélkül engedtek utat a vár felé.
A várba belépve a miniszter fogadott.
 - A király már várta, hogy megjelensz, mágus.
 - Akkor vezess elé, és hagyjuk a további finomkodást. – válaszoltam nyersen. Azonnal megbántam, amikor láttam a miniszter halántékán kidagadni egy eret.
A trónterem felé két csarnokon keresztül vezetett az út, és bár a vár kívülről egy kőerődnek tűnt, meglepődve tapasztaltam, hogy a vár belseje egy fa volt. Nem fából épült vár, hanem egy élő fa. Akár a város peremén álló híd. A csarnokok lépcsőfokai ágak voltak, melyek oda-vissza nőttel a vár fal-törzséből. Jó ideje, hogy itt vagyok már Paludemben, de ez a fajta „élő birodalom” újra és újra ámulatba ejt.
Amikor beértünk a trónterembe, a király egy szó nélkül intett oda magához. Amikor a miniszter odaért velem a trónushoz, oldalra állt, és szótlanul nézett engem.
 - Szóval te volnál az a komisz mágus, aki gyilkosokat bújtatott az erdőben több napon keresztül? – kvartyogta az uralkodó. – Gyilkosokat, akik miután megsértettek engem, megölték a miniszterem jobbkezét?
Gyilkosnak nevezni őket egy kisség erős túlzásnak éreztem. – Diplomáciai irat volt, így ez esetben az elbírálás szóba sem jöhetett volna… - kezdetem bele, hogy védelmembe vegyem őket, de a miniszter a szavamba vágott.
 - Szóval azt mondod, hogy holmi idegen harcosok fontosabbak a törvényeinknél?
Tudtam mit akar elérni. A trükkje, hogy kimondassa velem a birodalmi árulást, annyira átlátszó volt, hogy a sértését nem tűrhettem válasz nélkül.
 - Ha jól tudom miniszter feladata, hogy a diplomáciai kérdésékről a király mielőbb tudomást szerezzen, miniszter. – válaszoltam fogaim közt. Ezzel elértem a kívánt hatást. Ha nem a király előtt lettem volna, még nevettem is volna a nagyranőtt céklaként festő miniszteren, de a király felemelte a kezét.
 - Szóval azt mondod jogosan öltek embert? – kérdezte nyugodt hangon, de a szemén inkább kíváncsiságot láttam. Az előbbi megszólalásom után bátorságot vettem és válaszoltam.
 - Én csak azt mondtam, hogy a miniszter közvetlen feladata az, hogy a diplomáciai kérdésekkel foglalkozzon, pontosabban a kért módom továbbítsa ön felé, királyom.
A király elgondolkodott egy ideig, majd felkelt a trónjából, és közelebb lépett hozzám. Úgy éreztem, hogy ha veszve is van minden, megtettem a magamét.
A király köhintett egyet.
 - A veszteséget, melyet Babilon katonái okoztak, neked kell megfizetned. – a király szavai után habár ledermedtem, nem szólaltam meg. A király folytatta. – Úgy döntöttem, hogy a veszteséget azzal fogod enyhíteni miniszterünk számára, hogy téged jelöllek ki a tanácsadójának.
Megakadt bennem a levegő, de fél szemmel láttam, hogy a miniszter tátott szájjal döbbenten néz hol rám, hol a királyra.
Bár eddig is hallottam pletykákat, miszerint a királynak azért kell miniszter, mert így tesznek ki egy embert, de rosszindulatú szóbeszédnek tartottam… eddig. Még mindig nem fogtam fel, hogy a király miért ezt a döntést hozta, de azt tudtam, hogy a nem várt előrelépés megint nem az én érdemem. Oldalra fordítottam a fejem, és vártam a miniszter reakcióját, de ugyanazzal a bamba képpel bámult most már a semmibe.
Visszafordultam a király felé, és meghajoltam.
- Királyom, habár nem értem az okát, a kinevezésem elfogadom. – ezzel választ sem várva hátat fordítottam a trónnak, és elindultam kifelé.
Úgy éreztem, hogy még most a vihar előtt kell távoznom a várból.

 


BlackwoodGr Előzmény | 2018.02.08. 21:54 - #7

Köhögve tértem magamhoz, és néztem körbe, hogy hol vagyok. A saját házamban tértem magamhoz a kanapén. Fel akartam kelni, de éles fájdalom hasított a bordáimba. Erőt vettem magamon, és már minden porcikám tiltakozott bármiféle mozdulat ellen, felültem.
Valószínűleg az általam csapott zaj miatt, lépéseket hallottam a hall felől. Lépések, és páncél csörgése. A boltív alatt megjelent a tünde mágus, és két katona.
A mágus szemében megnyugvást láttam, hogy élek. A jobbján álló két katona arcát is zúzódások borították, de láttam rajtuk, még nem felejtették el, honnan indult ki az egész.
A mágus felém lépett, és a nappali asztalára egy köteg levelet tett.
 - Behoztuk a megbízásokat, amíg ki voltál ütve. – szólt halkan a tünde.
 - Kiütve? – kérdeztem magamban, majd megláttam a megbízások mennyiségét. Ez nem jelent jól. – Meddig voltam… öhm… kiütve?
 - Négy napig. – válaszolta az egyik katona.
Négy nap.
 - De a fogadás…
A lány elnevette magát. A hangja őszinte volt, de még mélyen csengett.
 - Sajnálom, hogy a díszvacsorát el kellett halasztanunk. Sokat tudhatsz az ételekről. Láttuk a könyvtárat.
 - A.. A könyvtárat? – egy kicsit rosszul érintett, hogy a vendégeimnek nem én mutathattam be a saját házam.
 - Ó, és igen… Két vendégszobát kölcsönvettünk, amíg magadhoz nem térsz.
Vendégszoba… könyvtár… Kavarogtak a fejemben a kérdések, de végül a legelső mondtat, amit kimondtam:
 - Garandir vagyok…
 - Tudom. A könyvtárban minden feljegyzésen ott szerepel a neved. Körbenéztünk, hogy biztosra menjünk, nem egy őrülttel van-e dolgunk.
Szívem szerint felnevettem volna, de a sérülések csak egy grimaszba fordult mosolyt tudtak visszaadni.
 - Parancsnok. Talán most már érdemesebb lenne visszatérni Babilonba. – mondta az egyik katona.
 - Az osztagból ketten már így is előrementek… - kezdett bele a mágus, de sóhajtott. – Igazatok van. Fejetlenség lesz, ha nem térek vissza.
A mágus odafordult hozzám. – Ha már a vendégeid voltunk, úgy illő, hogy én is bemutatkozzak. A nevem Mikaela.
Nem értettem az egészből semmit, de ez a pár mozdulat úgy tűnik elég volt ahhoz, hogy újra elsötétüljön a világ.


BlackwoodGr Előzmény | 2018.02.08. 21:53 - #6

Mire a fogadás előkészületeivel végeztem, észbe kaptam, hogy elrepült az idő. Mire odaértem a várkapuhoz, láttam, hogy senki nincs ott.
 - Remélem nem késtem el. – gondoltam. Néztem körbe, de a babiloni osztagnak és a tünde lánynak a nyomát sem találtam. Egy kissé csalódottan hibáztattam magam, hogy miért magam akarok elkészíteni mindent.
A vár felől kiabálást hallottam, megidéztem varázskönyveimet, felkészülve az esetleges harcra. A várkapu kinyílt, és a mágusosztag lépett ki rajta. Meg kell, hogy mondjam, meglepődtem. Eszembe jutott, hogy a grimoire-jaim körülöttem vannak, és nincs az az álomkódex, ami erre jól mondana. Amikor visszaküldtem őket az „ürességbe”, láttam, hogy a birodalom minisztere őrjöngve rohan az osztag után.
 - Néhány órával tovább tartott, mint terveztük, köszönjük a türelmét. – szólt… nem is, inkább csengett a hangja a tündének. – Indulhatunk?
Feleszméltem, de nem mertem mondani, hogy én is csak akkorra érkeztem.
 - Mutatom az utat. De önök a vendégeim, tegezzenek bátran.
Még a vártól távolodva is hallottuk a miniszter sértegetéseit, hogy mikor és hogyan lássa az osztagot legközelebb.
A külső falat elhagyva kérdeztem csak meg tőlük.
 - Mi volt ez az apró közjáték a várkapunál? – kérdeztem, bár nem voltam benne biztos, hogy udvariasságom nem vélik-e faggatásnak.
 - Nem szeretném vendéglátónkat diplomáciai ügyekkel terhelni. – válaszolt a mágus.
 - Bizonyára jó okkal távoztak ilyen módon… - majd az babiloni katona gyilkos pillantását elkapva elhallgattam.
 - A találkozónk a királlyal nem várhatta ki az önöknél szokássá vált két előterjesztési napot.
Szóval bejelentés nélkül bemasíroztak a király lakosztályáig. Felsóhajtottam.
 - De a sürgős ügyekre ott a miniszteri megbízott…
A mágus most először komorodott el.
 - Már mondtam, hogy nem volt időnk, és a megbízott az utunkba állt.
Megborzongtam. – Megölték? – kérdeztem.
A mágus félrefordította a fejét.
Megkerültem őket, és megálltam előttük.
 - Azt kérdeztem, megölték őt?
A négy katona szinte egyszerre rántott kardok és szegezte nekem. Előhívtam az ürességből a grimoire-okat, és vártam az első csapást. De egy váratlan dolog történt. A mágus megremegett, és anélkül, hogy a grimoire-ját elővette volna, engem és a saját osztagát is, egymásnak ellentétes irányba egy fának vágott egy széllökéssel. Az ütközés kiszorította belőlem a levegőt, és elájultam.


BlackwoodGr Előzmény | 2018.01.24. 16:00 - #5

Átkelés történetszál #4

Hallottam híreket, hogy más birodalmak mágusai is gyakran keresik fel Paludemet. Vajon ők lehettek azok, akik megmentették? A tündérszárnyért kapott aranyam arra használtam fel, hogy egy új mágiát tanuljak ki. Az elememhez legközelebb álló mágiát vettem meg, de sok idő volt, mire képes voltam használni is. De mostanra már összegyűlt annyi aranyam, hogy a város határán álló kúriát is megengedhettem magamnak. Az átkelés én óta most éreztem először otthon magam. A házat még annak idején egy Stemaeris nevű vízmágus tervezte, így nem kellett lemondani a már ezelőtt megszokott vezetékes vízről sem. Bevallom,  könyvtáram első polcát Paludemet, és a teljes mágikus világ környezeti berendezkedését bemutató könyvek helyett inkább gasztronómiai könyvek sorakoztak. Meg akartam ismerni ezt a világot, de ezt nem tehetem úgy, hogy az ételekről semmi ismeretek sincs. Persze a döntő tényező inkább az volt, hogy magamra kellett főznöm, amióta csak  Azeryoban utazómágus lettem... Megtanultam az itteni gyógyfüveket, fűszereket, minden mérgező és ehető növény hatásait. Kalandozásaim Paludemet kívül igencsak hasznosnak bizonyultak. A világ különböző fűszereivel kísérleteztem, és tartottam fogadásokat, ha egy sültem jól sikerült. Még a birodalom főszakácsának is felkértek... de nem fogadhattam el. Csak úgy tudom megtalálni Őket, ha a világot járom.

Egyik nap azt az utazó kereskedőt kísértem, akivel az átkeléskor találkoztam. Az északi lápvidék felé vitte az útja, ahol már nekem is annyi gondot okoztak a láptündérek. Ahonnan ő jött, egy helyi mesterember jó árat fizet a szárnyakért, amiket tűzálló köpenyekhez használ fel. Hat pár szárnnyal indultunk vissza, amikor a Fa előtt egy babiloni osztagba botlottunk. Mivel a vándorkereskedő is nyugatról való, Babilonból, így nem tartottam különösnek, hogy ennyire messze került egy osztag a birodalomtól, és nekem is volt részem nem egy kalandban a nyugati tengereknél. Az osztagból mindenkin fényes páncél volt, kivéve egy lányt, aki a máguslovagok fekete köpeny ég viselte és a csuklyája alól kitűnt hosszú, fehér haja, mely az erdő koronáján átszűrődő fényben kristályosan csillogott. De az arca ismerős volt. Olyan volt, mint egy eldariel. Egy tünde. Belefeledkeztem a nosztalgiába, melynek csak a kereskedő torka köszörülése vetett véget. Amikor hallótávolságon kívül értünk, a kereskedő elmondta, hogy a lány volt annak az osztagnak a kapitánya. Nem régóta érkezett Babilonba, de már most ő a legesélyesebb arra, hogy a birodalom vezetője legyen. Őrült ötletem támadt. Előre küldtem a kereskedőt Paludem városába, én pedig, még mielőtt lebeszélhetett volna, visszamentem hozzájuk.
-Mi járatban ilyen messze Babilontól? – kérdeztem. A birodalmi katonák már vonták ki a kardjukat, de a lány megállította őket.
- Egy üzenetet hoztunk a birodalom vezetőjének. – szólalt meg a lány halvány mosollyal az arcán. Őszinte volt, de mégis láttam a mosolya mögött, a múltjába mutató morajló sötét fájdalmat.
Ha átadták az üzenetet, pihenjenek meg e házamban, és engedjék meg, hogy egy fogadással készüljek önöknek. Tengeri fűszeres, Brentoni szósszal töltött disznó lesz, és hozzá „haphessé-burgonya”, ami párolt burgonya, a Dead Port-i tengeri füvek és az erdő fűszereinek keverékével.
- Ha nem magunknak kell megtalálnunk a házat, örömmel elfogadjuk a meghívását.
A hangja mintha megenyhült volna Dead Port hallatán. Néztem a távolodó katonákat, és reméltem, hogy majd megtudok valamit.


BlackwoodGr Előzmény | 2018.01.17. 22:19 - #4

Átkelés történetszál #3

Három hónapja lettem Paludem mágusa. A Zöld Birodalomé, ahol a Mágia az Élet és az Élet a Mágia.
Már majdnem kitanultam a tűzmágiát, így azt gondoltam, hogy nem vagyok veszélyben a város falain túl.
Elfogadtam egy felkérést, hogy a piacra az egyik keresdedőnek vigyek egy tündeszárnyat, amit majd bájitalhoz akar használni.
Amint átkeltem az Élő hídon, a közeli Lápvidék felé tartottam.
Két óra gyaloglás után értem el a Lápvidék tisztását, ahol hemzsegtek a tündérek.
Kiválasztottam magamnak a legközelebbi lényt, és egy örvénylő tűzgolyóval támadtam. Újra megmutatkozott, hogy a természet és ez a világ mennyire más, mint Azeryo volt. A tündér könnyedén dobta félre szárnyaival a tűzgömböt, és már indult felém vicsorogva. A tűzmágiám hasztalannak bizonyult, s én ott álltam fegyvertelenül egy bosszúra éhes lápi tündér karmai előtt. Visszaemlékeztem, hogy Thelyanor földjén hányszor kerestem már fel tündérfészkeket, hogy főzeteimhez alapanyagot gyűjtsek. Ezek a tündérek, még ha kinézetre hasonlítottak is az ottani tündérekre, ellenállásuk a mágiával szemben lenyűgözött. A biztos végtől csak egy apró szikra mentett meg. Szó szerint.
Egy apró, szikrányi tűzlövedéket dobtam a bugogó láp gázfelhőibe. Tudtam, hogy kárt nem teszek a tündérekben, de reméltem, hogy egy pillanatnyi riadalom elég lesz, hogy elmeneküljek.
A robbanás okozta riadalom nem tartott sokáig, és így az egy helyett több száz tündér fordult ellenem.
Csukott szemmel vártam az elkerülhetetlent, de akkor egy sziklakupola emelkedett ki a földből, s zárt magába. Még utoljára hallottam a tündérek fülsértő sivítását, aztán teljes csend. Nem tudom meddig lehettem a kupola alatt...
Amikor a kupola eltűnt, csak az üres lápot láttam magam körül. Az összes tündér eltűnt.
Amikor felvettem a földről a Tűz Grimoárom, a könyvem alatt egy vízburok volt, benne egy szélpörgette tündeszárny.
Még nem tudom, hogy kik lehettek a mágusok, akik megmentették az életem, de remélem útjaink még újra keresztezni fogják egymást.

 


BlackwoodGr Előzmény | 2017.12.19. 20:51 - #3

Eredet történetszál  - egy főmágus a peremről #1  - Egy tűzmágus ébredése

Én, Garandir, Azeryo mágikus világának egyik, Thelyanor birodalmának egyetlen főmágusa voltam. Baron városának peremvidékén születtem, közel a Kései Erdőkhöz. Szüleim egyszerű földművesek voltak. Passzív mágiahasználók. Volt bennük varázslat, de csak tárgyakon keresztül tudták felszínre hozni. Családunk mágikus tárgyai két relikviából álltak. Egy szerencsehozó köpenyből (aminél, hogy őszinte legyek a szerencse kimerült annyiban, hogy apámat, ha kiment a földekre, az erdőből kitévedt kövi trollok helyett csak mezei impek náspángolták el), és egy szélgyűrű, amivel szelet lehetett kavarni.
Nekünk a nemességgel ellentétben csak egy nevünk volt.
A Garandir nevet is úgy kaptam, hogy a szüleim Baron piacán hallották egy utazó eldariel tudóstól, hogy felfedezett egy csillagot, amely nappali fénynél is látható. Ezt a csillagot nevezte el Garandirnak, ami náluk, ha jól emlékszem Jólétcsillagot jelent. Megtetszett ez a név a szüleimnek, s mikor megszülettem ezzel a névvel ajándékoztak meg.

Bár jómódúak nem voltunk, a nagybátyámnak köszönhetően, aki utazómágus volt, kétféle aktív mágiával, nem kellett nélkülöznünk. Egy utazómágus mindig meg tud élni, mondták.
Tizenéves koromig nem mutattam jelét annak, hogy bármi mágia lenne bennem, így a szüleim is belenyugodtak abba, hogy nekem is a két kezemmel kell megélnem.
Tizenöt lehettem, amikor elérkezett az első télforduló, és megéltem az első leghidegebb telem.
Tombolt odakint a hóvihar. A télforduló százévente egyszer van, és azok a telek a leghidegebbek. Hó persze van a többi évben is, de télfordulókor egymást érik a hóviharok, és hideg az arcra fagyasztja a könnyet, amit a jeges szél kicsikar. Legalábbis azokból a történetekből, amiket még nagyapám mesélt, így képzeltem el, és most, ahogy az ablakon kinéztem, a télforduló zord valóságát írta le.
Teát akartam főzni a beteg szüleimnek, de előző nap használtam el az utolsó leveleket. Miután szüleim elpihentek, elindultam az erdő felé jégszirmú bakfűért, az egyetlen gyógynövényért, ami egy télfordulós télen is megterem.
Át volt már fagyva mindenem, amikor elértem az erdőt. Most igazán örültem annak, hogy télfordulókor még a jéglidércek is elhúzódnak. Tudtam jól, hogy a télre felkészülve az utazók az erdei ösvényekről már a tél első napjaiban begyűjtötték a gyógyfüveket, így az erdő mélyére kell mennem.
Egy reccsenést hallottam a fejem felett. Az egyik fáról a jég és a szél letör egy ágat, és ami az ág alatt volt hó, lavinaként temetett maga alá. Kapartam magam körül a havat, tudva, ha megállok, megfagyok. Ahogy ástam körbe magam, úgy éreztem, mintha a hó olvadna a kezemben, pedig addigra már el kellett volna jegesedniük. Éreztem, hogy a hó vízzé olvad, és a leheletem is melegebb, mint szokott. Éreztem már ezt a fajta borzongást magam körül, amikor mágiát használtak a közelemben, de ez most más volt. Saját testem remegett bele az erőbe. Tudtam, hogy ez mit jelent. Ezt én csinálom, én olvasztom meg a havat. Hőt használok… Tüzet használok… Mágiát használok… A kezeim élettelibbek voltak minden egyes ásástól. Megpróbáltam minden energiámat a kezeim felé irányítani. Forró levegő csapott fel a kezeimből, láttam, ahogy a levegő hullámzik, mint amikor a kályha tüze felett nézek el.
Amint kiszabadultam a hóförgeteg alól, a forró levegővel elkezdtem megszárítani magamon a ruháimat. Amikor megszáradtam és átmelegedtem, már nem számított a körülöttem dúló hóvihar. Tudtam, ha hidegebbet érzek, újra fel tudom majd melegíteni magam. A hóvihar enyhülni kezdett, így megpróbáltam megszüntetni a melegséget. Először még hiba volt, mert csak a forró levegő hitette el velem, hogy a tél is enyhébb lett. Újra elképzeltem magam, ahogy a forró levegőt irányítom magam körül. Újra és újra sikerült. Már nem engedtem eltűnni. Elolvasztottam a hókupacot, ami rámesett. Előástam alóla az erszényem, és folytattam az utam a gyógyfüvekért. Az erdő egy kis keleti tisztásán találtam meg a gyógyfüveket, amikkel hazaindultam.
A keleti erdővéghez értem, amikor hallottam szüleim hangját a házunk irányából. Szüleim már engem kerestek a mezők felé. Át voltak fagyva, amikor megtaláltuk egymást. Miután átmelegítettem őket, és elindultunk vissza a házba, elmondtam nekik, hogy csak azért szöktem ki, hogy gyógyfüvet keressek az erdőnél. Amikor beértünk és megnyugodtak ők is, látszott rajtuk, hogy még nem tudták felfogni, hogy mágus lettem.

            Pár nap múlva szüleim is meggyógyultak. Ekkor kezdtek el rádöbbenni, hogy aktív vagyok. Egy mágus. Onnantól kezdve az télforduló végéig, édesapámmal együtt jártunk ki az erdő szélére tűzifát hozni. A hóviharok ellenére egyikőnk sem érezte már annyira a hideget. Szüleimmel megbeszéltük, hogy mihelyt a télfordulónak vége, elmegyünk Baronba, és egy mestert keresünk, aki meg tudja tanítani nekem a tűz mágiaágat. Addig minden nap, ha ki kellett menni valamiért, én is mentem, hogy gyakorolni tudjak. A ház körül már nem kellett elkotorni a havat, mert amerre vitt az utam kint, olvasztottam a havat magam előtt. Már a főzéshez sem kellett a tűzifát használni, mert a fazék oldalára tettem a kezem, és a víz pillanatok múlva már forrt. Egyre könnyebben használtam a mágiát.
Egyszer úgy döntöttem, megpróbálkozom valami újjal is. Az üres kandalló elé guggoltam, a kandallóba tartottam egy hasáb tűzifát, és gyulladásik próbáltam hevíteni. Éreztem, ahogy a kezemben egyre jobban szárad, izzott a levegő, majd a hasáb tényleg lángra kapott a kezemmel együtt. A fájdalomtól bedobtam a fát a kandallóba, és néztem a megégett tenyerem. Amikor a konyhába mentem, hogy vízzel lehűtsem, szüleim már az ajtóban voltak, mert meghallották a kiáltásom. Leszidtak, de mégsem éreztem azt, hogy csalódott lettem volna. Hiszen sikerül meggyújtanom. Az első lépcsőfok megvan. A kezem rá a tanúm.
            A gyógyulásom heteiben sem tudtam megállni, hogy ne használjam a mágiát. Rájöttem, ahogyan másokat fel tudok melegíteni, úgy a fához sem kell hozzáérnem. A fejem is megfájdult a gyakorlásba, de sikerült. Egy méterrel a kezemtől fellobbant a hasáb a kandallóban. Mire a megégetett kezem rendbejött, addigra már új cél lebegett a szemeim előtt. De ahhoz meg kellett várnom a télforduló végét.


BlackwoodGr Előzmény | 2017.12.18. 22:41 - #2

Átkelés történetszál 

Valaha egy Thelyanor nevő kontinens főmágusa voltam. A mágikus világ talán leggazdagabb kontinense volt. Gazdag királyságokkal, fenséges hegyvidékekkel övezet vidék. Amikor tanítványomnak, Mikor tanítványomnak, Kalarannak átadtam rangomat, már tudtam, utam lassan véget ér.
Elkezdtem hát a mágia határainak kitágítását. Akkoriban úgy éreztem mindent tudok a mágiáról. Ereklyéimet is hátrahagytam egy mágia nélküli világban, túl az Átkelőkön.
De amikor elszabadult az utolsó varázslatom, rájöttem, milyen keveset is tudok a mágia mivoltáról. A varázslatom hatására létrejött egy fekete átjáró, ami magába szippantott.
Féltem a céltalan lebegéstől, de akkor éreztem, hogy valami keményre landolok.
Kinyitottam a szemem, és a tengert láttam az egyik oldalról, a másikból pedig egy vég nélküli erdőt.
Egy kereskedőt láttam a szirt felé közeledni. Mikor odaért mellém végignézett rajtam, majd kocsijából a tengerbe szórta az áruját.
Még nem láttam a világomban azt a fajt. Védőbűbájt akartam szórni... De semmi...
Úgy tűnik ebben a világban mit sem ér az a mágia, ami hajdan bennem lakozott.
- Hey, te! Nem láttalak még errefelé. Ki vagy? - kérdezte.
- Garandir a nevem. Thelyanor hajdani főmágusa vagyok.
- Végigjártam már a világot, de nem hallottam még a te Thelyanorodról. Ez itt Paludem birodalma. Itt ahova a kék láng nem vezet el, az a hely nem létezik.
  Paludem... Tehát az az örvény egy új világot nyitott meg számomra.
 - Mágust mondtál, mi, jövevény? - kérdezte az idegen tőlem.
Bólintottam
 - Elvezetlek a fővárosba, hátha valaki tud valamit a te földedről. - újra végigmért. - Vagy akár egy újabb mágust is köszönthetünk benned, aki segít megerősíteni birodalmunkat.
... Tehét errefelé is vannak mágusok... Paludem birodalma egyre kíváncsibbá tett, miközben kísérőmmel elindultunk a végtelen erdőség felé...


Már két hete barangoltunk Gohearrel a Végtelen erdőségben.
Akárhányszor megkérdeztem, milyen messze van a főváros, mindig azt válaszolta: "Az után a fa után nem sokkal, amit most még éppen nem látunk."
Kezdtem úgy érezni, hogy már régen elhagytuk azt a fát...
Én, Garandir, Thelyanor egykori főmágusa, újra egy zöldfülű lettem egy új világban.
Ahogy kérdeztem a kereskedőt, aki kísért, erről a világról, rájöttem, ebben a világban a mágia majdnem Mindent jelent.
Megtudtam, hogy a mágia ebben a világban nem a természet velejárója, nem járja át a világ minden teremtményét. Varázslények ugyan léteznek, de ha egy mágusjelölt mágiát akar tanulni, meg kell vennie a mágiát.
Azonban abban a pillanatban, amikor a kapun átestem, és megtudtam, hogy ebben a világban is létezik mágia, eldöntöttem, hogy mágus leszek.
A kereskedő jelzett, hogy elértük a Fát. Valóban összetéveszthetetlen volt. A fa sötét végtelenbe nyúló szakadékból nőtt ki, s ahogy az ágai nőttek, hídként kötötték össze a szakadék két szélét. Gohear a fa koráról csak annyit árult el, hogy az a fa az első, ami a mélységből tört fel.
Ahogy a Végtelen erdőség lakói tisztelték az erdőt, úgy az erdő is tisztelte lakóit. A Fában nem volt semmi véset. Olyan volt az összekötő ág, mintha a fa, puszta akaratából formálta volna híddá az ágát.
Nem sokkal azután, hogy átkeltünk a hídon, megpillantottam a birodalmi fővárost.
Fák és óriás gombák nőttek mindenfelé, de még így is volt a városnak egy fenséges kisugárzása. Bár akkor még nem tudtam, hogy vannak-e más városok is Paludemben, de abban biztos voltam, hogy méltóképp nevezik ezt a fővárosnak.
A kereskedő útbaigazított Paludem mágustanácsa felé.
A Tanács emberekből állt.
Mikor elárultam nekik, hogy egy másik világból származom, nem tűntek meglepettnek.
Miután kiválasztottam az eredetem, az első elemi mágiám, a Tanácstól megkaptam az első varázskönyvemet. A tűz eleme mindig is megfogott, már odahaza, a szülővárosomban, Baronban is. Tudtam, hogy a tűz nemcsak pusztítani, de teremteni is képes.
A Tanács felruházott némi mágiával, amit elkölthettem az első varázslataimra.
... Két hónapja, hogy Paludem mágusa lettem. Itt Paludemben a mágia a Minden.


BlackwoodGr Előzmény | 2017.12.16. 23:18 - #1

 


[13-1]

 

Katt a helységek nevére hogy elérd a menüpontokat!

 
 

- Az oldal 2019.05.31.-ke után bezárt határozatlan ideig-

Szünetel:

~ Az oldal ~

Munkálatok:

~ Átformálások ~

~ Ha több ideig írod a kérésed mielőtt elküldöd másold, mert eltűnhet ~

~ Ha kell segítség keres fel nevelőket vagy engem a discord chatünkön.

 

 

A játszott világtérkép:


/Ez nem a háborúhoz tartozó/

//magenevelde.gportal.hu/portal/magenevelde/upload/767926_1445443569_00942.png Babilon 5/0
//magenevelde.gportal.hu/portal/magenevelde/upload/767926_1445443569_00942.png CAECUS 5/0
//magenevelde.gportal.hu/portal/magenevelde/upload/767926_1445443569_00942.png Paludem  5/0
//magenevelde.gportal.hu/portal/magenevelde/upload/767926_1445443569_00942.png Dignissim-Saltus 4/0
//magenevelde.gportal.hu/portal/magenevelde/upload/767926_1445443569_00942.png REGE  4/0
//magenevelde.gportal.hu/portal/magenevelde/upload/767926_1445443569_00942.png Edouardus Castle  3/0
//magenevelde.gportal.hu/portal/magenevelde/upload/767926_1445443569_00942.png Electronic-Sem  3/0
//magenevelde.gportal.hu/portal/magenevelde/upload/767926_1445443569_00942.png Dead Port  3/0



Fizető eszközök:

1 = 50 Mágia Erő
Mágia Erő (MG)
Aranytallér
 (AT)
Adramin (AD)

//magenevelde.gportal.hu/portal/magenevelde/upload/767926_1468673025_05919.jpg


Elérhetőségek:

Facebook oldalunk:
https://cdn0.iconfinder.com/data/icons/yooicons_set01_socialbookmarks/256/social_facebook_box_blue.png

Az oldal Google Chrome-on tesztelt!

Az oldalon lévő mágiák száma: 64

 


Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre    *****    Egy asztrológiai elemzés,sok segítséget ad,életünk megtervezéséhez,rendeld meg és küldök egy 3 éves éves elõrejelzést is    *****    Szeretne leadni felesleges kilókat? Szeretné méregteleníteni és tisztítani szervezetét?Csatlakozzon a programhoz még ma!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, kezd az évet azzal, hogy belenézel, én segítek értelmezni amit látsz. A saját akaratod dönt!