|
Témaindító hozzászólás
|
2016.07.11. 01:40 - |
I. fejezet
Szélvihar. Kocsma. Kalap. Ezt a kis részt az életemből ezzel a három szóval ki tudnám fejezni. Na de mégis csak kezdjük az elején. Mi is történt? Babilon földjét jártam kihívások, vagy legalább valami után ami képes a szórakoztatásomra kutattam. „Talán a kocsmai pletykák segíthetnek ebben” ~ morfondíroztam magamban. Végül is így lyukadtam ki az Arany Fácánban. Babilon rossz szokása ama hiedelem, hogy a kocsmák, illetve fogadók nevében az „Arany” szó szerencsét jelent. Nem is érdekelt ez különösebben annyira volt izgalmas mint végignézni ahogy egy hal úszik az árral. A lényeg, hogy nem túl érdekes. Sőt halálosan unalmas. Úgyhogy a banditák kifejezetten feldobták attól eltekintve, hogy kénytelen voltam kicsengetni egy kis pénzt. Nos miért is? Ezt mondom most el. Helyet foglaltam a pulttal szemben majd egy olcsó italt rendeltem. Próbáltam nem felhívni magamra a figyelmet. Habár az magától is megtalált. Néhány ittas bandita közeledett felém.
– Hé te! – vetette nekem oda az egyik. – Nem akarod odaadni azt a kalapot? Nekem jobban állna.
– Nem igazán kívánok megválni tőle.. – néztem rá olyan pillantással amitől épeszű embernek leesik a tantusz és hátrál néhány métert. Szerencsétlenségükre ezek túl barmok voltak hozzá. Az egyik dühödten nekem rontott de én csak ellöktem magam a bárpulttól, minek következményeként a fickó arccal előre áttörte.
– Uh.. ez nekem fájt.. – jegyeztem meg majd kapcsoltam a következő ellenfélre és hasba vágtam. – Bye-bye – vigyorodtam el kajánul és a kezemből széllöket indult útjára és magával vitte a fickót. Végül az egyik tartógerenda várta „tárt karokkal”. Az utolsó amíg a társával voltam elfoglalva hátulról ugrott rám. Már majdnem legyűrt a földre mikor rátapostam a lábára, eme esemény hatására a talpa alatt egy léglöket futott fel rajta majd egy tornádó kíséretébe átszakítva a plafont eltűnt. Kis idő múlva csettintettem egyet majd kintről hallottam a puffanást ahogy leesett. Hát.. Lehet óvatosabbnak kellett volna lennem.. nem valószínű hogy ezt túlélte. A kocsmáros rémült arcát látva egy kis erszényt hajítottam oda neki.
– Maga nem látott semmit. Ez majd fedezi a károkat. – vetettem oda félvállról majd távoztam az épületből. Ahogy kisétáltam megláttam a harmadik fickók holttestét. Hát igen.. kicsit túlzásba vittem, de azért elvigyorodtam.
– Végre valami szórakozás. – morogtam majd célba vettem az erdőt. Nos ideje beszélni arról is én ki is vagyok. Igazából senki. Nem egy elkényeztetett piperkőc lennék, nem kapcsolódtam Babilon felsőbb hatalmaihoz. Csak egy egyszerű vándorló mágus aki kivételesen értett a szélmágiához és híres vagy pontosabban inkább hírhedt volt arról, hogy amerre jár ott csak pusztítás történik. Az előbbi eset ennek fényes példája volt. Na jó.. Igazából nem szoktam kocsmákat megtördelni. Általában a földdel lesz egyenlő az ahol kiprovokálják velem a harcot. A fák közt halk susogás hallatszódott, ámbár senki nem tört rám hogy elvágja a torkom. Jobb is. Ha a fogadós tartja is a szavát a vendégek nem biztos. Annyi pénzem nem volt, mindenkit lefizessek. Ha köpnek valószínű, hogy megint körözni fognak. Az nem lenne túl jó. Nem kívántam megjárni újra a börtönt. Hallottál valamit arról ami ott folyik? Mind igaz.. ha egyszer bekerülsz sose hajolj le a szappanért.. meg fogod bánni. A tárgyra visszatérve lassan kijutottam az erdőből. Az este már átvette az uralmat az égen. Egy régi Babiloni legenda jutott róla eszembe. A Nap és a Hold istene minden egyes nap megküzdenek egymással, hogy melyikőjük uralja az égboltot. Ám egyikőjük se tud soha a másik felé emelkedni.. A nap bizonyos részében a Nap áll nyerésre míg a másikban a Hold. Soha nem vettem komolyan habár néha a csillagos ég alatt éjszakázva eltűnődtem rajta mi van ha mégis van benne valami.. Megráztam a fejem. A közelben fényeket láttam. Talán egy másik fogadó.. Jó lenne meghúzni magam éjszakára. Megigazítottam a kalapomat és elindultam szapora léptekkel. Viszonylag hamar odaértem hála annak, hogy a széllel meggyorsítottam lépteimet. Mikor beléptem az ajtón és beakartam jelenteni a tulajnak, hogy itt tölteném az éjszakámat, egy aranyba öltözött csoport felállt a helyéről és felém fordultak.
– Maga Gya? – kérdezte az egyikük nagy valószínűséggel a vezetőjük.
– Mi van ha igen? – vágtam vissza.
– Nos csupán annyi, hogy a királynő nevében, gyilkosság vádjával letartóztatlak.. |
[3-1]
Kérnék erre egy képváltoztatást. Grazie~ |
II. Fejezet
– Öhm.. Uraim.. nem beszélhetnénk meg ezt egy pohár ital mellett? Igazán nincs szükség itt erőszakoskodásra… - próbáltam nyugodt hangot kipréselni magamból. Nem akartam újra letartózva élni. Megkötözött kézzel, a jogaimtól megfosztva, egy cellába préselve…
– Akármennyire kényelmesebb lenne attól tartok ez nem lehetséges.. - felelte hűvösen a felszólaló. – Jobban jársz ha most rögtön feladod magad.. kevesebb lesz a vér és a pusztítás.. - a szemében gonosz fény gyúlt. Kinéztem belőle, hogy képes lenne akár csonkításra is csak azért, hogy elvégezze a feladatát. Az ajtót két társa bezárta mögöttem. A menekülés útvonala elzárva. Remek.. Nehéz lesz.. A kezem akaratlanul is az övemhez csúszott azon belül is egy kis tokhoz. Talán ha fegyvert rántok és úgy alkalmazom a mágiát.. Még úgy se biztos hogy van esélyem nyerni.. A vezetőjük csak állt és vigyorgott mint akit szórakoztat a helyzet.. Nincs más választásom. Nem megyek megint börtönbe. Előkaptam a tőrömet, de abban a pillanatban a lábam alól halványpiros anyag kezdte bevonni a padlót. Sebesen szaladt fel tárgyakra emberekre, falra. A plafonon ért egybe majd halk kuncogást halottam a hátam mögül. Reflexből megfordultam kiszegezett tőrrel de ledermedtem mintha rajtam is végigfutott volna a kristályos anyag. Előttem egy hosszú hajú, kimonot viselő hölgy állt. Ruhája és szeme ugyanolyan színben csillogott mint az ami beborította az épületet. Halkan folytatta kuncogást majd odalépett hozzám.
– Üdvözöllek Gya. – mosolygott. Itt valami nem kóser. Annyi csak leesik, hogy ha megjelenik előtted egy szép nő és bekristályosít egy egész kocsmát az nem átlagos dolog.
– Ki maga? – kérdeztem majd mikor újra tudtam mozogni hátráltam pár lépést.
– Hogy ki vagyok.. felettébb érdekes kérdés.. Hívj csak Lisnek. Igen a Lis megfelel. – a hangja dallamos volt, lágyan csengő. Valahogy furán szerencsétlennek éreztem magam a közelében. Kinyújtotta a kezét minek hatására sötét anyag kezdte beborítani a padlót. Először földnek néztem majd később döbbentem rá, hogy az homok. Sűrűsödni kezdett egy helyre majd egy kis faház épült belőle. A ház egyre bővült és bővült. Végül egy vár bontakozott ki a homok felhőjéből. Majd lassan elkezdett szétbomlani.
– Mit akar maga tőlem? – vágtam oda nem igazán udvarias hangnemben.
– Oh.. hogy mit akarok.. remek kérdés.. Segítségre van szükséged igazam van? Persze, hogy igazam van.. – mosolygott továbbra is de a mosolya már vonzó helyett hidegnek tűnt. – Segíthetek neked.. – duruzsolta. – Egy mágiával nem fogsz győzni.. de neked adhatom a homok erejét. A sivatag erejét. Egy hatalmas erőt.. Szeretnéd igaz? Miért is ne szeretnéd.. de a mágiának ára van.. Az a szép tőr.. megnézhetném? – választ nem várva pördült egyet és kikapta a kezemből. Az érintése során a pengéje elsötétedett, és vibrálni kezdett körülötte egy halvány barna fény.. – Tessék. – nyomta vissza a kezembe. Megforgattam a kezemben a fegyvert. Könnyebb lett. Ahogy forgattam a homok is egyre forgott a talpam alatt.
– A fegyverben már benne van a homok ereje.. segít neked.. de amikor majd a legnagyobb szükséged lesz rá cserbenhagy. Ne hagyatkozz mindig erre az ajándékra. – figyelmeztet majd elkezdett halványodni. A falakról is visszább húzódott a kristály.
– Győzz csak Gya.. és találkozni fogunk még.. ebben biztos vagyok.. - eleresztett egy utolsó mosolyt majd teljesen eltűnt és a kocsmába megint visszatért az élet. Úgy tűnt rajtam kívül senki más nem észlelt ebből semmit. Magabiztosabb arckifejezést vettem fel.
– Szóval mégis a kényelmetlenebb utat választod? Hát legyen. – intett az egyik társának. - Nick kapd el.. – a fickó előhúzott egy kardot és neked rontott. Könnyedén kikerültem a támadást és beleszúrtam a tőröm. Mihelyst kihúztam a test fakulni kezdett majd összeaszott és homokká bomlott. A vezéren kívül mindenki kirohant az épületből. Az csak megropogtatta az ujjait.
– Szóval tudsz pár trükköt.. nem nagy szám.. – a fickó felgyorsult. Nem közönségesen futással hanem ténylegesen gyorsabb lett. Szemmel alig követhető. Hirtelen a mellkasomba ütött mire elektromosság bénította meg a testem és a falnak csapódtam.. Au.. ez nem kényelmes.. Megmozdult de ebből csak annyit észleltem, hogy felkap a pólómnál fogva. A kalapom a földre hullt.
– Feladod végre? – vigyorgott mint akinek ínyére van a harc. Várt én pedig ezt kihasználtam. Amíg nem figyelt megmozdultam és a karjába szúrtam a tőrt. A teste a társához hasonlóan bomlott szét. |
I. fejezet
Szélvihar. Kocsma. Kalap. Ezt a kis részt az életemből ezzel a három szóval ki tudnám fejezni. Na de mégis csak kezdjük az elején. Mi is történt? Babilon földjét jártam kihívások, vagy legalább valami után ami képes a szórakoztatásomra kutattam. „Talán a kocsmai pletykák segíthetnek ebben” ~ morfondíroztam magamban. Végül is így lyukadtam ki az Arany Fácánban. Babilon rossz szokása ama hiedelem, hogy a kocsmák, illetve fogadók nevében az „Arany” szó szerencsét jelent. Nem is érdekelt ez különösebben annyira volt izgalmas mint végignézni ahogy egy hal úszik az árral. A lényeg, hogy nem túl érdekes. Sőt halálosan unalmas. Úgyhogy a banditák kifejezetten feldobták attól eltekintve, hogy kénytelen voltam kicsengetni egy kis pénzt. Nos miért is? Ezt mondom most el. Helyet foglaltam a pulttal szemben majd egy olcsó italt rendeltem. Próbáltam nem felhívni magamra a figyelmet. Habár az magától is megtalált. Néhány ittas bandita közeledett felém.
– Hé te! – vetette nekem oda az egyik. – Nem akarod odaadni azt a kalapot? Nekem jobban állna.
– Nem igazán kívánok megválni tőle.. – néztem rá olyan pillantással amitől épeszű embernek leesik a tantusz és hátrál néhány métert. Szerencsétlenségükre ezek túl barmok voltak hozzá. Az egyik dühödten nekem rontott de én csak ellöktem magam a bárpulttól, minek következményeként a fickó arccal előre áttörte.
– Uh.. ez nekem fájt.. – jegyeztem meg majd kapcsoltam a következő ellenfélre és hasba vágtam. – Bye-bye – vigyorodtam el kajánul és a kezemből széllöket indult útjára és magával vitte a fickót. Végül az egyik tartógerenda várta „tárt karokkal”. Az utolsó amíg a társával voltam elfoglalva hátulról ugrott rám. Már majdnem legyűrt a földre mikor rátapostam a lábára, eme esemény hatására a talpa alatt egy léglöket futott fel rajta majd egy tornádó kíséretébe átszakítva a plafont eltűnt. Kis idő múlva csettintettem egyet majd kintről hallottam a puffanást ahogy leesett. Hát.. Lehet óvatosabbnak kellett volna lennem.. nem valószínű hogy ezt túlélte. A kocsmáros rémült arcát látva egy kis erszényt hajítottam oda neki.
– Maga nem látott semmit. Ez majd fedezi a károkat. – vetettem oda félvállról majd távoztam az épületből. Ahogy kisétáltam megláttam a harmadik fickók holttestét. Hát igen.. kicsit túlzásba vittem, de azért elvigyorodtam.
– Végre valami szórakozás. – morogtam majd célba vettem az erdőt. Nos ideje beszélni arról is én ki is vagyok. Igazából senki. Nem egy elkényeztetett piperkőc lennék, nem kapcsolódtam Babilon felsőbb hatalmaihoz. Csak egy egyszerű vándorló mágus aki kivételesen értett a szélmágiához és híres vagy pontosabban inkább hírhedt volt arról, hogy amerre jár ott csak pusztítás történik. Az előbbi eset ennek fényes példája volt. Na jó.. Igazából nem szoktam kocsmákat megtördelni. Általában a földdel lesz egyenlő az ahol kiprovokálják velem a harcot. A fák közt halk susogás hallatszódott, ámbár senki nem tört rám hogy elvágja a torkom. Jobb is. Ha a fogadós tartja is a szavát a vendégek nem biztos. Annyi pénzem nem volt, mindenkit lefizessek. Ha köpnek valószínű, hogy megint körözni fognak. Az nem lenne túl jó. Nem kívántam megjárni újra a börtönt. Hallottál valamit arról ami ott folyik? Mind igaz.. ha egyszer bekerülsz sose hajolj le a szappanért.. meg fogod bánni. A tárgyra visszatérve lassan kijutottam az erdőből. Az este már átvette az uralmat az égen. Egy régi Babiloni legenda jutott róla eszembe. A Nap és a Hold istene minden egyes nap megküzdenek egymással, hogy melyikőjük uralja az égboltot. Ám egyikőjük se tud soha a másik felé emelkedni.. A nap bizonyos részében a Nap áll nyerésre míg a másikban a Hold. Soha nem vettem komolyan habár néha a csillagos ég alatt éjszakázva eltűnődtem rajta mi van ha mégis van benne valami.. Megráztam a fejem. A közelben fényeket láttam. Talán egy másik fogadó.. Jó lenne meghúzni magam éjszakára. Megigazítottam a kalapomat és elindultam szapora léptekkel. Viszonylag hamar odaértem hála annak, hogy a széllel meggyorsítottam lépteimet. Mikor beléptem az ajtón és beakartam jelenteni a tulajnak, hogy itt tölteném az éjszakámat, egy aranyba öltözött csoport felállt a helyéről és felém fordultak.
– Maga Gya? – kérdezte az egyikük nagy valószínűséggel a vezetőjük.
– Mi van ha igen? – vágtam vissza.
– Nos csupán annyi, hogy a királynő nevében, gyilkosság vádjával letartóztatlak.. |
[3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
